2024. április 20., szombat

Porondon a Sarkantyú tamburazenekar

Csütörtökön este a zentai Városi Múzeumban a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület identitáserősítő sorozatának keretein belül – kevés mesével, annál több muzsikával – a zentai Sarkantyú tamburazenekar mutatkozott be az érdeklődőknek.

Recskó Szabolcs, a Délibáb MME tagja bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a zenekar aligha szorul bemutatásra, hiszen évtizedek óta vannak színen, nagy sikerrel szerepelnek a legkülönfélébb rendezvényeken, a régió egyik legnívósabb tamburazenét játszó együttesének számítanak. Örömmel üdvözölte az új, fiatal tagokat a csapatban, annál is inkább, mert napjainkban ez a stílus hiányt szenved a fiatalítás terén.

A zenekar történetéről Kalmár Piroska művészeti vezető elmondta, hogy az 1992-ben alakult a felsőhegyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület keretein belül, a tanáruk Sándor Lajos volt. Fél évvel a megalakulásuk után már felléptek, és azóta is megszakítás nélkül szerepelnek. Az itthoni rendezvények mellett külföldre is rendszeresen járnak szerte a Kárpát-medencében, és mindenütt méltó módon képviselik az itteni muzsikát.

A zenekar tagjai megemlékeztek az egykori társaikról és mestereikről is, akik ma már sajnos nem lehetnek közöttünk, külön kiemelve Bodor Anikót és Burány Bélát, akik tanácsaikkal és kritikáikkal jelentős mértékben hozzájárultak az együttes sikereihez. A koncert elején elhangzott két népdalcsokorral is Bodor Anikó előtt tisztelegtek, hiszen mindkettő az ő gyűjtése volt.

A rendezvény támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet és a Bolyai Farkas Alapítvány.