A Bodor Anikó által 25 éve alapított Délibáb Magyar Művelődési Egyesület figyelemre méltó, hagyományápoló és identitáserősítő sorozatának 12. állomásán jelentős zentai népzenekutatókról szóltak, bevonva családtagokat és barátokat is, hogy a szakmaiságon túl magát az embert is bemutassák – emberközelből. Harmadik főszereplőnk Bodor Anikó népzenekutató, tanár.
Anikó neve az előadás előző részében is minduntalan felbukkant, hiszen lehetetlen úgy beszélni a vajdasági népdalkincsről, hogy őt ne említsük, mivel ez jelentette az életét; és persze ő jegyezte le az itteni népdalok oroszlánrészét számos vaskos kötetben megjelentetve. Emellett munkája természetesen összefolyt és összeforrott Tripolszky Gézáéval és Burány Béláéval.
„Akik örömüket lelik a dalokban és versekben, gondoljanak megújuló hálával azokra, akik ezt a kincset annyi viharon és viszontagságon keresztül számunkra megőrizték” – idézte Baráth László zenepedagógus a bartóki gondolatot Bodor Anikóra vonatkoztatva a bevezetőjében. Ezután felidézte a személyes kapcsolatát a Bodor családdal, ahol emlékezete szerint a vicc és a jókedv uralta a mindennapokat – át- meg átszőve dallal, zenével. Az ünnep- és születésnapok pedig természetesen hajnalig tartó mulatásban teljesedtek ki. Anikó közben szinte egy pillanatra sem kelt fel a zongora mellől, és Baráth nem emlékszik, hogy időközben egyetlen dalt is megismételt volna. Kuplék és népdalok váltakoztak vég nélkül. Igazi polgári család volt az övék, a várost pedig ez teszi várossá – és Zentára mindig is jellemzőek voltak ezek a családok.
Bodor Anikó először jogot szeretett volna tanulni, el is kezdte a fakultást, ám végül mégiscsak a zene felé húzta a szíve, és etnomuzikológus lett: 1966 és 1972 között zenetudományi, művészettörténeti tanulmányokat folytatott Stockholmban és Uppsalában, ahol zenetudományi diplomát szerzett. Tanulmányait 1976 és 1980 között a belgrádi zeneakadémia etnomuzikológia szakán folytatta, ahol 1984-ben a népzenetudományok magisztere lett. Mindjárt a kezdetektől komoly fegyelemmel vetette magát a munkába, és így láthattak napvilágot a keze nyomán megszülető, vaskos köteteket kitevő gyűjtemények, melyek közül a legjelentősebb a Vajdasági magyar népdalok öt kötete. Életműve a vajdasági néprajzi kutatások büszkesége. Egyben hiánypótló is; valószínűleg az utolsó előtti pillanatban gyűjtötte össze társaival a régió népdalkincsét. Baráth hangsúlyozta, Bodor tudásával és precizitásával hivatott lett volna arra, hogy egy egyetemi katedrán mutassa be a délvidéki néprajzot, ám ő itt maradt, és itt tette a dolgát.
Egy felvételt is megnéztünk az est folyamán, ahol Anikó a szakmájáról mesélt, kifejtve, hogy Belgrádban „legyártják” az etnomuzikológusokat, csak utána nem nagyon tudnak velük mit kezdeni. Vajdaságban viszont van munka elég – igaz, pénzt nem nagyon lehet vele keresni. De tennivaló annyi van, hogy ha lenne utódja, annak is jutna még bőven… Utód szerencsére akadt: az előadáson is jelen lévő Juhász Gyula, a VMMI munkatársa kezeli a hagyatékot és folytatja a munkát.
Tanári tevékenységének jelentőségéről Baráth elmondta, soha annyi gyerek nem járt a zeneóvodába, mint Anikó idején, és közülük számosan maradtak is a zenei pályán. Az est végén Kónya Sándor csókai verséneklő, Bodor egykori tanítványa mesélt mestere oktatási módszeréről, akitől többek között számos könyvet és felvételt kapott, köztük a saját munkáit is, és még a dedikációival is nevelt: mindig okos, magvas gondolatokat osztott meg ezen az úton is. Hangsúlyozta Anikó kórusokat segítő tevékenységét is, ahol az énekcsoportokat szemléletváltásra bírta: mivel sajnos az a jellemző, hogy általában a saját régiónk népdalait kedveljük legkevésbé, így volt ez a Vajdaságban is – ám ő szívós és kitartó munkával ránevelte őket, hogy a sajátjainkat énekeljék, szeressék és népszerűsítsék elsősorban. Egyéniségét a nagy tudás, a derűs világszemlélet mellett a szerénység jellemezte. Mindig, mindenhol a „csak tiszta forrásból” elvet képviselte, és ezt a szemléletet igyekezett tanítványaival is elfogadtatni. Ezért ma is hálával tartozunk neki – összegezte Kónya mesteréről és barátjáról, Bodor Anikóról szőtt gondolatait.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
