2024. április 19., péntek
EGY KÉRDÉS, EGY VÁLASZ

Mikor készül el a határátkelő Rábénál?

A kérdésre Csókási Eszter válaszolt a DKMT Eurorégió napján

A kérdés évek óta aktuális, hiszen a közelmúltban immár 19. alkalommal tartottak ünnepséget, nyitották meg két napra a trianoni diktátummal meghúzott hármas határt Rábé, Kübekháza és Óbéba között. A hármashatár-kő a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió középpontja, ide határátkelőket, utakat, vámszabad ipari övezetet álmodtak meg annak idején. Ezzel szemben tavaly óta már szögesdrót is áll a magyar–szerb határvonalon egészen a hármashatár-kőig.

Kérdésünkre Csókási Esztertől, a DKMT Eurorégió fejlesztési ügynökségének igazgatójától kértünk választ:

Csókási Eszter (Gergely Árpád felvétele)

Csókási Eszter (Gergely Árpád felvétele)

– Jelenleg ott tartunk, hogy mind a magyar, mind pedig a szerb kormány nagyon szeretné megépíteni a Kübekháza és Rábé közötti utat és határátkelőt. Kiírásra került a magyar–szerb határon átnyúló stratégiai IPA-pályázat, amelyre augusztus 26-áig lehet átadni a megvalósításra váró projektumokat. Úgy tudom, hogy Magyarország és Szerbia tervei szerint e közös projektum keretében a Kübekházát Rábéval összekötő aszfaltút kiépítésére kérnek támogatást IPA-alapból. Az út megépítésére reális esély van, hiszen az IPA-kiírás ilyen jellegű, határon átvezető utak megépítését támogatja. Ahogyan Királyhalom és Ásotthalom közötti először megépült az út, esetünkben is az út jelenti a legfontosabb előfeltételét a határátkelő kialakításának. Ha meglesz az út, utána már a két ország együttes erővel gyorsan fel fogja állítani a határátkelő működtetéséhez szükséges létesítményeket. A román féllel bonyolultabb a helyzet, mivel Románia még nem tagja a schengeni övezetnek, és nem lehet tudni, mikor veszik föl ide. A Kübekháza–Óbéba közvetlen kapcsolat kiépítése egyelőre várat magára, de Csongrád megye és Temes megye részről is igen erős a szándék, hogy mihamarabb dűlőre vigyék ennek az útnak a megépítését is, de még nem írták ki a Magyarország és Románia közötti együttműködési programot, ezért erről semmilyen konkrét információval nem szolgálhatok – mondta válaszában Csókási Eszter.