2024. március 28., csütörtök

Hamarosan elkészül a Majsai úton a körforgalom

A munkálatok 14 millió dinárba kerültek

Szabadkán még mindig folyamatban van nagyszámú közművesítési beruházás, utcákat aszfaltoznak, vízvezetéket és szennyvízhálózatot fektetnek le. Pénteken Maglai Jenő polgármester, Juhász Bálint tartományi gazdasági foglalkoztatási és nemi egyenjogúsági titkárhelyettes és Bunford Tivadar, a VMSZ városi szervezetének elnöke Hajdújárásra látogattak el, ahol a Kosztolányi Dezső utca aszfaltozási munkálatait tekintették meg, illetve a városban, a Majsai út és az 51. divízió utca kereszteződésénél épülő körforgalmat.

Maglai Jenő polgármester a körforgalom építése kapcsán elmondta, a munkálatok jól haladnak, az önkormányzat a tartományi gazdasági titkársággal társította eszközeit, így valósulhat meg ez a beruházás. A tartományi titkárság az eszközök 60 százalékát biztosította, a város pedig fennmaradó 40 százalékot.

A polgármester elnézést kért a lakosságtól a forgalmi fennakadások miatt és elmondta, a munkálatok azért tartottak kicsit hosszabb ideig, mert víz- és szennyvízvezetéket is lefektettek, hogy ne kelljen emiatt később felverni az aszfaltot. A körforgalom hamarosan elkészül és ezzel a makkhetesi helyi közösség is fejlődhet, amely évekig elhanyagolt volt.

A körforgalom kiépítésének tervezett értéke 15,8 millió dinár volt, de végül 14 millió dinárért sikerült megvalósítani, így a város takarékoskodni tudott.

Juhász Bálint elmondta, a szabadkai beruházás példaértékűnek számít, a tartományi titkárság közel 7,5 millió dinárt biztosított erre a beruházásra. Mint részletezte, titkárságuk az idei évben a közlekedésbiztonság növelésére 65 millió dinárt különített el, amelyet új körforgalmak kiépítésére, illetve tervezésére szántak. Összesen hét projektum részesült pozitív elbírálásban, ezek egyike ez a szabadkai. Mint mondta, a körforgalom a közlekedés szabályozásának korszerű módja, amely a forgalom folyamatosságát biztosítja.

Bunford Tivadar, a VMSZ városi szervezetének elnöke elmondta, ez és a többi hasonló építkezési hely azt bizonyítják, hogy a párt teljesíti a polgároknak tett választási ígéreteit. Kiemelte, ma az egész város egy nagy építőhely, amiből látszik, hogyan mennek a dolgok, ha VMSZ-es polgármestere van a városnak, ugyanis a beruházások során megtakarítást sikerült elérni, tehát adott pénzből több méternyi aszfalt, illetve víz- és szennyvízvezeték épülhet ki.