2024. április 19., péntek

Pénzbeli támogatás az elsősöknek

A Rákóczi Szövetség 260 magyarul tanuló kisdiákot részesít pénzsegélyben
Bajkó Ervin mind a 11 nagykikindai magyar elsőssel kezet fogott, és röviden elbeszélgetett velük (Gergely Árpád felvétele)

Bajkó Ervin mind a 11 nagykikindai magyar elsőssel kezet fogott, és röviden elbeszélgetett velük (Gergely Árpád felvétele)

A magyarországi Rákóczi Szövetség beiskolázási programjával, az anyanyelven való iskoláztatás népszerűsítésével és anyagi támogatásával igyekszik minél több szülőt meggyőzni arról, hogy a magyar oktatás mellett döntsön. A Rákóczi Szövetség támogatása első fázisaként március folyamán 320 tanszercsomagot juttatott el a szórványban az iskolai előkészítő csoportba járó vajdasági magyar gyermekeknek. A program második fázisaként tegnap és ma tíz-tízezer forintos egyszeri pénzbeli támogatást juttatnak el azon tanulóknak, akik szeptember 1-jén magyar első osztályban kezdték meg általános iskolai tanulmányaikat a tartomány szórványtelepülésein. Tegnap több észak- és közép-bánáti, valamint nyugat-bácskai településen jártak a Rákóczi Szövetség képviselői, ma folytatják vajdasági körútjukat, további elsős magyar diákokhoz jut el a támogatás.

A Rákóczi Szövetség munkatársai, Bajkó Ervin és Szenyó Diana Nagykikinda alpolgármestere Talpai Sándor kíséretében tegnap Szaján, Nagykikinda, Torontáloroszi, Magyarcsernye, Torda, Szerbittabé és Tamásfalva magyar elsőseit kereste fel. A vendégek minden településen meleg szavakkal üdvözölték a kiselsősöket, akik alkalmi műsorral, énekkel, szavalatokkal kedveskedtek a vendégeknek, majd sor került a szerződések aláírására és a pénztámogatások átadására.

– Nagy örömmel jöttünk közétek, hogy elhozzuk a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját, amely mögött óriási összefogás, magánszemélyek, önkormányzatok és vállaltok állnak. Azért fogtunk össze, hogy a szórványban élő, iskolába induló kisdiákok is az anyanyelvükön tanulhassanak, ahogyan annak idején én is Székelyföldön, Gyergyóditróban. Munkatársam, Diana ugyanígy kezdte magyarul az iskolát Kárpátalján. Ne féltsük gyerekeinket, hogy anyanyelvükön, magyarul tanuljanak az általános iskolától az egyetemig, ahogyan mi is tettük Romániában, illetve Kárpátalján – hangsúlyozta az anyanyelven való tanulás fontosságát Bajkó Ervin.

Nagykikindán délben került sor a támogatások ünnepélyes kiosztására az Egység Művelődési Egyesületben, ahol jelen volt Jerasz Anikó, az Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is.

– A magyarországi Rákóczi Szövetség támogatási programja a szórványtelepülések magyar elsős diákjait öleli fel. Az érintett tizenöt önkormányzatban a magyarság lélekszáma a húsz százalék alatt van. Ezek az önkormányzatok részesültek március folyamán a Rákóczi Szövetség iskolai előkészítő tanszercsomagjaiban. A most folyó kétnapos akció keretében a szórványban élő és anyanyelven tanuló elsős tanulók szülei tíz-tízezer forintos támogatást kapnak. A Rákóczi Szövetség háza tájáról érkező biztató hírek alapján elmondhatom, hogy jövőre tovább bővül a támogatottak köre, már a harminc százalékban magyarlakta településeket, illetve önkormányzatokat is támogatni fogja a szövetség. Ez azt jelenti, hogy jövőre Temerin és Szenttamás is bekerül a támogatottak körébe, az ottani magyar iskolába iratkozó elsősök is támogatást fognak kapni – mondta Jerasz Anikó.

