2024. április 19., péntek

A Petőfi hatvan éve

Az idén jubilál a kishegyesi művelődési egyesület

Kereken hatvan évvel ezelőtt alapították meg a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületet. Akkor még szövetkezeti kultúrkörként működött, de mára számos szakcsoporttal rendelkező, valódi értékeket felmutató egyesületté nőtte ki magát. E jelentős jubileum alkalmából a közelmúltban ünnepi műsort mutattak be, amelyet a Bethlen Gábor Alap támogatott. A kishegyesi művelődési egyesület létrejöttéről Linka B. Gabriellát, az egyesület elnökét kérdeztük.

– A művelődési egyesület megalakulása szorosan összefügg az egykori mozi építésével. Tudjuk, hogy 1945 környékén megindult az ún. szövetkezeti mozgalom, és megalakult a kishegyesi szövetkezet is. Ez a falu gazdaságilag stabil intézménye lett, és szükségessé vált egy szövetkezeti otthon. Ezt 1950-ben kezdték építeni, és úgy döntöttek, hogy mellé egy mozi és színházként szolgáló termet is létesítenek. Az épületkomplexumot 1952-ben adták át, és ez év végén megkezdődtek a mozivetítések. Érdekes, hogy hetente akár 8 vetítés is volt, pénteken viszont szünetnapot tartottak. Három évvel később megalakult a Petőfi Szövetkezeti Kultúrkör. Ekkor még csak amatőr színjátszó csoport működött, amely péntekenként használhatta a termet. Eredetileg egy kis színpad volt a teremben, zenekari árokkal és pinceöltözőkkel. Az előtérben italkimérés működött, ami nem csoda, hiszen az ’50-es években még a mozié volt a főszerep. A művelődési egyesület mai, intézményesített formájában 1974-ben jött létre, amikor kikerült a szövetkezet hatásköréből és az önkormányzat kezdte finanszírozni. Ekkor kapta a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nevet, de ettől függetlenül mi az 1955-ös kultúrkör létrejöttétől számítjuk az egyesület létezését. A kultúrkör első elnöke Lassú Sándor volt, s évente választottak új elnököt. 1974-ben Pecze József lett az elnök, őt dr. Szőke Anna követte, majd én. Ennek külön érdekessége, hogy a három utolsó elnök több mint 40 évig volt az egyesület élén.

Hogyan változott az egyesület az évek során?

– A ’60-as, ’70-es években főként amatőr színjátszással foglalkoztak, és híres színjátszók, rendezők is részt vettek a munkában. Itt volt pl. Oláh Béla, Kovács István Tatus stb. Nem egy előadást készítettek évente, hanem gyakorlatilag kéthavonta tartottak premiert. Azt is tudjuk, hogy volt tűzoltózenekara a Petőfinek, mert vásároltak hangszereket. Az egyesület mostani formáját Szőke Anna alapozta meg, vezetése alatt ugyanis különböző szakcsoportok kezdték meg a tevékenységet. Amikor átvettem az egyesületet, akkor bővítettük a szakcsoportok számát, és az utánpótlás nevelésre helyeztük a hangsúlyt. Csoportjaink munkáját ma már az általunk kinevelt csoportvezetők irányítják. Mindig is törekedtünk a magas színvonalra, ezért elismert szakembereket hozunk ide, különböző anyagok betanítására. Jelenleg Molnár Róbert színész, rendező vezeti az amatőr színjátszó csoportunkat, Borsodi Árpád, a Csalóka zenekar nagybőgőse vezeti a citerásokat, csak hogy néhány nevet említsek.

A közelmúltban bővült a szakcsoportjaik száma.

– Igen, a színjátszó szakcsoportunk már két csoporttal, kicsikkel és középiskolásokkal is működk. Az idén két bemutatójuk lesz. Létezik az Szajkó énekcsoportunk, s közelmúltban alakul a Rezeda asszonykórusunk. Őket Borsodi Patyerek Orsolya vezeti. A néptáncosoknál 3 csoportunk van, a Rizgetős, a Vackor és a legkisebbek, csoportvezetők Patyerek Csaba, Kovács Hanna, Berec Zalán és Borsodi Patyerek Orsolya. Vannak kézműveseink is, akik Kollár Ilonka népművész vezetésével tevékenykednek.

Anyagilag milyen helyzetben van az egyesület?

– Anyagi lehetőségeink korlátozottak. Az önkormányzattól havi juttatást kapunk, ami a működési költségeinket fedezi. Viszont ha programot készítünk, vagy ruhákat vásárolunk, azt mind pályázati pénzből kell megoldanunk. Sok mindent csak részletekben tudunk kifizetni, pl. a magyarországi utaink buszköltségét. Sok helyre megyünk, különböző fellépésekre, rendezvényekre visszük a gyerekeket, ezért ez nagy tétel az egyesület költségvetésében. Szerencsére állandó fuvarozónk, a Molprevoz megértő velünk.

Van-e elegendő utánpótlása a szakcsoportoknak?

– Van, de el kell mondani, hogy a gyerekek sokszor türelmetlenek, és nem megfelelő a viselkedésük. Viselkedni nem taníthatjuk meg őket, mert itt másfajta munka folyik, és sajnos előfordul, hogy valakit kénytelenek vagyunk eltanácsolni. Ennek ellenére van utánpótlás, és vannak kitartó gyerekeink is. Néha bizony nagyon erőteljes a tempó, sokszor próbákkal, fellépésekkel telik az egész hétvége.

Milyen szerepet tölt be az egyesület a közösség életében?

– Elmondhatjuk, hogy az egyesületnek hatalmas közösségépítő szerepe van. Ide tömöríti a gyerekeket, a fiatalokat és az idősebb korosztályokat is. Az összetartozás érzése itt megvan, és a sikereink vonzzák a fiatalabbakat. A közösség elismer és támogat bennünket.

Terveik?

– A mai pénzügyi helyzetben nem tudunk tervezni. A meglévő műsorokat szeretnénk fenntartani, új koreográfiákat akarunk és hozzájuk való ruhákat. Fontos, hogy a fiatalokat utaztatni tudjuk, és új színpadi kellékeket szerezzünk a színjátszóknak. Természetesen azt is szeretnénk, hogy a nézőtér minden alkalommal megteljen, de erre nem panaszkodhatunk.