2024. március 29., péntek

Eddig öt elnökjelölt

Dušan Janjić nem zár ki újabb előrehozott köztársasági választásokat 2017-ben

Dušan Janjić, az Aktív Szerbia vezetője is jelölteti magát a 2017-es elnökválasztásokon. Janjić, az Etnikai Viszonyok Fórumának első embere, politikai elemző úgy nyilatkozott, hogy ezen választások „döntőek lesznek az európai integrációt tekintve”. Janjić úgy véli, hogy a mögöttünk álló köztársasági választások nem definiálták véglegesen Szerbia útját, és nem „tisztultak” le a hatalmi koalícióban az erőviszonyok. Az Aktív Szerbia vezetője a Tanjug hírügynökségnek megjegyezte, nem zárja ki, hogy 2017-ben az elnökválasztások mellett újabb előrehozott köztársasági választásokat is tartanak majd. Hangsúlyozta, hogy ebben az esetben Aleksandar Vučić előtt nehéz feladat áll. – Nem tudja úgy kivitelezni a reformokat is és az európai integrációt is, hogy Szerbia elnöke napi szinten aláaknázza a törekvéseit. Úgy vélem, hogy Vučić olyan jelöltet szeretne, aki többet beszél az európai integrációról, és a Szerb Haladó Párt tagja. Nem lepne meg, ha jelöltetné Zorana Mihajlovićot – mondta Janjić.

Szerinte az eddigi elnökjelöltek – Tomislav Nikolić, Rasim Ljajić, Ivica Dačić és Vojislav Šešelj – személyében az egész elnökválasztásnak olyan üzenete van, hogy „zavarjuk le azt baráti körben”.
Janjić szerint az elnökválasztások alkalmával a polgárok elgondolkodnak a jelöltek életrajzán is, azok pedig az eddigi jelöltek esetében nem épp a legelőnyösebbek. Elképzelhetőnek tartja, hogy az elnökválasztáson megméretteti magát Sanda Rašković Ivić, Čedomir Jovanović, Saša Radulović, valamint egyes kisebbségi pártok vezetői is.

Programjáról beszélve elmondta, az a szociáldemokrácián és a szociális igazságosságon alapul. Célja Szerbia felújítása és kiépítése, az európai integrációs folyamatok folytatása. Nyíltan kimondja, NATO-tagság nélkül nem lesz az európai integrációból semmi. – Szerbiának szövetségesek kellenek, nem politikai pajtások – hangsúlyozza Dušan Janjić.

Kampányát már megkezdte a biztos szavazatok gyűjtésével, valamint megállapodások kötésével egyes polgári mozgalmakkal, helyi jellegű kezdeményezésekkel és kisebbségi pártokkal. – Nem látom magam miniszterként, olyan személyként, aki gazdagságra, mindenféle alapítványok létrehozására szeretne szert tenni. Nagy tapasztalatom van a politikában, emellett tőkém az emberi erőforrások terén, és befolyásos támogatóim a régióban. Munkaéveim a politikában felülmúlják a kormány összes tagjának munkaéveit – üzente Dušan Janjić.