2024. április 19., péntek

Üzleti Fórum a Kopaonikon

Aleksandar Vučić: Nem biztos, hogy jó döntés volt nem eladni a Telekomot

Megkezdődött a huszonharmadik Üzleti Fórum a Kopaonikon. A legegyszerűbb út szakadékba taszítaná Szerbiát, hangsúlyozta felszólalásában Aleksandar Vučić miniszterelnök, mondván: ezért nem kérdéses, hogy az államhatalom előre, a jövőbe vezeti-e Szerbiát, vagy vissza a múltba.

Szerbia nem feledkezik meg barátairól, ugyanakkor pontosan tudja, hogy mely úton kíván haladni és melyik az a társadalom, amelyhez tartozni szeretne, ezektől pedig semmiféleképpen nem áll el, emelte ki a kormányfő.

Vučić köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta a kormány reformintézkedéseit, még ha szerinte nem is voltak sokan ilyen emberek. A tudás és a tettvágy egyesítésére szólított fel. Külön méltatta Aleksandar Vlahovićot, az üzleti fórumot szervező Közgazdászok Egyesületének elnökét, aki ugyanúgy támogatta a kormány reformintézkedéseit, mint az egyesület többi tagja.

A kormányfő elismerte, nem biztos, hogy a Telekom magánosításával, azaz a privatizáció elodázásával kapcsolatban helyesen döntött a kormány. Elképzelhetőnek tartja, hogy a közhangulat is hozzájárult ahhoz, hogy végül úgy döntöttek, ebben a körben nem adják el a Telekomot. Szavai szerint a szerbiai telefontársaság esetében megoldás lehetne, ha a kormány megpróbálna kisebbségi tulajdonosokat felkutatni és együtt reformálnák meg a vállalatot, hogy az világszinten is versenyképes legyen.