2024. március 29., péntek

„Rádöbbenek, az itteni emberek valóban szeretik a színházat”

V. Boros Gabriella kapta a Magyar Teátrumi Társaság határon túli különdíját

V. Boros Gabriellának, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti titkárának ítélte oda 2015-ben a Magyar Teátrumi Társaság a határon túli különdíját, melyet december végén vehetett át a Békéscsabai Jókai Színházban rendezett gálaesten. A 2010-ben alapított díjjal a színházi háttér- és kiszolgálószakmákban tevékenykedő szakemberek munkáját ismerik el, és az év végén azokat ünneplik, akik egész évben a színfalak mögött állnak.

A minap meglátogattuk Gabriellát, aki a friss élmény hatása alatt lelkesen mesélt nekünk a csodálatosan megszervezett gálaestről és arról a megható gesztusról, hogy a kamaraszínház teljes társulata elkísérte őt Békéscsabára, ráadásul még egy „testre szabott” jelenetet is előadtak ott az egyik kedvenc darabjából. Gabriella egyik meglepetésből a másikba esett, hiszen még azt is csak az utolsó pillanatban tudta meg, hogy egyáltalán jelölték őt a díjra…

– Szégyenszemre még azt sem tudtam, hogy létezik ez a díj. De nagyon örülök neki, hogy színészeknek, rendezőknek eszébe jutott, hogy díjazzák azokat az embereket, akik a háttérben működnek a színházakban.

Egy buta sablonkérdés következik, de mivel tényleg nem jellemző, hogy a háttérben tevékenykedők munkáját ilyen módon elismerjék, muszáj neked feltennem: mit éreztél a díj átvételekor?

– Óriási megtiszteltetés volt… Nem szeretnék közhelyeket mondani, de ez valóban az volt. Felemelő érzés, nagyon nagy elismerésnek élem meg. A díszlet- és kosztümtervezők munkája például legalább megjelenik a színpadon, de a szervezőké, titkároké láthatatlan. Hogy jól vagy rosszul végzem a munkám, azt a színészek és a közönség arcán tudom lemérni. Mert egy csepp visszajelzés nekem sem árt. Ez a díj pedig az volt, méghozzá jó súlyos visszajelzés – nevet, hiszen a díj egy hatalmas csapágy, melynek egyik golyója aranyból készült; remek metafora a háttérmunkásoknak köszönhető gördülékeny munkamenetre, a bearanyozás pedig e munka elismerésére –, egészen meglepett. A másik dolog, ami ide kapcsolódik, hogy az átvételkor elmondtam, ezt a díjat én most hazaviszem, a Vajdaságba, hogy ott a színházszerető emberek együtt örüljenek velem. De azt álmomban sem gondoltam, hogy ez mennyire így lesz. Olyan visszajelzéseket kapok a mai napig, olyan szeretetet, annyi gratulációt, levelet, SMS-t, e-mailt, hogy ettől most még boldogabb vagyok, és rádöbbenek, hogy az itteni emberek valóban szeretik a színházat. Számolgattam, hogy az hány telt ház, ahányan gratuláltak, mert így jár az agyam, így számolok. És megnyugodtam, hogy minden rendben van. Mert nekem gratuláltak ugyan, de ez nem nekem szólt, illetve nem csak nekem. Nagy öröm ez számomra.

 A színház világában nyilván nem kevés színészt, rendezőt motiválnak a díjak. A szervezői szférára valószínűleg ez sokkal kevésbé jellemző. Mi az, ami téged motivál?

– Számomra az a legfontosabb, hogy a színészek jól érezzék magukat, gördülékenyen tudjanak dolgozni, és ne kelljen nekik olyan dolgokkal foglalkozni, ami nem a színészi játékkal kapcsolatos. Mert ez rengeteg energiát elvesz tőlük. Mindezt szeretem átvállalni. A másik motiváló tényező pedig a közönség, hogy ő élvezettel tudja végignézni az előadást. Szerencsésnek érzem magam, hiszen egy pillanatig sem zavart az életemben, hogy a háttérben dolgozom. Pont jó helyen vagyok, úgy érzem. Mert számos olyan kollégával találkoztam már, aki igazából a másik oldalon érezné jól magát, csak valami miatt úgy alakult a sorsa, hogy háttérmunkára kényszerült, és emiatt nagyon szenved.

