2024. április 16., kedd
VÁLASZTÁSOK 2016

Vučić: Sohasem hittem Dačić lojalitásában

Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke kijelentette, soha sem hitt Ivica Dačić lojalitásában. Elmondása szerint a Szerbiai Szocialista Párt azért lehetett a kormány része, mert a kormányfő úgy vélte, az a helyes Szerbia jövője érdekében.

– Dačić lojalitásában soha sem hittem és ma sem hiszek. Nem a lojalitása miatt voltam hajlandó együttműködni vele, hanem Szerbia jövője miatt – nyilatkozta Vučić a Pink televízió egyik műsorában. Hangsúlyozta, soha egyetlen rossz szót sem szólt a Szerbiai Szocialista Párt egyetlen tisztségviselőjéről sem, bár ilyet hallhatott magáról Branko Ružić és Milutin Mrkonjić szájából is.

– Ezeknek az embereknek lehetőséget nyújtottam, hogy Szerbia érdekében a kormányzatban részt vegyenek, ők meg ezt úgy hálálják meg, hogy azt skandálják „Vučić péder” – mondta a lemondásban lévő kormány miniszterelnöke.

Hozzátette, hisz abban, hogy egy napon az ellenzék egyesülhet és együtt ülnének a kormányban Dačić, Šešelj, Tadić és Jovanović.

Engem senki sem tud a hatalom elvesztésével riogatni, ez a különbség közöttünk – hangsúlyozta Vučić. Elmondta, amennyiben elnyerik a polgárok bizalmát, a koalíciós partnereikkel magukra vállalják a felelősséget, hozzátette, Szerbia érdekében minél tágabb koalíciót szeretne. – Azt, hogy együtt tudunk-e működni valakivel vagy sem, arról a választásokat követően döntünk – mondta Vučić.