2024. április 20., szombat

A kilátás odafentről

Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedője – Zenta, Művelődési Ház, április 8.

Ritkán idézek zsűriktől – teszik a dolgukat, én is a magamét – ezúttal mégis azzal kezdem, amivel Kovács Frigyes, az idei KSZFV bírálóbizottságának egyik tagja fejezte mondanivalóját a díjkiosztás előtt – és amely gondolat a szintén jelen lévő László Sándor tanár úrral fogalmazódott meg bennük a nap folyamán: Nem is tudjuk felmérni, milyen gazdagság a miénk. És ennek a gazdagságnak jelentős képviselője az összes fiatal, aki ezen a vetélkedőn részt vett. Ezzel a gondolattal mélységesen egyetértek! Olyan pazar műsorral gyönyörködtettek a középiskolásaink, ami végtelenül lelkessé tesz, az idei év legszebb napját jelenti számomra ez a péntek, és – Uram bocsá’ – még a színházba vetett hitemet is visszaadta.

Hangsúlyozom, az összes előadás megtekintése hatalmas élmény volt, az apró amatőr hibák elsikkadtak az ifjonti energiák, a tehetség, a saját gondolat és képi világ lehengerlő gazdagsága mellett. Első alkalommal történt meg velem, hogy a mintegy 15 órás színházi és filmmaraton követése még a késő esti órákban sem tűnt megerőltetőnek: bár a műsorszámok közötti „luftokban” a vége felé már ragadt le a szem és sajgott a láb, amint valami elkezdődött, a fáradtság szempillantás alatt tovatűnt, csupán a gyönyör maradt. Tudósítóként a 2000-es évek eleje óta követem a rendezvényt, és bátran kijelenthetem, a teljesítmény idén volt toronymagasan a legkiválóbb. Ezúton is köszönöm ezt a napot minden résztvevőnek!

Mindjárt az első darab esetében az az öröm ért, hogy Nagy Abonyi Dávid maga írta szöveget rendezett és adott elő társaival, sajátos hangulatú előadást létrehozva. Nagyon hiányoltam az előző években a szerzői darabokat: most megkaptam – és erre több példa is volt még a nap folyamán. Külön dicséret érte! A kék madár tollából című monodráma következett, amit Szarka Áron szintén maga írt és játszott el; izgalmas képi világgal és erős társadalomkritikával fűszerezve – ami szintén nem az egyetlen példa volt, sőt! A legtöbb színdarabot ugyanez jellemezte: még egy csillagos ötös! A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapatának Minden OK című darabja közben jött elő nálam az első lúdbőrzés, olyan energiák értek a színpad irányából, amik valósággal letaglóztak. Szintén saját szöveg (csapatmunka), és micsoda szöveg! Szintén bírálat, a hazug és álszent társadalom bírálata – tabuk nélkül. (Örültem, amikor megkapták az első díjat, bár ugyanúgy örültem volna számos másik esetben is. A zsűri dolga nehéz volt? Meghiszem azt, bele is izzadtak. Szerencsére jó sok díjat kioszthattak. Egyik sem veszett kárba...) A Tizenkét dühös ember klasszikus. A filmet is szerettem nagyon Henry Fondával. Elgondolkodtató és megrázó történet. Nem kis teljesítmény a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszóitól, már csak a gigászi szöveg megtanulása szempontjából sem, ugyanakkor a konfliktusokat is hitelesen felépítették, rendkívül élveztem. A szabadkai Középiskolások Diákotthonának mára kiforrott képi és gondolati világa van. És egyre jobban a szívembe lopják vele magukat. Ezúttal A pert vették elő Kafkától, rendkívül ötletesen színpadra állítva; groteszk, zsigerileg ható előadás született, és ami külön módfelett izgalmas, hogy a nyomasztó történetben megtalálták a humort – ami természetesen a szövegben is benne van, csak jóval rejtettebben. A Népkör Fabula Rasa Színjátszó Grund Tasnáditól azt az East Balkán című darabot hozta, amit néhány éve a zentaiaktól már láthattunk. Az utóbbiaknak a dramaturgja dolgozott jobban, ügyesen eltalálva a mértéket, a szabadkaiaknál viszont maga a kivitelezés szólt nagyobbat: szem nem maradt szárazon – a röhögéstől. (Persze van ezen mit sírni is: ugyancsak erős társadalomkritika.) A (szintén) szabadkai Fabula Grund (szintén) Tasnádival érkezett. Cyber Cyrano. (Szintén) társadalombírálat, (szintén) pazar. Rendkívül hiteles színészi játékkal. És amikor már azt hitte a mezei néző, hogy nem lehet ezt már tovább fokozni, nincs hova – akkor jött a hab a tortára: míg a zsűri visszavonult, megnézhettük a versenyen kívül futó Háy János-darabot, A bogyósgyümölcskertész fiát a zentai diákszínjátszóktól. Erről (egyelőre) csak annyit, hogy az utóbbi 10-15 évben látott darabok között nálam viszi a pálmát, lehengerlő élmény – és nagyon remélem, Lőrinc Tímea gyakran fog rendezni.

Szóljunk néhány szót a filmekről is, bár idén sajnos nem tudtak lenyűgözni. Az első díjas Puska official ugyan tényleg remek, szellemes és profi kivitelezésű, ezen kívül akadt még néhány korrekt munka (Álarc, Bioritmus, Egészség két keréken, Az ötödik ajtó), de semmi extra. Sok volt például a 2 percnyi filmecske: ez a punkban elfogadott – de akkor tessék punkfilmet készíteni, hogy 2 perc alatt mellbe vágjon! Ám csírájában itt is megmaradt a tehetség, szárba fog ez szökkenni hamarosan, csak jó ötletek kellenek.

Vannak ennek a vetélkedőnek – mint mindennek – hullámhegyei és -völgyei: hát én idén rendkívül élveztem a kilátást odafentről!

(fotó-Gergely Árpád)

Díjak:

A legjobb előadás:

A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka): MINDEN OK

A legjobb csapatnak járó díj:

Népkör Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka): Tasnádi István: EAST BALKÁN

Az innovációért járó díj:

Polaroid (Zenta): Nagy Abonyi Dávid: TUDATHASADÁS SZIMPTÓMÁI

Legjobb női szereplők:

Imamović Ines

Dedovity Tomity Dina

Legjobb férfi szereplők:

Tóth Bálint

Szeles László

A legjobb film:

PUSKA OFFICIAL (Zenta)
Legjobb műfaji díj:

A VÉGSŐ TALÁLKOZÁS (Zenta)
Legjobb vágó díj:

Zemkó Gábor (Szabadka)

Különdíjak:

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadásának megtekintése:

A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka)
A Szabadkai Népszínház előadásának megtekintése:

Polaroid (Zenta)

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásának megtekintése:

Népkör Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka)

Az Újvidéki Színház előadásának megtekintése:

A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
A szabadkai Gyermekszínház előadásnak megtekintése:

Középiskolások Diákotthona (Szabadka)

Tanyaszínház különdíj, részvétel az idei előadásban:

Szarka Áron

Budinčević Krisztián

Részvétel a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók kilencedik táborában:

Gulyás Gabriella

Körmöci Norbert

A Képes Ifjúság különdíja (éves előfizetés):

Dupák Fanni

A Hét Nap különdíja (éves előfizetés):

Balla Georgina

Középiskolások Diákotthona (Szabadka)

Franz Kafka: A PER