2024. április 19., péntek

Néma és élő tanúságtétel

Topolyán megemlékeztek a helybeli zsidóság deportálásáról

A második világháború kitörésének pillanatában 423 zsidó vallású személy élt Topolyán, és a háború végéig a jelenlegi kutatási eredmények alapján 273-an haltak meg a harcokban munkaszolgálatosként, de legtöbben az 1944-ben felgyorsult haláltáborokba való deportálás következtében.

Közös imádkozás Kovács Róbert vezetésével (Benedek Miklós felvétele)

Közös imádkozás Kovács Róbert vezetésével (Benedek Miklós felvétele)

A holokausztra emlékezve városunkban Memento címmel már tizennegyedik éve tartanak megemlékezést, amellyel csaknem egy évtizede szervezett formában a helybeli Film-Múzeum civil szervezet foglalkozik. A rendezvényre minden év júniusának első vasárnapján kerül sor, így a tegnapi nap folyamán is összegyűltek a megemlékezők, hogy a deportálások 72. évfordulóján tisztelegjenek az elhurcoltak emléke előtt.

A tegnapi megemlékezésen Gazsó Hargita, a Film-Múzeum elnöke az idén elhunyt Nobel-díjas író, Kertész Imre K. dosszié című művének részletével köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Itaj Milner Izrael belgrádi nagykövetének helyettese szólalt fel, aki elmondta, hogy igen fontos helyszíne a zsidóság történetének Topolya, ahol kétszáz éven keresztül éltek békében egymás mellett a zsidók, magyarok és a szerbek, ugyanakkor a város a történelem egy olyan momentumának is szemtanúja volt, amire nem szívesen emlékeznek. Milner azt is kifejtette, hogy Szerbiában egyedülálló az az odaadás, amit a topolyaiak mutatnak a zsidóság néma emlékei, a temető, a sírhelyek gondozásával, ugyanakkor ugyanilyen fontos az az élő tanúságtétel, hogy a helybeli zsidók leszármazottai évről évre megjelennek a megemlékezésen. A nagykövetség képviselője után Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere szólalt fel, és hangsúlyozta, hogy 72 évvel a történtek után, még ma is értetlenül állunk a borzalmak, az emberhez nem méltó viselkedés, a szolidaritás teljes hiánya előtt; és a történtek nemcsak a zsidóság, hanem minden itt élő nemzet tragédiája. A polgármestert Cservenák Pál helytörténész követte, aki az elmúlt másfél évtized erőfeszítéseiről emlékezett meg. Ezután felszólalt Kovács Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség titkára, majd Fazekas Ferenc Tisza menti főesperes mondta el a 46. zsoltárt. Ezután a résztvevők megkoszorúzták a topolyai zsidók emlékfalát. Az emlékezés virágait a Lederer család, a Topolyáról elszármazottak, az Izraeli Nagykövetség, a Szabadkai Zsidó Hitközösség, a Magyar Nemzeti Tanács, a helyi önkormányzat és a Film-Múzeum képviselői helyezték el.

Végezetül azt is el kell mondanunk, hogy a megemlékezésből ezúttal a topolyai YU7JUV Radar rádióamatőr klub tagjai is kivették a részüket, ugyanis csütörtöktől egy héten keresztül az éter hullámhosszain adnak hírt az eseményről. Az eddigiek során 14 összeköttetést állítottak fel, többek között Ausztria, Németország, Lengyelország és Olaszország rádiósaival.