2024. április 19., péntek

Ének, zene, vers

Vasárnap az évadzáró műsor keretében, dr. Szöllősy Vágó Lászlóra emlékeztek a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben

Szöllősy Vágó László pszichológus, népművelő, pedagógus, újságíró, a Lányi Ernő IME művészeti vezetője, csütörtökön lenne 80 éves. Négy évvel ezelőtt hunyt el, de amíg élt, fontos volt számára a nemzeti értékek, hagyományok őrzése és továbbadása. Tevékenysége során számos elismerésben részesült, egyebek közt a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben. Népművelői küldetésében társa volt a felesége, Szöllősy Vágó Veronika, aki nem sokkal férje előtt hunyt el.

A Pillangók duó, vezetőjükkel, Torok Orsolyával (Fotó: Lukács Melinda)

A Pillangók duó, vezetőjükkel, Torok Orsolyával (Fotó: Lukács Melinda)

– Mielőtt a Lányiban megkezdte volna a tevékenységét, a Szöllősy házaspár sok éven át a szabadkai Népkör MMK-ban igyekezett a kultúránkat a fiatalok szívébe ültetni. Szöllősy Vágó László minden művészetet értékelt, a Lányiban öt évig létezett az Ungaresca régizene-együttes. A zenekar bebarangolta Vajdaság nagyon sok templomát, ahol gyakran a szentek tiszteletére adott elő alkalmi műsorokat. Nagyon szerette Bácskát, a szülőföldet, az értékeket, amelyekről mindig hangoztatta, hogy nem szabad hagyni elveszni. Ilyen a népzene, a népdal, amellyel nagy szeretettel és odaadással foglalkozott a Szöllősy Vágó házaspár – hallottuk egyebek közt Miklenovics Arankától, a Lány Ernő IME művészeti vezetőtől.

A telt ház előtt zajló megemlékező műsorban énekes, zenei és verses produkciókat hallhattunk. Fellépett a Lányi Ernő IME népdalköre, verset adott elő Miklenovics Aranka, mivel pedig Szöllősy Vágó László életében a szabadkai Életjel is fontos szerepet kapott, és az egyesületet is hosszú évek óta jó kapcsolat fűzi az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Körhöz, képviseletükben Köteles Füleki Erzsébet szavalt. A műsor folyamán Újhelyi Éva népdalénekest is meghallhattuk, aki egyébként Gyálán él, ideiglenesen tartózkodik Szabadkán, ez alatt az idő alatt pedig a Lányi Ernő IME-hez csatlakozott. A továbbiakban a fiatalok vették át a színpadot, a Lányi Ernő IME fiatal citerásai, a legkisebbek, a Pillangók duó és a Cserebogarak, valamint fellépett a Népkör Szalagfűző énekcsoportja is. A megemlékezés mellett ünneplésre is sor került, Gubena Imre 40 éve énekel a népdalkörben, őt köszöntették fel, valamint a születésnapját ünneplő Mihályi Katalint, az egyesület elnökét.