IMMÁR HARMADIK ÉVE

– Hálásak vagyunk a Rákóczi Szövetségnek, hogy csatlakozott a Magyar Nemzeti Tanács által beindított beiskolázási kampányunkhoz. Az idei immár a harmadik év, hogy a Rákóczi Szövetség is támogatja, népszerűsíti az anyanyelven való tanulást. A beiskolázási csomagunk, az iskolabusz, a „szülőföldön magyarul”-támogatás, az ösztöndíjhálózatunk mellett a Rákóczi Szövetség is csatlakozott ehhez a programhoz.

A márciusi iskolaelőkészítő-csomagot 320 gyerek kapta meg, vegyes tannyelvű előkészítőbe járó gyerekek is kaptak ilyen csomagot. Tegnap és ma már azok a diákok, mintegy 260-an kapják meg a pénzbeli támogatást, akik magyar tannyelvű iskolába indultak – emelte ki Jerasz Anikó.

– Három kiskorú gyermeket nevelünk, a támogatások, a tanszercsomag és most a pénzbeli ösztönzés is sokat jelent a számunkra, mérsékli az iskola megkezdésekor jelentkező nem kis kiadásokat, az anyagi terheket – mondta Zakár Mónika nagykikindai háromgyerekes anyuka.

 ÖSZTÖNÖZNI A MAGYAR ISKOLAVÁLASZTÁST

A zombori ösztöndíjátadás résztvevői (Fekete J. József felvétele)

A zombori ösztöndíjátadás résztvevői (Fekete J. József felvétele)

Nyugat-Bácskában tegnap a bácsgyulafalvi, nemesmiliticsi, bezdáni, zombori, bácskertesi, szilágyi, gombosi és doroszlói kisdiákok vehették át a pénztámogatást a Rákóczi Szövetség képviselőitől.

A zombori Testvériség-Egység Általános Iskolában rendezett ünnepségen Pelt Ilona tartományi képviselő üdvözölte a gyerekeket, szülőket és a vendégeket. A Rákóczi Szövetség beiskoláztatási programját Nagy Domonkos ismertette. Elmondta, hogy a Vajdaságban harmadik éve van jelen a szövetség, és a szórványtelepüléseken több mint háromszáz ösztöndíjat nyújtanak át, a Kárpát-medencében pedig mintegy ötezer gyereket, illetve szülőt támogatnak, mert a magyar nyelvű oktatást választották, ezzel további ösztönzést kívánnak nyújtani a magyar iskola választására már az óvodában szétosztott tanszercsomagokkal is.

– Nem állami támogatásról van szó, hanem a magyarországi magyar érzelmű civil társadalom, magánemberek, vállalkozók, önkormányzatok fölajánlásaiból tudjuk a szerény ösztöndíjakat átnyújtani – mondta Nagy Domonkos.

Az adományozók másik képviselője, Petrovay László szerint a szövetségben úgy tartják, hogy a magyar anyanyelvű diákok akkor tudnak igazán érvényesülni, ha anyanyelvükön tanulnak, ezért vállalták ezt a missziót. Ez természetesen a szerb, szlovák, ukrán és más gyerekekre is igaz, ezért fontos számunkra a szülők mozgósítása, hogy anyanyelvi tagozatra írassák gyermekeiket.

Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja képviselte a támogatások célba juttatásában részt vállaló Magyar Nemzeti Tanácsot a zombori rendezvényen.

– Az MNT természetesen támogatja ebben a küldetésében a Rákóczi Szövetséget. Ezenkívül más formákban is igyekszünk segíteni a szülőföldön magyarul tanulást, elsősorban a budapesti Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően, és ez így lesz a jövőben is, mondta Petkovics Márta, aki a gyerekekhez és szüleihez szólva hangsúlyozta, hogy jó kezdet a magyar iskola választása, folytassák magyarul a középiskolát és az egyetemet is, az MNT ebben is támogatást tud nyújtani.

Az adományozó szerződések aláírását követően Kocsis Szuzanna osztálytanító öt kisdiákja, akik a magyar ABC tanulásában a 21. betűnél tartanak, verses, dalos összeállítást mutattak be.