2024. március 29., péntek
A Tanyaszínház arcai – 2016

Fülöp Tímea

Ide visszajönni olyan, mint a hazatérés – hallottuk a színinövendéktől

Évről évre községről községre figyelemmel kísérhetjük őket, kacagunk a poénjaikon, tapsolunk nekik, és közben sejtjük, micsoda erőfeszítés rejlik emögött a gyakran könnyednek tűnő nyári produkció mögött. Mivel a legtöbbjük nagyon fiatal, zömmel főiskolás – akiket, persze, minden alkalommal néhány tapasztalt társuk is segít–, most induló sorozatunkban rövid portréinterjúkon keresztül igyekszünk bemutatni a szerep mögött a színészt és az embert is.

Fülöp Tímea Nagybecskerekről érkezett a Tanyaszínházba, az újvidéki Művészeti Akadémia színészosztályában a harmadik évet végezte az idén. Mint ahogyan mindenféle zenét, úgy mindenfajta színházat is szeret, de úgy érzi, ez utóbbi nagyon elment a kortárs, a politikai és az abszurd felé, inkább olyan előadásokat nézne már, ami egy kicsit visszakanyarodik a klasszikushoz. A szakmát versmondással kezdte még kicsi korában, szavalóversenyekre járt, az általános iskolában tagja volt a drámaszakkörnek, a középiskolában pedig Kálló Béla műhelyének. Itt már castingokra is eljárt, a Szabadkai Népszínházban játszott az Aska és a farkas című darabban és a Mágnás Miskában. Mindig is tudta, hogy színésznő szeretne lenni. Ami a hosszabb távú terveit illeti, filmekben szeretne szerepelni.

A Tanyaszínház produkcióiban már negyedszer szerepel. Azért is nagyon szereti, mert közben nincs ideje más dolgokon gondolkodni, csupán erre fókuszál, hiszen nagyon intenzív a munka. Imádja az ott uralkodó légkört. Annak ellenére, hogy rengeteget kell dolgozni a színpadon és azon kívül egyaránt, igyekeznek remek hangulatot teremteni a maguk számára. Úgy érzi, mintha az előző évi munka véget sem ért volna, ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták. Ide visszajönni olyan, mint a hazatérés – mondja.