2024. március 29., péntek

Az elnyűhetetlen zsinóros készülék

A technológiai újítások korszakában a vezetékes telefon eltűnését még csak a nosztalgikus érzelmű polgárok késleltetik – egy évtizedig még biztosan

Belgrádban először Panta Mihajlović, Nikola Tesla tanácsadója használt telefont 1883. március 14-én, azt követően a vezetékes telefon fokozatosan meghódította a szerb fővárost, majd az egész országot. A mai, fejlett technológia korában úgy tűnik, hogy a vezetékes telefon egyre inkább kiszorul az életünkből, és hamarosan teljesen el fog tűnni.

A Köztársasági Műsorszórási Ügynökség (RATEL) adatai szerint az utóbbi években a vezetékes telefon használóinak száma egyre csökken, és a vezetékes telefonhálózaton lebonyolított beszélgetések száma is háromszor kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt. Ez azt mutatja, hogy a polgárok jóval kevesebbet használják a vezetékes telefont, viszont nem akarnak teljesen megválni tőle.

Dejan Turk, a VIP Mobile vezérigazgatója, saját bevallása szerint, ő maga is néha használja a zsinóros készüléket.
– A csökkenési trend folytatódik, de véleményem szerint mindig lesznek olyanok, akik ragaszkodnak a vezetékes telefonhoz. Mindig lesznek nosztalgikus érzelmű emberek, időnként az irodámban én is használom a „régi vágású” telefont – mondta Turk.
– Lényegében nincs szükség vezetékes telefonra, de az idősebb emberek, a kisgyermekes szülők és a kedvelők legalább még 10 évig életben tartják – fejtette ki véleményét Ove Fredheim, a Telenor szerbiai vezérigazgatója.
A 011-es és 021-es hívószámok idővel ritkaságnak fognak számítani – mondta Slobodan Đinović, az Orion Telekom vezérigazgatója, és hozzátette, hogy a mobilszolgáltatók a telefonos szolgáltatások nyújtása helyett egyre inkább az adatközlés felé hajlanak világszerte.
A RATEL statisztikai kimutatásai szerint 2006-ban 2,72 millió, 2010-ben pedig 3,11 millió vezetékestelefon-felhasználó volt Szerbiában, azóta azonban számuk folyamatosan csökken.

– A legutóbbi felmérést 2014 végén készítettük, akkor 2,85 millió felhasználót számoltunk össze. Valószínűleg ennél több polgárnak van előfizetése, viszont ritkán használja zsinóros készülékét. Ezt alátámasztja, hogy az elmúlt tíz évben háromszor kevesebb a telefonbeszélgetések száma. Amíg 2005-ben 17,3 milliárd perc, addig 2014-ben 6,4 milliárd perc beszélgetés zajlott le vezetékes telefonon keresztül – részletezte Vladica Tintor, a RATEL igazgatója.
– A polgárok számára még van előfizetés, mivel meg akarják tartani a zsinóros készüléket, noha egyre kevesebbet használják. Ezzel egyidejűleg azonban növekszik a mobiltelefon-használat: 2009-ben 8,2 millió percet, 2014-ben azonban majdnem dupla annyit, 14,9 millió percet beszéltek mobiltelefonon a szerbiai felhasználók. Nem kell aggódni azért, hogy a közeljövőben megszűnik az érdeklődés a vezetékes telefon iránt. Úgy tűnik, hogy a betárcsázós internethozzáférés (dial-up) valamikor a távoli múltban történt, de nem volt az olyan régen – mondta Tintor.
Érdekesség, hogy 2014. április elseje óta lehetséges a vezetékes telefonszámok cseréje és 2014 végéig 41.513-an éltek ezzel a lehetőséggel.