2024. április 18., csütörtök

Szigorított ellenőrzések a görög határon?

Az idén is feltartóztatják azokat, akik hústermékekkel próbálnak bejutni az országba

Szinte megkezdődött a nyári nyaralási szezon, a média pedig egyre többet cikkezik arról, hogy a görög vámosok elkobozzák az élelmet a szerb turistáktól Görögország határain.

Hús, tej- és tejtermékek tiltólistán szerepelnek, ez pedig a nagy médiaszenzáció ellenére nem számít nagy újdonságnak, hiszen már előzőleg is tilos volt ilyesmivel belépni az országba azon államok polgárainak, amelyek nem tagjai az EU-nak.

A vámhatóság szerint ebben az évben öt kilogramm gyümölcsöt vagy zöldséget vihetnek át a nyaralók, de kenyeret, kekszet, csokoládét, majonézt, ketchupot, tésztát is vihetnek át, ha annak összértéke nem haladja meg a 300 eurót személyenként.

Az értesülés arra is kitér, hogy ebben az évben is feltartóztatják azokat, akik hústermékekkel próbálnak bejutni az országba, de arról szó sincs, hogy szigorúbbak lennének az intézkedések a görög határon, mint eddig.

Miloš Jovović, a Travelland igazgatója a lapnak elmondta, eddig több mint tíz autóbusz érkezett meg Görögországba, problémamentesen.

– Megengedhetetlen, hogy pontatlan információkból próbál szenzációt csinálni a média. Ha csakugyan szigorított volna a görög vámhivatal, arról természetesen tájékoztattuk volna ügyfeleinket. Továbbra is a régi előírások vannak érvényben, ebben az idényben is – magyarázta.

A Beta hírügynökség ezzel szemben nemrég jelentetett meg egy hírt, amely szerint a görgök az idén nagyon szigorúan fogják venni az előírásokat.
A hír terjedése hallatán a turisztikai ügynökségek már felkészültek arra, hogy Görögország iránt megcsappan az érdeklődés, hiszen a szerbiai turisták általában ennivalót is visznek, hogy minél olcsóbban nyaralhassanak.
Dejan Senćanski, a niši Just Travel ügynökség igazgatója a Betának elmondta, a Görögországba érkező turisták meglepődtek a szigorú határellenőrzéseken. Elmondása szerint minden tiltott terméket elkoboztak a vendégektől.

A szintén niši Aero Tours ügynökség arról tett említést, hogy Görögország még mindig ugyanolyan népszerű a turisták körében, mint tavaly, viszont ha csakugyan igaz a megerősített ellenőrzésekről szóló hír, akkor nincs kizárva, hogy ez a tendencia változni fog.