2024. március 29., péntek
ASZTALITENISZ

„Makszuti a szerbiai pingpong jövője”

  Húsz évvel ezelőtt indult útjára a World Tour, korábbi nevén Pro Tour sorozat, amelynek 2016-ban az első állomása a budapesti Tüskecsarnok, ahol szerdától vasárnapig a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) által szervezett tornára 56 országból 378 versenyző nevezett be. Az első viadalt 1996-ban, az angliai Ketteringben rendezték, azóta 291 állomása volt a körversenynek. A budapesti tornára Szerbiából hét férfi és hét női versenyző nevezett be. Unalmasnak nem nevezhető a női válogatott azon tagjainak az útja Budapestre, akik az őszi bajnok Novi Sadot erősítik. A Fenyvesi Anna Zsófia, Makszuti Anetta, Truzsinszki Viktória, Aleksandra Savić kvartett autóval indult el a magyar fővárosba, s először a határon ütközött akadályba, mivel a határőrség beléptető rendszere összeomlott. – Szerencsére a hibát gyorsan kijavították, Kecskemét környékén azonban éreztem, hogy baj van az autóval, azonnal megálltam, s láttuk, hogy az egyik gumi nemhogy kilyukadt, hanem szétszakadt – mondta Fenyvesi, aki kedden, amikor a terembe igyekeztek edzeni, rosszul lépett, és kibicsaklott a bal bokája. – Be is dagadt, borogattuk. A bolgár Karova ellen nem kellett hosszú pontokat játszanom, így is simán nyertem – nyilatkozta a topolyai asztaliteniszező, aki a lengyel Grzybowska ellen már nem állt ki, s küzdelem nélkül veszített. Fenyvesi arra a kérdésre is válaszolt, hogyan tudja összeegyeztetni az orvosi egyetemen a tanulmányait a pingponggal: – Nem könnyű, mert az egyetemen sokat kérnek, sokat kell tanulnom. Napi egy edzésem van, s azt a két órát igyekszem maximálisan ledolgozni, hogy tartsam a szintet. A bajnokságban három csapatnak van nyolc győzelme és egy veresége, s bízunk abban, hogy sikerül megnyernünk a Szuperligát. Női szemszögből nem lehet panasz az első napra, hiszen Fenyvesi mellett Makszuti és Tuzsinszki is megnyerték délelőtti mérkőzésüket, délután pedig Erdélyi Annamária, Fehér Gabriella és Andrea Todorović is megszerezte első győzelmét. A nők közül – leszámítva Fenyvesi feladását – csak Aleksandra Savićnak nem sikerült nyernie: a Novi Sad játékosa elveszítette az első három játszmát, utána azonban sorozatban nyert hármat, de a hetedik szettben elpártolt tőle a szerencse. Slobodan Stojanov, a női szövetségi kapitány elégedett volt a látottakkal, s mivel szombaton kisorsolták a február utolsó napján kezdődő csapat-világbajnokság csoportbeosztását, így erről adott egy összegzést lapunknak: – Az új szabály miatt, amelynek értelmében a vendéglátó ország válogatottjai az I. divízióban szerepelhetnek, a szerbiai női együttest a II. divízióba sorolták. A célunk nem lehet más, mint visszakerülni a legjobbak közé. A csoportban a törökök és az angolok lesznek a fő riválisaink az első helyért, de nem szabad lebecsülni a kanadaiakat és az új-zélandiakat sem, hiszen mindkét válogatottban szerepel kínai játékos. Nagyon fontos, hogy a gyöngébbek ellen ne veszítsünk egyéni mérkőzéseket, hiszen ezen a vb-n már nemcsak a csapat győzelme számít, hanem Fehérnek és Erdélyinek az egyéni eredménye is, mivel minden egyes győzelem hozzájárul a világranglistás pontgyűjtéshez, s ott a jó helyezés olimpiai szereplést érhet. Emiatt nagy a teher az említett két játékoson, hiszen egy botlásnak is komoly következményei lehetnek. Sajnos a válogatottak klubkötelezettségei miatt nem tudunk összehozni egy folyamatos, tíznapos edzőtábort, és a felkészülést valószínűleg majd két rövidebb részre bontjuk. Szerbiában jelenleg nincsen megfelelő erőt képviselő női edzőpartnerünk, s ez nem az edzésre, hanem az edzőmeccsekre értem, ezért a felkészülés helye minden bizonnyal az ausztriai Schwechat lesz. Azon kell dolgozunk, hogy akár