2024. április 19., péntek

Vántus István Kortárszenei Napok Szegeden

Négy nap alatt kilenc eseménnyel várja közönségét a mai zene legnagyobb szabású magyarországi rendezvénye, a szegedi Vántus István Kortárszenei Napok november 9. és 12. között. Idén az 1971-ben Vántus által alapított A Mai Magyar Zene Hete rendezvénnyel együtt számítva a kortárszenei hangversenysorozat 45. évfolyama várja az érdeklődőket. Az események középpontjában Vántus István szerzői estje áll, amely a Szegeden élt Erkel-díjas komponista születésének 80. évfordulója alkalmából kamarazenei, énekkari és vonószenekari alkotásaiból rajzol portrét. Illés Mária zenetörténész, akinek a közeljövőben könyve jelenik meg Vántus zeneszerzői életművéről, előadást tart Vántus István művészete a Gemma tükrében címmel. A Zeneszerző és közönsége program vendége ezúttal a Vántus-tanítvány Huszár Lajos lesz. Az Új nemzedék a Vántus-napokon elnevezésű hangverseny öt fiatal zeneszerzőt mutat be: Andorka Péter, Derecskei András, Horváth Márton Levente, Kerékfy Márton és Virágh András Gábor közül hárman most debütálnak a kortárszenei napok közönsége előtt. A Somogyi-könyvtárban minden évben megrendezett délutáni Zenei album keretében ezúttal Vántus közeli barátja, Maros Rudolf műveivel ismerkedhet meg a publikum. Ezen jelen lesz a zeneszerző fia, Maros Miklós is, akinek egy dalciklusa a nyitó kamaraesten csendül fel. Azzal egy műsorban Csemiczky Miklós, Huszár Lajos, Kocsár Miklós, a nagybecskereki születésű Petrovics Emil és Tóth Péter egy-egy műve lesz hallható, míg a záró koncerten Bánkövi Gyula, Fekete Gyula, Kovács Zoltán, Laczó Zoltán Vince, Madarász Iván és Sugár Miklós egy-egy alkotása szólal meg. Különböző életkorú zenetanulók is felvonulnak a programban: a Szegedi Tudományegyetem Ének-zene Tanszéke, a Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei, végül a Törpék és óriások délutánján a zeneiskolások adnak számot a 20-21. századi zenéből tanult repertoárjukból. Ezekkel együtt összesen 57 zeneszerző 65 művét hallhatja majd négy nap alatt a közönség.