2024. április 19., péntek

Csöbörből vödörbe

Érdemes-e mentességet kérni a tévé-előfizetés díja alól?

A tévé-előfizetés díjával kapcsolatban – látszólag – minden eldőlt. Az erre vonatkozó törvény értelmében ugyanis a szóban forgó díjat minden természetes és jogi személy köteles fizetni, amennyiben árammérővel rendelkezik. Azt is tudjuk, hogy az idén ez az illeték 150 dinár lesz havonta, és várható, hogy már elseje után megérkezik a számla. A törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy az érintett minden hónap ötödikéig köteles befizetni a szóban forgó összeget. Ebből az következik, hogy nem a villanyszámlával együtt érkezik az SZRT, illetve a VRT csekkje(?).

A kötelezettség alól létezik mentességi lehetőség, hiszen – például – a víkendházak esetében aligha logikus ez a teher. Az ember nem azért megy ki a gyümölcsösbe, hogy a tévét bámulja, egyéb, ennél sokkal okosabb és főleg hasznosabb elfoglaltságot is talál.

Mit kell hát tennünk, ha szabadulni akarunk ettől a tehertől? A vajdasági áramfogyasztók a VRT illetékes szolgálatához fordulhatnak, a szerbiaiaknak pedig az SZRT-nek kell eljuttatniuk ez irányú kérelmüket, amelyhez kötelesek csatolni a megfelelő vagyonjogi bizonylatot, valamint egy nyilatkozatot, hogy a víkendházban (műhelyben, fészerben…) van ugyan árammérőjük, de tévékészülékük még véletlenül sincs.

Csupán az a kérdés, hogy megéri-e az utánajárás, pénzben, időben és idegileg. Aligha kétséges, hogy a szóban forgó két dokumentumot nem lehet tíz perc alatt beszerezni. Ezenkívül mindkettőnek ára van.

Valószínűleg szerte az országban azonos összeg leszurkolása mellett kaphatunk igazolást és hitelesíttethetünk aláírást, de óvatosságból közöljük, hogy az alábbi adatokat Zentán gyűjtöttük be.

A vagyonjogi bizonylat beszerzéséhez be kell fizetnünk egy 300 és egy 600 dináros csekket (plusz 2 x 45 dinár kezelési költséget), az aláírás hitelesítéséért a közjegyző 360 dinárt fizettet meg.

Összesen tehát 1350 dinárunkba kerül a „móka”. A megfelelően kitöltött űrlapot a két csatolmánnyal együtt el kell juttatni a VRT-be, és ettől kezdve türelmesen várni a jóváhagyásra.

Az idén egész évre 1800 dinár a tévé-előfizetés díja, tehát 450 dinárt takaríthatunk meg, ami havonta 37,50 dinárt jelent. A kérdést, hogy érdemes-e végigjárni ezt az utat, mindenki maga válaszolja meg. Ha ugyanis a törvény szerint az év vége felé „összehangolják” (mivel?) az előfizetés díját, ami nem lehet nagyobb 500 dinárnál, a tévé korábbi követelése alapján joggal várhatjuk, hogy jövőre már éppen 500 dinár lesz. Ez a mostani 150 dinár alighanem csak amolyan mézesmadzag, hogy minél többen befizessék a tévének járó illetéket.

A felmentésekkel kapcsolatban azt is tudni kell, hogy ilyesmi már korábban is létezett. Mi több, maga a villanygazdaság, igen sok esetben külön kérelem nélkül, megszüntette a tévé-előfizetés díját azoknál az árammérőknél, ahol egyértelmű volt, hogy – a többéves fogyasztás adatait szem előtt tartva – egészen biztosan nem üzemelt tévékészülék. Ezek az adatok nyilván most is rendelkezésre állnak, tehát könnyedén felhasználhatók lennének, ha az illetékesekben volna némi jóakarat.

Egyébként akárhogyan is boncolgatjuk a témát, a jövő minden bizonnyal be fogja bizonyítani: akárhogyan dönt is a polgár a kérelmezés ügyében, csöbörből vödörbe kerül.