2024. április 20., szombat

Szúnyogcsípéstől a nukleáris medicináig

A temerini dr. Dujmovics Ferenc orvosprofesszor megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc fellángolásának évfordulójához kötődő ünnepségsorozat keretében március 11-én Budán a Várkert Bazár dísztermében adták át a magyar állami kitüntetéseket azoknak a magyarországi és határon túli közéleti személyiségeknek, orvosoknak, kutatóknak, tudósoknak stb., akik kimagasló munkásságukkal, a magyar közösségért vállalt kiállásukkal arra érdemesültek. A kitüntettek között volt dr. Dujmovics Ferenc, a vajdasági klinikai központ nyugalmazott igazgatóhelyettese, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kara Kórélettan Tanszékének volt egyetemi tanára, aki kiemelkedő szakmai-tudományos munkája, illetve a vajdasági magyar közösségért végzett önzetlen társadalmi munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

A magyar állami kitüntetés kapcsán Dujmovics Ferenccel temerini otthonában beszélgettünk. Riportalanyomat régi jó ismerősként köszönthettem, például korábban együtt szerepeltünk egy szegedi környezetvédelmi tanácskozáson.
Kezdjük a beszélgetést a famíliával, a szlávosan csengő név eredetével!
– Családnevünk, a Dujmovics, bár szlávos hangzású, de nem tudok róla, hogy a felmenőink között volt-e, úgymond, nem magyar. A nagyapám ismerte az ő nagyapját is, de az is csak magyarul tudott. Az én nagyapám viszont már öt nyelvet beszélt, a magyar anyanyelve és a szerb mellett az első világháborúban, ahol géppuskásként szolgált, és hét kitüntetést kapott, megtanult németül, szlovákul és olaszul is, mivel fogságba esett.
Édesapán hivatalnokként dolgozott Temerinben, édesanyám néhány évig Újvidéken postáskisasszony volt, de miután férjhez ment, otthon maradt, akadt teendője bőven öt fiúgyerekkel, már 87 éves, és hála istennek, jól megvan.
Akinek három fia van, az már kapitalista, az öt pedig már egész kosárlabdacsapat!
– Édesapánk korán, 53 évesen hunyt el, akkor, 1975-ben én 25 éves voltam, ebben az évben diplomáztam, ekkor nősültem meg, és vonultam be katonának is, úgyhogy igencsak mozgalmas esztendő volt a ’75-ös. A családban én voltam az első gyerek, majd következett György, László, Dénes és Csaba. Ötünk közül csak Dénes öcsémék nem élnek Temerinben, több mint húsz éve Bécsben vannak. Mind az öten egyetemet végeztünk, ami csak úgy működhetett, ha iskolaszünetben eljártunk dolgozni. Hegedülni tanultam, később kezdőknek még órákat is adtam. Egyetemista koromban szombatonként Temerinben, vasárnaponként pedig Óbecsén, az alsóvárosi táncteremben rendszeresen muzsikáltunk a Fortuna zenekarral, amelyben basszusgitároztam. Egy alkalommal Budapesten az Omega együttes előzenekaraként és Máté Péter klubjában is felléptünk, ami nagy szó volt. Játszottam más zenekarokban is. Mostanság már csak baráti társaságban tamburálok.
A zenélésből mindig volt pénzem, és egyetemistakölcsönhöz sem volt akkoriban nehéz hozzájutni, már csak tanulni kellett, és mind az öten sikerrel vettük az akadályokat. Háromféle orvos van a családban, ketten pedig humán beállítottságúak, Gyuszi öcsém német nyelvet tanult, Laci fogorvos, Dénes magyar tanszéket végzett, a legfiatalabb öcsém, a Csaba pedig állatorvos.
Hogyan lettél orvos?

