2024. április 19., péntek

A Fiat fizeti a végkielégítést

A kölcsönös megállapodással távozók 4700-tól 14 000 eurót kapnak

Azoknak az alkalmazottaknak, akik úgy döntöttek, hogy a közös megállapodás értelmében elhagyják a Fiat Chrysler Auto (FCA) kragujeváci vállalatot, megkezdték a végkielégítések és más juttatások kifizetését.

Zoran Marković, az FCA Önálló Szakszervezetének elnöke a Beta hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Fiat már átutalta a pénzt a bankokba, így a végkielégítések már tegnap megérkeztek a munkások számlájára.

A végkielégítés mellett 700 munkás döntött, így az összesen 3200 munkásból 2500 maradt munkaviszonyban. Azok, akik a távozás mellett döntöttek, 4800-tól akár 14 000 eurós végkielégítést kapnak. A munkások önkéntes távozásának programját az autógyártó vállalat június végén indította be, és ez a folyamat július 8-án fejeződött be. Az FCA vállalat még június közepén bejelentette, hogy megszünteti az egyik váltást, és ennek következtében 700–900 dolgozó válik munkafelesleggé.

Az önként távozó alkalmazottak 3000 eurós végkielégítésre számíthattak, amihez még hozzáadják az utolsó három havi bruttó fizetésük egyharmadának és munkaéveik számának szorzatát. A Fiat gyár vezetősége (és a szerb kormány is, amely egyben a kragujeváci vállalat társtulajdonosa is), ígéretet tett arra, hogy a munkafelesleggé nyilvánított személyek esetében megtéríti azt az összeget is, amit a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálatnál kaptak volna, valamint kifizetik az évi szabadságok idejére járó fizetéseket és az elmaradt nyaralási pótlékot is. Így az a dolgozó, aki három évet dolgozott ebben a gyárban, megközelítőleg 4700 eurót kap, míg a 30 munkaévvel rendelkezők szolgálati évenként még 300 eurónak megfelelő összeggel távozhatnak. A jelenlegi cégvezetés az egykori Zastava gépkocsigyár dolgozóinak szolgálati éveit az FCA-ban eltöltött évekhez csatolja hozzá.