2024. április 25., csütörtök

A csúrogi emlékműnél jártunk

Az emlékpark helyett hatalmas gaz és legelésző tehenek

Június 26-án lesz három éve, hogy áll a csúrogi emlékmű. Nagy dolog volt ez akkor is, amikor felszentelték, és a magyar meg a szerb államelnökök együtt hajtottak fejet előtte az ártatlanul kivégzettek emlékére, és most is nagy dolog, hiszen jele annak, hogy egyfelől valamiféle megbékélés kezdődött, másfelől pedig, mert a túlélőknek meg a hozzátartozóknak van hová elmenni és leróni kegyeletüket, vagy csak elüldögélni az egyik padon és emlékezni.

Teleki Júlia hívott fel minket a napokban, hogy elmondja, milyen állapotban van most az emlékmű környéke. Azt kérte, segítsünk. Vele együtt mentünk el Csúrogra. Nagy öröm volt látni, hogy nem csak az ünnepeken az ünnepségek alkalmával keresik fel az emberek a csúrogi emlékművet. Ottjártunkkor a szentesi gimnázium meg a Rákóczi Szövetség koszorúját láttuk. S láttunk még szemetet, üvegdarabokat, az egyik pad előtt kitaposott füvet, motorbicikli nyomokat, krétával a burkolatra rajzolt sántaiskolát. Ennek is örülni kell, mert feltehetőleg a helybeli fiatalok ide járnak, s itt töltik idejüket. Jó lenne, ha beépülne ez az emlékmű a falu életébe. Az is lehet, hogy ez már megtörtént.

Teleki Júlia a kivégzett csúrogi magyarok emlékét két évtizede ápolja. Júliát, a csúrogi kilakoltatás túlélőjét sokan csak keresztállítónak nevezik, mert amíg nem volt emlékmű, ő minden évben állított itt egy keresztet, ha azt meggyalázták, összetörték vagy ellopták, a következő évben egy másikat hozott, vagy fából vagy kőből. Most is kijár időnként az emlékműhöz. Mint mondja, nagy öröm és megnyugvás, hogy van ez az emlékmű. Számára óriási jelentőségű, hogy Áder János magyar köztársasági elnök és Tomislav Nikolić szerb államelnök együtt hajtottak fejet az ártatlanul kivégzettek emléke előtt.

– Én évekig azt mondogattam, arra várok, hogy eljöjjön Csúrogra a szerb államelnök, és nem baj, ha nem szól egy szót sem, csak hajtson fejet. Ez megtörtént, és itt van az emlékmű is. Igaz nem emlékpark, mint amit ígértek, de talán nem is az a legnagyobb gond, hogy nem épült meg még az ígért parkoló, hogy nem ültettek fákat, hogy nem emlékparknak néz ki ez a hely. Sokkal nagyobb gondnak látom, hogy itt minden elhagyatott. A gaz derékig ér, a tehenek itt mászkálnak az emlékmű előtt, ide piszkítanak, a padokra nem lehet a hatalmasra nőtt gyomtól ráülni. Nagyon szép itt a környék: itt van a Holt-Tisza, csak gondozni kellene ezt a területet. Évekkel ezelőtt azt ígérte a zsablyai polgármester, alakítanak egy bizottságot és annak lesz a dolga, hogy gondját viselje az emlékműnek és környékének. Nem tudom, mi van azzal a bizottsággal, én azt látom, hogy itt nem kaszálta senki le a füvet, meg azt is látom, hogy Magyarországról jönnek ide az érdeklődők, és én mindannyiunk helyett szégyenlem magam, hogy milyen gondozatlan ez a terület. Én ezt nem tudom rendben tartani, nekem erre se erőm se pénzem nincsen – mondja megrendülve Júlia a helyszínen.

S valóban óriási a gaz. Egyik padra le sem lehet ülni. S a tehenek tényleg ott legeltek a tervezett emlékpark helyén. Megpróbáltunk a helyi közösségben utána járni, vajon miért nem tartják rendben az emlékmű környékét. Csak le kellene kaszálni a füvet, és megtiltani, hogy a tehenek ne menjenek egészen az emlékmű elé, és ne piszkítsanak oda.

Dragan Pinjić, a csúrogi helyi közösség titkára azt mondta, nem az ő hatáskörükbe tartozik az emlékmű környékének gondozása. A helyi közösséget néhány éve leépítették. Három-négy évvel ezelőtt még volt két köztisztasági foglalkoztatottjuk, meg két temetkezési alkalmazottjuk, most csak ő maradt. A zsablyai községhez tartozik Csúrog, ezért azt ajánlotta, ott érdeklődjünk. Lapzártáig nem sikerült telefonon utolérni senkit a zsablyai önkormányzatból.

Csúrogon viszont az emlékmű környékén lakó egyik idősebb férfi azt mondta, ő szívesen lekaszálná a mezőt, amikor csak kell, csak fizessenek neki érte.