2024. április 19., péntek
LABDARÚGÁS – DÉLVIDÉKI VÁLOGATOTT

Szarvason a vb-részvétel a tét

Augusztus 1-je és 3-a között Szarvason fennállásának első hivatalos tornáján lép pályára a tavaly megalakult délvidéki válogatott. A csapat eddig három barátságos meccset játszott, három győzelemmel a tarsolyában várja a nem szuverén államokat tömörítő ConIFA világbajnokságán való részvételről döntő tornát, az I. Magyar Örökség Kupát.

A tornán négy válogatott küzd az indulás jogáért, a két hétfői elődöntőt – amelyek párosításáról a vasárnapi sorsolás dönt – követően a szerdai döntőben dől el, hogy Délvidék, Székelyföld, Felvidék vagy Kárpátalja képviselheti a Kárpát-medencei magyarságot a legközelebbi világversenyen. A tornán bronzmeccset is rendeznek, a csapatok kupát és érmeket is kapnak a záróünnepségen, illetve a mindegyik gárda legjobb játékosát is díjazzák majd.

Apró Attila, a válogatott szakvezetője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy szerencsére csak néhány kiigazítás hiányzik a ConIFA-tagságukhoz, így a selejtezőtornának ők is vb-re jogosult válogatottként vághatnak neki. A meghívásos tornára 40 fős bő keretből kerülnek ki az utazók. Az edző szerint változó a játékosok klubjainak együttműködési szándéka, azért is dolgoztak az utóbbi bő egy évben ekkora bázissal, hogy ne legyen pótolhatatlan futballistájuk. A játékosokat év közben meccseken figyelték meg, az aktuális forma alapján igyekszenek kiküldeni a meghívókat. A tornára a válogatott vezetése igyekszik szurkolói buszokat is biztosítani, a friss információkért érdemes a csapat Facebook-oldalát (https://www.facebook.com/DelvidekiValogatott/?fref=nf&pnref=story) követni.

• Van-e már hír a ConIFA-tagságról?

– Igen, jó hír, hogy a nemzetközi szövetség be- és elfogadta tagfelvételi kérelmünket. Még hátra van néhány hiánypótlás a szükséges dokumentumokat illetően, de sínen van az ügy.

• Hogyan került Délvidék válogatottja a vb-selejtezős együttesek közé?

– A torna meghívásos. Hagyományteremtő szándékkal indul útjára első alkalommal a történelmi Magyarország közepén. Az I. Magyar Örökség Kupa megszervezését ugyanis Szarvas városa vállalta fel a székelyföldi vezetők hathatós közbenjárásával. A résztvevő csapatokat a külhoni magyarság működő válogatottjai alkotják. Külön szerencse, hogy a ConIFA elismeri vb-kvalifikációs tornának, hiszen velünk együtt a négy csapatból legalább három tagja már a szervezetnek. Egyébként csak idő kérdése és mind a négyen tagok leszünk.

• Hogyan zajlott a felkészülés? Mennyire bizonyulnak együttműködőnek a kerettagok klubjai?

– A felkészülés akkor kezdődött, amikor az első összetartást megtartottuk Mórahalmon, hiszen onnantól kezdve tudatosan bővítettük a keretet. A három eddigi mérkőzésünkön több mint negyven játékos lépett pályára, ők alapjaiban már elsajátították a válogatottunk játékszervezési elveit. A felkészülés finisében, azaz tavasszal kicsit átalakítottam az eredeti tervet, hogy ne zavarjuk meg a klubcsapatok életét. Tiszteletben tartottuk az egyesületek prioritásait, hiszen valamennyi játékosunk a kiesés elkerüléséért vagy éppen a feljutásért küzdött a csapatával. Inkább próbáltuk gyakori mérkőzésvizitekkel nyomon követni a potenciális kerettagok teljesítményét a bajnoki mérkőzéseken, és a lehető legkörültekintőbben kiküldeni a meghívókat, figyelembe véve a játékosok aktuális állapotát.

• Kialakult-e már a végleges keret?