egy-két kínai játékos felkérésével a jövőben Szerbiában is tudjunk készülni. Ami a válogatott összeállítását illeti, a Fehér, Erdélyi, Todorović hármas nemzetközi szinten olyan erőt képvisel, hogy az ő meghívásuk nem kérdőjelezhető meg. A negyedik játékos Makszuti Anetta lett, mivel az elmúlt időszakban jól játszott, a ligában is jól teljesített, s a Top 16 verseny döntőjében legyőzte Erdélyit, aki a legelőkelőbb pozíción jegyzett szerbiai női játékos. Makszuti a szerbiai asztalitenisz jövője, s nagyon dicséretes, hogy a klubja is sokat tesz ezért, hiszen egyéni edzéstervet állítottak össze neki, ezzel is segítve a fejlődését. A férfiak közül Nagy Némedi Valentint érte az a megtiszteltetés, hogy az első, a terem központi részén található asztalon mérkőzhetett meg a régi ismerősével, a román Albusszal, akivel legutóbb az U21-es Balkán-bajnokságon találkozott. Akkor a csapatverseny során a román fiú nyert, az egyéni döntőben pedig Nagy Némedi győzött. Tegnap is az utóbbi forgatókönyv érvényesült: a nagybecskereki Banat első számú játékosa hét játszmában győzte le ellenfelét. – Pár órával előtte a másik teremben álltam asztalhoz, ahol az U21-esek tornája zajlik. Ott is nehezen ment az akklimatizálódás, s aztán, mikor kiderült, hogy a Tüskecsarnokban az egyes asztalon kezdek, amelynek a mérkőzéseit a helyszínen levő összes televízió élőben adja, akkor azért elgondolkodtam a szituáción. Az első játszmát megnyertem, utána kettőben vezettem, de elveszítettem. Szerencsére végig sikerült maximálisan odafigyelnem, s függetlenül attól, hogy a hetedik szettet két elrontott ziccerrel kezdtem, végül a döntő játszmát magabiztosan nyertem meg – mondta Nagy Némedi, aki Aleksandar Karakašević, Marko Jevtović és Pető Zsolt mellett tagja a csapat-vb-re utazó szerb válogatottnak. – Nagyon jó félidényem volt, a Szuperligában nem veszítettem meccset, a Balkán-bajnokságot és a Top 16 versenyt is megnyertem. Számítottam a meghívóra, de azt hittem, lesz majd egy selejtező torna, ahol eldől, ki lesz a negyedik utas. Nem így történt, amit elsősorban az eredményeimnek köszönhetek. A férfiaknak az első nap nem volt olyan sikeres, mint a nőknek, ugyanis Nagy Némedi győzelme mellett Vladimir Radonjić, Nikola Strugarević és Ilija Majstorović is kikapott. A negatív mutatókon Pető és Jevtović javítottak, igaz Pető igencsak megizzadt a romániai Sípos ellen, akit végül hét játszmában győzött le. Pető a mérkőzés után elmondta, az első két szett elment arra, hogy megszokja a termet, ellenfele ütéseit, mivel neki nem fekszik a terem, mivel a labda elég lassan megy. A szövetségből érkező hírek szerint Pető jelenleg 65. azon a ranglistán, amelyről az első 64 helyezett vehet részt az olimpián. A temerini játékos esetében nagyon fontos lenne a csoportból továbbjutnia, s a főtáblán is nyernie kellene egy meccset, mivel tavaly ugyanezen a versenyen a második fordulóban esett ki. Ma már a csoportok első helyéért zajlanak majd a küzdelmek, pénteken pedig a főtábla első és második fordulóját rendezik. A szerbiai versenyzők közül a világranglistás helyezésének köszönhetően csak Karakaševićnek nem kellett indulnia a selejtezőben. World Tour sorozat (Budapest), férfiak, selejtező, 1. csoport: Nagy Némedi–Spelbus (román) 4:3. 8. csoport: Radonjić–Kobes (szlovák) 0:4. 19. csoport: Strugarević–Oostwouder (holland) 2:4. 21. csoport: Majstorović–Novota (szlovák) 2:4. Nők, 3. csoport: Fenyvesi–Karova (bolgár) 4:0, Grzybowska (lengyel)–Fenyvesi 4:0 – k. n. 7. csoport: Truzsinszki–Jurkova (szlovák) 4:1. 15. csoport: Makszuti–Piccolin (olasz) 4:2. 23. csoport: Erdélyi–Hepke (magyarországi) 4:0. 26. csoport: Fehér–Rivera (Puerto Ricó-i) 4:1. 27. csoport: Savić–Liu (tajvani) 3:4. 46. csoport: Todorović–Tóth E. (magyarországi) 4:0.