2024. március 28., csütörtök
DOROSZLÓ

Szent Flórián előtt tisztelegtek

Szent Flórián a tűzoltók védőszentje, emléknapja május negyedikére esik. Az önkéntes tűzoltó testületekben rendszerint megemlékeznek erről a napról, így például Doroszlón is, ahol 1903-ban alakították meg a testületet.

A szent szobra előtt tisztelgő tűzoltók (Fotó: Fekete J. József)

A szent szobra előtt tisztelgő tűzoltók (Fotó: Fekete J. József)

Flórián keresztény hitre tért római legionárius volt a III. század második felében, századosként szerelt le. Amikor Diocletianus császár idején újra föllángolt a keresztényüldözés, foglyul ejtett hittársai segítségére sietett, emiatt a császári hatalom megbotoztatta, majd vízbe fojtatta. Ez indokolhatta, hogy hosszú ideig az árvizektől védő szentként tisztelték, majd elterjedt egy legenda, mely szerint Flórián imájával eloltotta egy ház lángoló tetejét, így lett a tűzoltók védőszentje a XV. században. Tisztelete a XVII. században terjedt el Bajorországban, Ausztriában és Lengyelországban, majd német közvetítés révén Magyarországon is.

Ezt a hagyományt ápolják a doroszlói tűzoltók is, akik szerdán szentmisén vettek részt, amit ft. Verebélyi Árpád szolgáltatott, majd megkoszorúzták a templomkertben álló Flórián-szobrot.

A doroszlói tűzoltók nem csupán a faluban szerencsére egyre ritkábban fölcsapó lángok megfékezését tartják feladatuknak, hanem részt vesznek a falu társadalmi életének szinte minden megmozdulásában, így a koszorúzást követően az otthonukban rendezett társas esten a közelebbi és távolabbi terveiket szövögették.

A doroszlói Önkéntes Tűzoltó Testület az egyik legelső ilyen szervezet a régióban. Érdekesség, hogy gépparkjában van egy 1959-es gyártmányú, Csepel lajtos kocsi, amely ma is működik és bevethető, de már inkább csak a veterán járművek zombori találkozójára járnak vele, ahol a gyerekek kedvence, mert be szabad ülni a kabinba, meg lehet szólaltatni a szirénát, és a kocsit kísérő tűzoltók elmagyarázzák a lurkóknak a jármű működését.