2024. április 19., péntek

Folyók fölött

A Zentai Gimnáziumban tartott rendhagyó irodalomórát a Mécsvirág együttes

Nagy sikerrel mutatta be a Folyók fölött című rendhagyó irodalomóráját a Zentai Gimnáziumban a Mécsvirág együttes, amelynek tagjai, Baráth Hajnal Anna, Verebes Krnács Erika és Zsoldos Ervin a vajdasági magyar kortárs költők és prózaírók műveiből összeállított programjukkal járják a vajdasági középiskolákat, maradandó élményeket szerezve a vajdasági magyar fiatalok számára.

Baráth Hajnal Anna, Zsoldos Ervin és Verebes Krnács Erika a Zentai Gimnáziumban (Máriás Endre felvétele)

Baráth Hajnal Anna, Zsoldos Ervin és Verebes Krnács Erika a Zentai Gimnáziumban (Máriás Endre felvétele)

A Folyók fölött című rendhagyó irodalomóra a kortárs vajdasági magyar költők és prózaírók műveit vonultatja föl, azzal a céllal, hogy fiatalos és szórakoztató módon megkísérelje felkelteni a fiatalok érdeklődését az irodalmi mű, a művészetek és mindenekelőtt az olvasás iránt; mozgósítsa a diákok kreativitását és képzeletét; hozzájáruljon az ismereteik összekapcsolásához; illetve elősegítse azt, hogy a tanulók személyes kapcsolatba kerüljenek az irodalommal, azaz párbeszéd alakuljon ki a diákok és az előadók között. A rendhagyó irodalomóra programjában Beszédes István, Bogdán József, Celler Kiss Tamás, Csík Mónika, Danyi Zoltán, Domonkos István, Fehér Ferenc, Fehér Kálmán, Kontra Ferenc, Lovas Ildikó, Molnár Rózsa, Sziveri János, Szűgyi Zoltán, Terék Anna, Tolnai Ottó, Tóth Ferenc és Verebes Ernő versei és prózarészletei hangzanak el.

A Mécsvirág együttes tagjai a következő hetek, hónapok során összesen nyolcvanhat alkalommal mutatják majd be a vajdasági magyar középiskolák diákjai számára a Folyók fölött című rendhagyó irodalomórájukat. A projektum a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt nemzeti jelentőségű programja.