2024. április 20., szombat

Légyott a könyvvel!

(és a kiadókkal)

A 87. Könyvhét zentai fináléjának második félideje a magyar-osztrák meccs (2-0) izgalmában telt – ami engem picit zavart, de hát többször, többen felhívták a figyelmet a pillanatnyi eredményre –, mégis telt ház előtt ünnepelhetett a vajdasági magyar könyvkiadás: 5 kiadó több mint 25 kötetét mutatták be az illetékesek.

Dévavári Beszédes Valéria ismertette először az Életjel kiadó legfrissebb kiadványait, dr. Sági Zoltán Kötelékeink című művét, Gulyás József összegyűjtött verseinek második kötetét, Hózsa Éva A móló hangja című könyvét, Huszka Árpád Kontra Ferenc munkásságát ismertető tanulmányát, valamint Káich Katalin A színész és a színjáték dicsérete című munkáját, amelyet a tanárnő a helyszínen részletesen is bemutatott.

Ezután következett a Forum Könyvkiadó a maga hét jelen lévő szerzőjével. Viszont Virág Gábor igazgató büszkén jelentette be a kiadó idei tizennégy kötetét, melyek közül kettőt kapitálisnak titulált, és melyekre jó ideje várunk: az egyik a szerb–magyar középszótár, a másik pedig Gerold László Vajdasági magyar irodalmi lexikona. A Forum profilját Virág a szépirodalom-néprajz-művelődéstörténet-műfordítás négyszögben határozta meg. Ezt követően a jelen lévő szerzők, Börcsök László, Patak Márta, Klamár Zoltán, ing. Ekszerovits Szög, Silling Léda és Jódal Kálmán ismertették frissen megjelent köteteiket.

A VMMI legújabb kiadványairól Juhász Gyula, az intézet munkatársa nyilatkozott, aki először is megemlékezett arról az emberről, aki a kezdetektől a VMMI könyvkiadásának meghatározó személyisége, gondos olvasószerkesztője volt, a nemrégiben hosszú betegség után elhunyt Kaszás Angéláról – nyugodjék békében –, akinek a jelenlegi kiadványok is dicsérik a munkáját. Az idei kínálatukban is vajdasági vonatkozású kötetek szerepelnek, versek, drámák, önéletrajzok, szociológiai munkák. A helyszínen Papp Árpád, Balogh István, Péter László és Bodor Anikó kötetei kerültek bemutatásra.

A zEtna kiadó vezetője, Beszédes István Bartha György verseskötetéről, Végel László 349 naplóbejegyzéséről és Toldi Éva tanulmánykötetéről mesélt, majd átadta a szót a jelen lévő szerzőknek, Ephemeria Silver alias Fekete J. Józsefnek és Vasagyi Máriának.

A nap végén a Solymosy kiadóház főnökasszonya kápráztatott el bennünket közvetlen stílusával, miközben felvázolta a kiadójuk alapfilozófiáját és próbálta megfejteni a hosszú házasság titkát, valamint egy kicsiny kiadó fennmaradásának lehetőségeit. A nap végének pozitív végkicsengése volt ez – még ha addigra „családias hangulatban” maradtunk is.