2024. március 29., péntek
ATLÉTIKA

Érmek, serlegek, rajtszámok tucatjai között

Egy hónapot külföldön töltött az idén, és belekóstolt az ottani sportéletbe, az ottani (él)sportolók felkészülési lehetőségeibe és a feltételekbe Szenttamás legjobb maratonfutója, a kétszeres országos bajnok Papp Albert, akivel az elmúlt héten az idei versenyekről és az elért eredményekről beszélgettünk. Az alacsony termetű, szívós természetű, jó formában lévő sportoló elöljáróban elmondta, az idén is sérülésekkel bajlódott, egyetemi tanulmányai és külföldi tartózkodása mellett azonban újra meg újra igyekezett ott lenni több hazai jelentős futóversenyen. Emellett anyagiak híján csak néhány külföldi futóversenyen tudott indulni. Újra több érmet, serleget hozott haza, amelyekből az elmúlt évek alatt annyi összejött, hogy már nem tudja őket hova tenni a szobájában.

– Az idei idény a belgrádi Panorama félmaratonnal indult, a több mint 500 résztvevő mezőnyében, esős és szeles időben elért 1:28:18-as idővel nagyon meg vagyok elégedve. Ezt követte márciusban a palicsi Trón Atlétikai és Szabadidősportklub „születésnapi” futama, amelyen az idén rekordszámú, mintegy 400 résztvevő állt rajthoz, akik többek között Magyarországról, Boszniából és Horvátországból érkeztek. Itt az abszolút kategóriában 17:58-as idővel a 4. lettem, ami ugyancsak nagyon jó pozíciónak számít. Március 29-én újra ott voltam az eszéki félmaraton futóversenyen. A versenyen ezúttal rekordszámú, mintegy 900 sportoló indult, hazai futók mellett Szerbiából, Ausztriából, Magyarországról, Romániából, az USA-ból, Szlovéniából, Nagy-Britanniából és Bosznia-Hercegovinából is érkeztek versenyzők. Itt összesítésben 1:23:29-es eredménnyel a 15. lettem, a saját kategóriámban másodikként értem célba – mesélte a szenttamási futó. Áprilisban saját klubja, a kúlai Hajduk Maraton Tim rendezett egy 8 kilométeres hegyi futamot, amelyet sérülés miatt nem tudott végigfutni, és 4 kilométer után feladta, ugyanez a helyzet állt elő a következő zombori félmaratonon. Ebben a hónapban részt vett a 30. budapesti Vivicittá futóversenyen, amelyre összesen 26 029-en neveztek be, ez rekordnak számított. Albert a 21 kilométeres távon 8300 futó közül 1:22:56-os idővel a 47. lett, ami ugyancsak kiváló helyezés.

Májusban a Vöröskereszt zentai szervezetének Futás a boldogabb gyermekkorért nevű sportrendezvényén az 5000 méteres távon a szenttamási fiú első lett.

– Ezzel egyidejűleg saját csúcsot döntöttem, hiszen 16:10-es idővel lettem első, ami számomra az idei év egyik legsikeresebb teljesítménye – mondta Albert. − Júniusban újra Kúlán futottam, ezúttal a Barátság futama versenyen, ahol 6 kilométert futottunk. Jól sikerült, a távot 21:30-as idővel futottam le. A következő hónapban a palicsi Trón Atlétikai és Szabadidősportklub hetedik alkalommal szervezett emlékfutást egyik alapítója, a hegymászó Dren Mandić tiszteletére. Itt a 8200 méteres távon 72 futótársammal álltunk rajthoz, és 29:21-es idővel első helyezést értem el.

Magyarkanizsán augusztus 8-án immár 34. alkalommal szervezték meg a nemzetközi futó- és úszómaratont, amelyen Papp Albert nyolc évvel ezelőtt kezdte meg pályafutását. A 9 kilométeres távot a nagy hőségben 32:23-es idővel futotta le, ami a második helyet hozta számára, saját kategóriájában (újra) első lett. Ugyancsak szeptemberben negyedik alkalommal rendezték meg a magyarországi Makón a Marosmenti Mocorgók félmaratoni futóversenyét. Albert elmondta, először vettek részt ilyen jellegű versenyen, és annak ellenére, hogy kategóriájában a második lett, számára az idei év egyik legnehezebb versenye volt:

– Nagyon nehéz terepen futottunk, számomra szokatlan volt a pálya. Fák alatt kellett átbújni, az erdőben a fák gyökerein keresztül kellett ugrálni, árokba le- és kimászni, de olyan hely is volt, ahol négykézláb kellett mászni. Kb. 5 kilométert tettünk meg így, ezt követően egy kilométeren a Maros melletti homokon futottunk, majd ezt követően négykézláb megmásztuk a töltést, és ott futottunk tovább egészen Apátfalváig. A településen egy kört csináltunk, és ugyanazon az úton jöttünk visszafelé – mesélte a kalandos futás történetét Albert. Mint mondta, október 3-án is rajthoz állt, mégpedig a második dél-alföldi Rotary jótékonysági futónapon Mórahalomon. Nagy fölénnyel, 1:25-ös idővel futotta le a 21 kilométeres távot, és aranyérmet hozott haza.

– Ezt követően Németországban, Magdeburgban futottam október 18-án, és az 5000 benevezett versenyző közül az idei legjobb időmet értem el a félmaraton versenyszámban. 1:21:10-es idővel összesítésben a 10., a saját kategóriámban pedig az 5. lettem, ami tényleg kiváló teljesítmény és eredmény. November 21-én a hódsági félmaratonon vettem részt, itt 1:27:08-as idővel a 12. helyen fejeztem be a versenyt, és ez volt az idén az utolsó versenyem. Azóta barátommal, ifj. Breár Jánossal naponta edzünk, naponta legalább egy órát, 10-12 kilométert futunk le. Hetente beiktatunk egy-egy 20 kilométeres távot is, tehát igyekszünk formában maradni – mondta a szenttamási maratonfutó. Hozzátette, egyetemi tanulmányai is a vége felé közelednek, még egy vizsgája és a diplomamunka van hátra, utána pedig – több mint valószínű – külföldön folytatja pályafutását.