2024. március 28., csütörtök

A türelmes öregúr és a türelmetlen haladók csatározása

Visszatérni látszanak a „régi szép idők”, amikor a Szerbiai Képviselőház ülései tömegszórakoztatásra is alkalmasak voltak

Beigazolódni látszanak a jóslatok, hogy a Szerbiai Képviselőház következő összetétele, illetve a parlamenti ülések közvetítése komoly konkurenciája lesz a szerbiai kereskedelmi televíziócsatornák valóságshow-jainak. Dragoljub Mićunović, a Demokrata Párt képviselője, aki rangidősként elnököl a parlament még pénteken megkezdődött alakulóülésén, továbbra is borzolja a majdani hatalmiak kedélyeit, akik nem értik, mi szükség az időhúzásra, miért nem lehet ripsz-ropsz lezavarni az alakulóülést, méltatni a megválasztandó házelnököt, végül pedig megszavazni kinevezését. És amikor egyesek azt hitték, már nem lehet „rosszabb”, Mićunović fogta magát és ebédszünetet rendelt el.

A Szerb Haladó Párt egyik leghevesebb szónoka – legalábbis a parlament előző összetételében az volt, korábban a Szerb Radikális Párt tagjaként pedig szintén harcias, olykor a gyűlöletkeltés határait jócskán átlépő nyilatkozatairól vált ismertté – Vladimir Đukanović, kifejtette: Maja Gojković eddigi és majdani házelnök Mićunovićnál sokkal jobban fog elnökölni a parlament ülésein. A polgárok tudták, hogy a parlament előző összetételének Maja Gojković volt az elnöke és ezek a polgárok, valamint az SZHP ismét Gojkovićot választották meg elnöknek, mondta Đukanović.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ezzel a megállapítással nem mindenki ért egyet. Đorđe Vukadinović, a Szerbiai Demokrata Párt képviselője szerint Gojković támadás a Szerbiai Képviselőház méltósága ellen. Magatartásával jó néhány képviselő sérti a méltóságot és a kisebbséget, viszont eljön még az a nap, amikor ezek az emberek széttépik pártkönyvecskéjüket, amit az SZHP-től kaptak, emelte ki Vukadinović.
Gojković Mićunović védelmére kelt és felszólította a képviselőket, hogy ne zaklassák az alakulóülés elnöklőjét.

Egyesek egyenesen törvényellenesnek, vagy legalábbis etikátlannak nevezték Mićunović magatartását. Aleksandar Martinović, az SZHP politikusa szerint Mićunovićnek nem állt jogában pénteken megszakítani az ülést és elnapolni azt. Ezt esetleg akkor tehette volna meg, ha előtte egyeztet a parlamenti frakciók képviselőivel, fűzte hozzá Martinović, aki felfoghatatlannak tartja Mićunović pénteki érvelését, hogy azért szakította meg az ülést, mert annyian jelentkeztek felszólalásra és annyian tértek el felszólalásukban a napirendi ponttól, hogy a házelnök személyéről csak valamikor „az éjszaka leple alatt” szavazhattak volna, ez pedig nem méltó a Szerbiai Képviselőházhoz. A képviselőház máskor is dolgozott éjszaka, érvelt Martinović, aki korábban arról beszélt: a haladók nem menekülnek a munka elől, ha kell, napokon át a parlament üléstermében maradnak. Martinović szerint Mićunović akadályozza a parlament munkáját. 

Dragoljub Mićunović (Ótos András felvétele)

Dragoljub Mićunović (Ótos András felvétele)

Dubravka Filipovski, az Új Szerbia frakcióvezetőjének helyettese egyenesen demokráciaellenesnek nevezte Mićunović magatartását. Azt nem tudta megindokolni, hogy miért, mivel, milyen értelemben gázol át az alakulóülés elnöklője a demokrácia elvein, abbéli megállapításától viszont nem állt el, hogy Mićunović éppen ezt teszi. Az SZHP-hez közeli pártok képviselői között olyan is volt, aki államcsínynek minősítette Mićunović ülésvezetési stílusát.

A DP nagy öregje nem zavartatja magát túlságosan. Közölte a vádaskodó haladókkal és a velük ugyanarra az álláspontra helyezkedő pártok képviselőivel, hogy kitart és esze ágában sincsen engedni a nyomásgyakorlásnak.

– Kitartok, hiábavaló nyomást gyakorolni rám. Én nem valakinek a könyörületéből vagyok itt. Ha már egyesek államcsínyt emlegetnek, csak legyenek vele tisztában, hogy két napig el sem hagytam házamat, mert arra vártam, hogy jöjjenek letartóztatni. Mivel senki nem jött értem, ezért úgy folytathatom az ülés vezetését ahogyan azt jónak látom. Azok, akik miatt pénteken megszakítottam az ülést, ma ott folytatják, ahol pénteken abbahagyták. Ezek az emberek kényszeredetten próbálják bizonyítani harciasságukat és igazukat az ellenzéknek. Ha már annyira sürgős nekik az ülés befejezése, akkor miért nem tűzték ki húsz nappal korábban az alakulóülést. És ha ennyire sietnek, akkor miért válaszolnak az ellenzék minden egyes észrevételére – fogalmazott Mićunović.