– Még negyedikes gimnazista koromban is két közben voltam, hogy merre vegyem az irányt. Mivel jó matekos voltam, az elektrotechnika és a matek egyetem is számításba került, de végül az élő természettudományok iránti vonzalmam terelt az orvosi pályára. Az újvidéki gimnáziumban jó tanáraink voltak, Fábri Nándor nevét mindenképpen meg kell említeni, ő volt az osztályfőnököm. Az osztályunkból hatan is orvosnak tanultak. Egyetemistaként is minden szombaton és vasárnap játszottunk a Fortunával, hét közben pedig tanultam. Az első éven még akadtak gondok a szerb nyelvvel, de hamar belejöttem. Szerettem a társaságot, de éppen ezért jobbnak láttam, ha hét közben nem vagyok Temerinben, ezért bent laktam Újvidéken albérletben, majd a kollégiumban, és időre végeztem az általános orvosi karon.
Az egyetem után Belgrádban katonáskodtam, a Katonai Orvostudományi Akadémia tiszti szanitéc képzőjében négy hónapot töltöttem, itt elméleti előadásokat hallgattunk, ami jó kiegészítése volt az egyetemi tanulmányoknak. A kiképzés után Fehértemplomon katonaorvosi rendelőben praktizáltam egy aktív orvos-katonatiszt főnök mellett. A seregből szerzett gyakorlattal önbizalomtól duzzadva mentem el falura általános orvosnak. Bácspetrőc községben Maglićon dolgoztam, ahol nem szlovákok, hanem hercegovinai telepesek éltek, akiket a háború után az elűzött németek helyére hoztak ide. Nem volt könnyű, heti hét napon állandó készenlétben lenni, éjjel-nappal a betegek rendelkezésére álltam. Volt sok üres járat is, például, amikor szúnyogcsípéshez hívtak sürgősen orvost. Két évig praktizáltam falun, még szülést is levezettem, gyakorlatilag 3500 lakost egyedül láttam el.
Mivel foglalkozik a nukleáris medikus?
– Az újvidéki kórház pályázatára jelentkeztem, a kórélettani intézet izotópdiagnosztikai osztályára kerestek orvost. Felvételi vizsgát kellett tenni, mivel nukleáris medicina területére kerestek orvost, nagyon is egzakt szakmába, nagyon jól jött az előtudásom fizikából és matematikából. Csakhamar megkezdhettem az első szakosításomat a nukleáris medicina terén. Alkalmam nyílt tudományos munkával foglalkozni. Az epekiválasztás rendellenességei témakörből írtam a magiszteri munkámat, majd később a doktorátusomban a hasnyálmirigy-gyulladás kórélettani elváltozásai terén végzett kutatásom eredményeit írtam le.
Az orvosi egyetemen, amikor már megvolt a magiszteri fokozatom, megválasztottak tanársegédnek, majd később a doktorátussal, a nukleáris medicina és a klinikai kórélettan szakorvosaként docens, rendkívüli majd rendes tanár lettem és a kórélettant tanítottam az egyetemen. A radioaktív izotópok diagnosztikai alkalmazási területe érdekelt behatóbban, több tudományos szakcikkem jelent meg erről a területről, amelyet később egyszerűbben csak nukleáris medicinának neveztek el. Csak a legnagyobb kórházakban végeznek izotópos diagnosztikát, kevés ilyen szakosítású szakemberre van szükség Szerbiában.
A 2000. október 5-ei fordulattal az egyik munkatársam lett a Klinikai Központ igazgatóhelyettese. Én pedig a Labordiagnosztikai Intézetnek, a klinikai laboratóriumnak lettem a vezetője, több mint 160 ember tartozott hozzám. Amikor újabb választásokra került sor, amikor kinevezték a Klinikai Központ igazgatóját, én lettem a helyettese. Még kétszer, nyilvános pályázat útján neveztek ki igazgatóhelyettesnek, a tartományi kormány nevezett ki a hatalmi koalíciós pártok egyetértésével.
Az újvidéki radikálisok egy ízben azzal jelentettek fel, hogy a kórház konyhájára nem megfelelő pénzforrásból vásároltuk az alapanyagokat. Ennek semmi alapja sem volt.
Az évek során több mint hetven tudományos munkát publikáltam, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja vagyok, tucatnyi egyetemi tankönyv és monográfia szerzője vagy társszerzője vagyok, nagyszámú, magyar nyelvű tudományt népszerűsítő és ismeretterjesztő cikket is írtam.
A tavalyi nyugdíjba vonulásommal nem vonultam vissza teljesen, több bizottságnak, orvostársaságnak vagyok a tagja. A megnövekedett szabadidőmben pedig kertészkedek, néha horgászok, vannak gyümölcsfáim, valamennyi szőlő, virágok a ház előtt, csöndös, nyugodt környezetben lakom. Barátaimmal, a régi zenekarból néha összejövünk, és zenélgetünk – mondta Dujmovics Ferenc.