2024. április 20., szombat

Hangosabban!

Čortanovci nemzetközi színházi fesztivál immár harmadik alkalommal
Mezei Kinga

Mezei Kinga

Az Újvidéktől csupán 25 kilométerre található Čortanovcin július 10-től 16-ig szervezik meg a harmadik nemzetközi színházi fesztivált, amelynek a festői környezetben épült Stanković villa ad otthont. A fesztivál kapcsán az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban tegnap sajtótájékoztatót tartottak, amelyen a fesztivál repertoárját Vida Ognjenović, a fesztivál művészeti igazgatója ismertette.

– Fesztiválunknak nincs külön jelmondata. Ha valaki megkérdezné tőlem, a repertoár összeállítójától, mi lenne az üzenetem, azt válaszolnám: hangosabban, hangosabban és még hangosabban! A repertoár összeállítása során arra törekedtem, hogy minél színesebb és minden szempontból egyedi, művészi jellegű legyen – foglalta össze Vida Ognjenović.

A fesztivál művészeti igazgatójától azt is megtudtuk, hogy a Čortanovcin megrendezésre kerülő nemzetközi színházi fesztiválon hét előadást mutatnak be. A fesztivál nyitónapján, július 10-én a belgrádi BITEF Teatar – BITEF Dance Company A katona története című táncelőadása tekinthető meg. Második nap, július 11-én a Mezei Kinga által rendezett Piaf-marche/Piaf-menet című előadást láthatja a közönség, amely a Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójaként valósult meg. Harmadik nap kerül sor az Art elnevezésű előadásra, amelyet Milan Prljeta rendezett, és a belgrádi Tri za groš társulat produkciója, július 13-án pedig a belgrádi Művészeti Akadémia másod- és harmadéves hallgatói mutatnak be két előadást. Ötödik és hatodik nap vendégelőadások lesznek a repertoáron. Július 14-én a zágrábi Kerempuh Szatirikus Színház előadásában Oliver Frljić Borz a Kerempuhban című szerzői művét láthatják az érdeklődők, július 15-én pedig a szarajevói Kamerni teatar 55 A mi osztályunk című előadását mutatják be Dino Mustafić rendezésében. A fesztivált július 16-án az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Aleksandar Popovski által rendezett, A szellem, amelyik jár című előadása zárja.

Vida Ognjenović a Mezei Kinga által rendezett Piaf-marche című előadás kapcsán a következőket nyilatkozta:

– Második nap egy nagyon különleges előadás kerül bemutatásra Mezei Kinga színművész rendezésében. A Piaf-marche című darabot Budapesten egy fesztiválon volt alkalmam megnézni, és az előadást megérdemelten tízperces tapssal és ovációval ünnepelte a közönség. Őszintén remélem, hogy a mi fesztiválközönségünk is hasonlóan fogja köszönteni az előadást – nyiltakozta a fesztivál művészeti igazgatója.