2024. március 29., péntek

A felmérések szerint az SZHP támogatottsága töretlen

A választók nem a pártok közötti gyűlölködésre, hanem konkrét programokra kíváncsiak

Tomislav Nikolić köztársasági elnök tegnap sem kívánta elárulni a rendkívüli parlamenti választásokról kérdezősködő újságíróknak, hogy mikor írja alá a szerbiai parlament feloszlatásáról szóló döntést, illetve mikor írja ki a választásokat. Mint megjegyezte, ez elsősorban nem tőle függ, hanem a kormánytól. Amint megkapja a szerb kormány indoklását a parlament feloszlatásáról, azonnal megteszi a szükséges lépéseket, nyomatékosította az államfő.

Közben egymás után készülnek a közvélemény-kutatások, hogy mely pártokat, választási koalíciókat és politikusokat támogatná a választások napján az átlagpolgár. A Faktor Plus aktuális felmérése szerint 60 százalékkal pillanatnyilag Aleksandar Vučić aktuális kormányfő, a Szerb Haladó Párt elnöke a legtámogatottabb politikus – Vučić és politikája ellen a megkérdezettek 31 százaléka van. A megkérdezettek 60 százaléka szavazna Bojan Pajtić, a Demokrata Párt elnöke ellen, akit csupán a szavazók 9 százaléka támogat. Zorana Mihajlović támogatottsága 26 százalék, ellene 47 százalék szavazna. Boris Tadićot a megkérdezettek 11 százaléka támogatja, ellene viszont 48 százalékuk voksolna, Vojislav Šešeljre 15 százalék szavazna, ellene pedig 61 százalék. Ivica Dačić támogatottsága 20 százalékos.

A pártok között 49,4 százalékkal az SZHP végezne első helyen, ha a napokban tartanák meg a választásokat. A Szerbiai Szocialista Párt aktuális támogatottsága 11,3 százalék, a Demokrata Párté 6,4 százalék, a Szerb Radikális Párté 6 százalék, a Szerbiai Demokrata Párt és a Dveri koalíciójára a szavazók 5,7 százaléka adná le voksát, a Szociáldemokrata Párt, a Liberális Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga koalíciója pedig a voksok 5 százalékát szerezné meg. A Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Pártja és Saša Radulović Elég volt elnevezésű mozgalma a szavazatok 3-3 százalékát szerezné meg.

A felmérés szerint az utóbbi hónapokban enyhén növekedett a polgárok érdeklődése a választások iránt, és ma a megkérdezettek 72 százaléka biztos abban, hogy kire adná le voksát.

Dejan Vuk Stanković elemző szerint a választások egyik legnagyobb meglepetése Saša Radulović mozgalma lehet. Érdekes megfigyelni, hogy a mozgalom támogatottsága hónapról hónapra növekszik, mondta az elemző, hozzátéve, hogy az európai irányultságú pártok táborában a leghevesebb küzdelem a szavazatokért feltehetőleg Radulović mozgalma és az SZP–LDP–VSZL koalíció között fog zajlani. Ami a jobboldali blokkot illeti, az SZRP és az SZDP–Dveri koalíció között zajlik majd érdemi versengés a köztársasági parlamentbe való bejutásért, értékelte Stanković, aki úgy véli, ha az ellenzéki pártok szeretnék átlépni a választási küszöböt, jobb, ha tartózkodnak a hatalom ellen irányuló negatív kampánytól, mivel az átlagos választó konkrét programokról kíván tájékozódni, és nem a gyűlölködésre kíváncsi.

A köztársasági szinten ellenzékből politizáló pártok választási eredményének tekintetében nem érdemes valamiféle komolyabb meglepetésre számítani, véli Vladimir Pejić, a Faktor Plus igazgatója, aki azt is kifejtette, hogy az ellenzéki pártok korábban azzal voltak elfoglalva, hogy miként fogjanak össze Vučić ellen, a választási kampány során azonban sokkal kifejezettebb lesz az egymás ellen irányuló küzdelem.