Az átlagember leginkább úgy képzeli, hogy a múzeumok elsősorban vagy kizárólag csak kiállítások rendezésével foglalkoznak, pedig valójában sokkal összetettebb a feladatuk. Eme tévhit eloszlatásának céljából pénteken este a zentai Városi Múzeumban Muzeológia egy órában, avagy az inputtól az outputig címmel Pejin Attila, az intézmény vezetője, történésze ismeretterjesztő előadást tartott, betekintést nyújtva abba a műhelymunkába, amely lehetővé teszi, hogy a raktárba kerülő műtárgyak közkinccsé váljanak.
Bevezetőjében Pejin sajnálatát fejezte ki, hogy a közönség soraiból éppen azok hiányoztak, akik a legtájékozatlanabbak a témában; és valóban, leginkább az idősebb korosztály képviseltette magát, azok a személyek, akik egyébként is törzslátogatói a múzeumnak. Ezt követően kifejtette, fontosnak tartja az „egyéb” kategória meglétét is az intézményben, elsősorban a képtárban szervezett hangversenyeket, kiállításokat és előadásokat, melyek odavonzzák, „odaszoktatják” a közönség azon részét is, amely egyébként nem látogatna el ide.
Az előadás első részében a múzeumok történetéről esett szó, az ókori gyökerekről – maga a szó is görög eredetű, a jelentése a Múzsák szentélye –, az uralkodói kincstárakról és főúri gyűjteményekről, a reneszánsz kori új szemléletről, az általános fejlődésről, ami előkészítette a terepet a mai értelemben vett múzeum számára is, amely a 18. században alakult ki – Oxfordban, Bécsben és Londonban nyíltak az első intézmények –, végleges formáját pedig a 19. században nyerte el, amikor egy időben tudományos műhellyé és közművelődési intézménnyé vált. Az előadó mesélt még a magán- és közgyűjteményekről (könyvtárak, levéltárak és múzeumok), speciális és komplex múzeumokról.
Ezt követően rátértünk konkrétan a régió múzeumainak, ezen belül a zentainak múltbéli és jelenlegi helyzetére, melynek sarkalatos pontja természetesen az anyagi ráfordítás, támogatás. Pejin elmondta, a 90-es évekig leginkább jutott pénz a népmúzeumok részére, a 21. századba való belépéssel viszont megcsappant a támogatás, ami pedig még sajnálatosabb, hogy nem tudnak fejlődni a korral, pedig szemléletváltásra lenne szükség, teljesen újraépíteni a múzeumok struktúráját, fejleszteni őket, nem utolsósorban informatikai szempontból, állandó régészre is szükség lenne, ásatások szervezésére – mindez persze jelentős költséggel járna.
Kitértünk múzeumunk gyűjteményeire is, mely törzsgyűjteményekből (biológiai/őslénytani, numizmatikai, régészeti, néprajzi, képzőművészeti/történeti) és különgyűjteményekből (Tóth József-, Székely Tibor- és Stevan Kragujević-gyűjtemény) áll, ehhez kapcsolódik még egy kisegítő gyűjtemény (könyvtár, fényképtár, digitális tár) is. Ami az intézmény személyzetét illeti, az muzeológusokból, konzervátor-restaurátorból, múzeumpedagógusból, könyvtárosból és technikai személyzetből áll.
Végezetül rátértünk az est fő témájára, a múzeumtudományra, melynél az inputot a tárgyak tervszerű begyűjtése jelenti, ezt követi az állagvédelem és esetenkénti restaurálás, majd a szakszerű feldolgozás, ahol igyekeznek a leltárba vételkor az összes fellelhető adatot begyűjteni az adott tárgyról. Csak ezután következhet az output, azaz a prezentáció. Minderről Pejin igen részletesen mesélt, konkrét, főképp zentai példákkal bemutatva a folyamat egyes stádiumait, minek folytán az egy órából kettő lett – de hát részint a téma izgalmas és rendkívül szerteágazó, részint a zentai Városi Múzeum alapítása éppen 70 évvel ezelőttre esik, tehát a jubileum kapcsán ennyi időt minimum megérdemel a bemutatása.