– Mire az interjú megjelenik, már nagyon remélem, hogy addigra végleges lesz a keret, de annyit elmondhatok, hogy egyelőre nagyon változó a klubvezetők és vezetőedzők reakciója a kikérőkre. Nagyon sok egyeztetésre van ilyenkor szükség, hiszen kevesen érzik át, hogy mit jelent nekünk a kis válogatottunk.

• Lesznek-e hiányzók?

– Igazából, láttam előre a nehézségeket a játékosok rendelkezésünkre bocsátásával kapcsolatban, ezért is foglalkoztattunk viszonylag sok játékost, hogy ne legyen pótolhatatlan emberünk. Erre a kérdésre azt válaszolnám röviden, hogy nekem aktuálisan azok a legjobb játékosok, akik ott lesznek és küzdenek a délvidéki magyarság képviseletében.

• Milyennek látja az erőviszonyokat?

– Kárpátalja válogatottját nem ismerem, csak azokat az embereket, akik a csapat kulisszái mögött ténykednek. Abban biztos vagyok, hogy minden követ megmozgatnak, hogy megnyerjék ezt a tornát, hiszen elnyűhetetlen misszionáriusok, mint mi. Felvidék válogatottjánál egy átgondolt brand kialakítása van folyamatban és egy viszonylag stabil keret. Ellenük ugyan már játszottunk, de nagyon tisztelem őket, a fiatal ambiciózus vezetőiket és mögöttük a kiszélesített DAC-tábort. Rendkívül stabil gárda. Székelyföld pedig a legérettebb projekt jelenleg mindannyiunk közül, hiszen eleve nagyon komoly tömbre és összefogásra épül. Ügyes a vezetés, széles a merítési lehetőség hozzánk képest. Szóval az esélyeink a papírforma szerint igen csekélyek, ezért inkább a napi formában hiszünk. Megpróbálunk a szülőföldünk szeretetére és a szakmai tudásunkra alapozni.

• Milyen célokkal utaztok a tornára?

– Természetesen mindkét mérkőzésünket meg akarjuk nyerni. Szeretnénk kvalifikálni magunkat egy világeseményre, hiszen sportemberek vagyunk. Főleg, hogy szinte házhoz jön a lehetőség, de mostantól már élesben kell megmutatni a délvidéki magyarságnak, hogy érdemes egy emberként mögénk állni. Az a legfontosabb, hogy végre legyen nekünk is egy olyan csapatunk, amely képes tömbösíteni a mi kis népcsoportunkat.

• A torna zárónapjára több településről is buszokat indítotok. Mely önkormányzatok álltak a kezdeményezés mellé?

– Megalakuláskor még nem volt szempont a szurkolók mozgósítása, hanem a játékosok oldaláról voltam kíváncsi a műhelyünk létrehozásának létjogosultságáról. Szerettem volna felmérni, hogy a leendő kerettagok, stábtagok miként viszonyulnak a kezdeményezéshez. Ez a fázis pozitív eredménnyel zárult. Utána jött prioritásként az alapjátékunk elültetése minél több játékos fejében, ahol még nem az eredmény volt ugyan a legfontosabb, de szerencsére társult az is a gyakorláshoz. Most pedig itt az első komoly megmérettetés, és már mindenképp be kell kapcsolnunk a lényeget, azaz a szurkolóinkat. Mivel úgy alakult, hogy nem hazai pályán szerepelünk, de azért elérhető közelségben, így adta magát az ötlet, hogy ingyenes szurkolói buszokra van szükség. A mai napig a magyarkanizsai önkormányzat támogatása fix, és úttörőként példát mutatva Fejsztámer Róbert polgármester mellé állt a kezdeményezésnek, valamint a község sportért és ifjúságért felelős tanácstagja a szervezésben vállal oroszlánrészt Teslić Zoran személyében. Remélem, hogy bővül a támogató önkormányzatok köre, de egyelőre ennyi a biztos. Mi nagyon örülünk, hiszen lesz legalább ötven csodálatos szurkolónk a helyszínen. Aki pedig nem tud elkísérni minket, az a válogatott Facebook-oldalán követheti majd az eseményeket, valamint a különböző hazai médiafelületek által, akik mindig korrekten tudósítottak eddig a csapatunkról.