 Nyilván óriási feladatkör az, amivel nap mint nap foglalkozol, de próbáld dióhéjban elmondani, mi mindenből is áll a munkád!

– Mi egy kis színház vagyunk, ahol nincs is teljesen behatárolva, kinek mi a munkája, még a színészeké sem. Kevesen vagyunk, sok a feladat. Huszonegyedik éve dolgozom színházban, mindig is többféle dolgot csináltam – mondja, majd beszélni kezd pályája korai szakaszáról, ami számomra különösen izgalmas, hiszen magam is többféle módon belekóstoltam ebbe a különleges zamatú világba, számos kapcsolódási pontja van tehát sorsunk fonalának. Mesél az első élményeiről, melyek a Tanyaszínház egyedi hangulatú világához kapcsolódnak, és ahol abban az évben ő volt a sofőr. Meg szakácsnő. Utóbb fénytechnikus. ’94 embargós világában kint az erdőben táboroztak. Innen vezetett az egyenes út a Kosztolányi Dezső Színház első előadásához, ami még Zentán készült. Ott kellékes volt. Majd súgó. És ügyelő. Itt már teljesen elvarázsolta ez a világ. Járta Zentán a padlásokat kellékek után kutatva. Persze bent is aludt a színházban. Közben az akkori szervező épp nyugdíjba készült, ezért az igazgató behívta Gabriellát egy beszélgetésre, megpróbálkozna-e a szervezéssel is. Attól a pillanattól van a jelenlegi helyén. Rátérünk a titkári munkájára:

– 15 évig jegyeket is árultam a szervezés mellett. Amiről meg például az kell tudni, hogy nálunk minden vajdasági színház minden előadása vendégszerepel, sőt amíg erre lehetőség volt, a magyarországi színházak is sokkal gyakrabban jöttek. A szervező állítja össze a havi programot ezekből és persze a kamaraszínház saját előadásaiból, melyeknek szintén meg kell szervezni a tájolását is. Mindehhez jön még a Művelődési Ház rendezvényeinek összeállítása. Az összes művelődési esemény itt zajlik, óvodáskortól a nyugdíjasokig. Az itt dolgozók munkabeosztását is én végzem, talán ez a legbonyolultabb része a munkámnak, hiszen az övéké nem egy 7-től 3-ig tartó munkakör. De ha kell, beugrok a pénztárba vagy a ruhatárba, néha jegyet is tépek. Mindig amire éppen szükség van.

Végül kicsit visszatérünk a békéscsabai díjátadó gálára. Elmeséli, milyen jó volt együtt örülni azokkal, akikkel nap mint nap együtt dolgozik, mennyire csodás volt ott a fogadtatás, és milyen remek érzés volt, hogy mindazt, amit ő is megtesz a vendégekért, most visszakapta. Egyedüli határon túliként pedig felemelő volt arra rádöbbenni, hogy odatartozik ahhoz a nagy közösséghez. Áradozik a jól megszervezett, pazar műsorról, és hogy mindez közvetlenül karácsony előtt történt, így ő megkapta a legszebb ajándékot. Azóta is tart még az öröme.

A színházi gálaest műsorfüzetében a következőket jegyezték le V. Boros Gabrielláról:

A vajdasági magyar színjátszás egyik meghatározó személyisége. Színházi háttérmunkájával az elmúlt húsz évben kiemelkedően magas szinten figyelt oda minden apróságra, ami a színházat és a kultúrát az egész Vajdaságban előrelendítette. Szakmailag és erkölcsileg példamutató hozzáállással mutatta és még ma is mutatja az utat a következő generációknak.

(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)