2024. április 19., péntek

Útjavítások Törökbecsén

A héten Törökbecse község területén megkezdődött az utak javítása, karbantartása és a kátyúzás. A munkálatokat Törökbecsén kezdték meg, de a község többi településén is elvégzik a szükséges javításokat.

A község úthálózatának karbantartásáért felelős törökbecsei Direkcija Közvállalat 160 kilométernyi útról visel gondot. Ivan Bošnjak igazgató szerint bár ezekre a felújításokra nagyon kevés pénzük van, az idén Kumánon, Beodrán, Bocsáron és Törökbecsén már sikerült háromezer négyzetméternyi utat megerősíteni, 1900 négyzetméteren kátyúzásra került sor, és további 2000 négyzetméteren útpadkákat fognak javítani. Ezeknek a munkálatoknak a költségeit részben a törökbecsei helyi közösség helyi járulékából fedezi az önkormányzat.

Az idei munkálatok kivitelezője a bácspetrőci Put-invest vezette konzorcium.