2024. április 19., péntek
LABDARÚGÁS

Emlékplakett Kirs Miklósnak

A hétvégi Bajsa–Pannónia örökrangadón nem csak a két rivális csapat küzdött meg egymással: két gesztusértékű esemény tette még rangosabbá sporteseményt. Egyrészt Kirs Miklós, lapunk bajsai sporttudósítója, a bajsai csapat korábbi játékosa és edzője díszplakettet kapott eddigi sportmunkásságáért. Az elismerést Zsemberi János, a klub elnöke és Palágyi Szabolcs, a klub igazgatója adták át a mérkőzés félidejében. A másik megható momentum a klub veterán, 60 év feletti játékosainak találkozója volt. Zsemberi arról számolt be lapunknak, hogy Bajsán először szerveztek ilyet.

A bajsai labdarúgóklub idén 85 éves, és eldöntöttük, hogy figyelmet kellene szentelni a klub idős játékosainak. Topolyán már szerveztünk ilyen találkozót a klub 100. évfordulójára, de itt, Bajsán első alkalommal tartjuk meg. A 60 évnél idősebb játékosokat hívtuk meg a mai mérkőzésre, utána pedig vacsora és társalgás következik, ahol az első csapat játékosaival fognak együtt lenni. Emellett ajándékot adtunk át Kirs Miklósnak, aki futballozott is Bajsán, és edző is volt – mondta Zsemberi.

Az öregfiúk-találkozón elbeszélgettünk két egykori játékossal is: Kecskés Sándorral és Kotman Jánossal. Kecskés 1970-ben lett bejegyzett labdarúgó, és 8 éven át rúgta a bőrt a csapatban. Elmondása szerint minden pozícióban játszott, volt védő, középhátvéd és csatár is. Az aktív játékot egy baleset miatta hagyta abba, egy edzésen ráléptek a térdére. Kecskés 17 évesen került be a bajsai csapatba, amely akkor a Szabadkai Ligában játszott. Sajnos, kevés időt tölthetett ebben a ligában, mert a csapat hamarosan kiesett. Sándor úgy látja, hogy nagyon nagy különbség van az akkori és a mostani foci között. Meglátása szerint most jobbára a pénzért játszanak, az ő idejében pedig a faluért tették. Nem kaptak mást, csak egy citromot félidőkben, és a bajnokság végén megvendégelték őket.

Kotman János bácsi az 1950-es évek második felében kezdett játszani, és 1970-ig volt a csapatban. Saját bevallása szerint kicsit lassú volt, de nagyon jó volt a labdakezelése, és sokat bírt szaladni. A csapatot azért hagyta ott, mert összeveszett az edzővel, aki túl sokat várt el tőle. A csapat 1963-ban fölényesen megnyerte a topolyai ligát, és bekerült a szabadkaiba, emlékezett vissza János bácsi. Az első évben kicsit kapaszkodniuk kellett, mert újoncok voltak, és mert az edzőjük gyakran konfliktusba került a bírókkal. Szidta őket, azok meg ellenük fújtak, de végül a csapat megtalálta a helyét. János bácsit hívták más csapatokhoz is, de Bajsán maradt, mert ő is úgy érezte, mint Sándor, hogy a faluért játszik. Akkor még a feltételek sem voltak olyanok, mint manapság, de ez nem érdekelte az akkori játékosokat. János bácsi egy darabig olyan futballcipőben játszott, amelyből kilógott a nagyujja, de ez sem zavarta. Meglátása szerint akkor egy nagyon jó csapatot kovácsoltak össze, amely lelkesedéből játszott. Ez kellene ma is, véli az idős játékos.