2024. április 20., szombat

Fel a fejjel, Szerbia!

A csatát elveszítettük, a háborút még nem – nagyjából ez olvasható ki az UNESCO Végrehajtó Tanácsának döntését kommentáló hazai véleményekből – Aleksandar Vučić szerint fényes jövő vár ránk,

Mint arról beszámoltunk, az UNESCO Végrehajtó Tanácsa Koszovó felvételét javasolta szerdai párizsi ülésén a szervezet főközgyűlésének, mely november 3. és 18. között ülésezik s hozza meg a végleges döntését a tartomány tagságának megadásáról vagy elutasításáról az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe. A szavazás a főközgyűlés előtt már kétharmados és nem egyszerű szavazattöbbség alapján folyik le, amit Szerbiában sokan biztatónak tartanak, hiszen a 195 voksoló állam közül eddig 111 ismerte el Koszovó függetlenségét. A szerdai végrehajtó tanácsi ülésen egyébként az 58 szavazó állam közül 27 voksolt igennel, 14-14 ország elutasította, illetve tartózkodott Koszovó felvételének ajánlásától.

Fel a fejjel – üzente Aleksandar Vučić kormányfő Szerbia polgárainak az UNESCO Végrehajtó Tanácsának döntésére reagálva, Szerbia semmit sem veszített, csupán azok jártak rosszul, akik meggondolatlan gyorsasággal akarták bizonyítani erejüket ország-világ előtt.

Ami engem illet, le sem hunytam a szememet, de azt kell mondanom: fel a fejjel, semmi sincs veszve! Harcolunk tovább, ahogyan azt eddig is tettük, tisztességgel és felelősséggel védjük országunk, népünk érdekeit. Ennek a harcnak máris láthatók az eredményei, nagy támogatást szereztünk vele, akkorát, hogy ezen a másik fél is elcsodálkozott. Amint azt mindenki láthatja, sikerült elérnünk, hogy az államok egy része ne szavazzon a kérdést illetően, ellene pedig többen voksoltak, mint arra eredetileg számítottunk – értékelte a Párizsban történteket a Néppárt madridi tisztújító ülésének szünetében nyilatkozva a szerb kormányfő.

Koszovó felvételét a következő államok támogatták: Afganisztán, Albánia, Ausztria, Belize, Egyesült Királyság, Gabon, Gambia, Guinea, Dominikai Köztársaság, Salvador, Észtország, Olaszország, Kuvait, Macedónia, Németország, Pakisztán, Saint Kitts és Nevis, Egyesült Államok, Thaiföld, Togo, Egyesült Arab Emírségek, Franciaország, Hollandia, Montenegró, Csehország, Csád és Svédország.

A tagság ajánlása ellen szavaztak: Argentína, Angola, Brazília, Ecuador, Etiópia, India, Kína, Kuba, Marokkó, Mexikó, Namíbia, Nigéria, Oroszország és Spanyolország.

Tartózkodtak: Algéria, Banglades, Egyiptom, Indonézia, Japán, Dél-Korea, Mauritius, Malawi, Mozambik, Mali, Nepál, Pápua Új-Guinea, Trinidad és Tobago és Uganda.

A szavazáson nem vettek részt: Tunézia, Türkmenisztán, Ukrajna.

PÁPUA ÚJ-GUINEA MEGGONDOLTA MAGÁT

Hozzátette, hogy „Szerbia előtt fényes jövő áll, melyben csak mi magunk vehetünk el saját magunktól valamit, ilyet pedig eszünkbe sem jut tenni”. Köszönetet mondott minden olyan államnak, amely „elvszerűen” állt hozzá ehhez a kérdéshez, s azoknak, amelyek a szerb illetékesekkel folytatott tárgyalásokat követően vonták meg a támogatásukat Koszovó tagságától. Erre az egyik példaként Pápua Új-Guineát említette, amelyik végül tartózkodott a szavazástól és visszavonta az aláírását a napirendi pontot támogató államokat tartalmazó dokumentumról is.

Vučić szerint nem az a legfontosabb, hogy végül novemberben győz-e Szerbia, hanem maga a harc. Mint mondta, a Koszovóban található szerb kolostorokat, templomokat senki sem tulajdoníthatja el, ahogyan senki sem veheti el az országtól egy szebb jövő esélyét sem. Nem neheztelünk azokra sem, akik másként gondolkodnak, így Macedóniára és Montenegróra sem, tette hozzá, de emlékezni fogunk minden olyan ország tettére, amelyik támogatott bennünket a legnehezebb időkben, zárta mondandóját a miniszterelnök.

KERESZTES HADJÁRATOK IDEJE

Az államfő a szerbiai orosz nagykövettel folytatott megbeszélése során az új hazai stratégia részleteiről is szólt: Tomislav Nikolić szerint a cél elérni, hogy minél kevesebb legyen az UNSCO főközgyűlésén a tartózkodó államok száma a végleges szavazás során. Szerinte ez nemcsak a hazánk, hanem az egész világ számára fontos kérdés. Alekszandr Csepurin kifejtette, hogy Oroszország nagy figyelmet szentel az ügynek, s segíteni igyekszik Szerbiának, ahol csak tud. Egyet értettek abban, hogy a két ország közötti igaz barátság bizonyítéka az orosz hozzáállás Koszovó felvétele kapcsán. Nikolić megállapította, hogy nincs még egy olyan téma a világban, amelyik ennyire megosztaná a nagyhatalmakat és általában véve az országokat.

Ivica Dačić kormányalelnök-külügyminiszter nem lepődött meg azon, hogy Montenegró és Macedónia is Koszovó felvételét javasolta az UNESCO-ba. Elmondta, hogy Szerbia csalódott amiatt, ahogyan két szomszédja szavazott, s ez a téma biztosan kérdésként jelenik majd meg a bilaterális kapcsolatokban. Megállapította, hogy Szerbia is akképp viszonyul majd ezekhez az államokhoz, ahogyan azok viszonyultak a Szerbia számára fontos ügyekhez. Azt mondta: „nem hiszem, hogy a nemzetközi színtéren támogatni fogjuk az elképzeléseiket.” Dačić szerint most a szerb nép számára életbe vágóan fontos kérdésekről, szent helyekről van szó, amelyekért valamikor keresztes hadjáratokat is folytattak a múltban. Aleksandar Vulin foglalkoztatásügyi miniszter az UNESCO végnapjait is megjósolta. Mint mondta, ha most bekövetkezik az, hogy egy terület állami státust nyer az ENSZ egyik szervezetének jóváhagyásával, s ráruházzák a tulajdonában nem álló kulturális örökséget, akkor annak a szervezetnek meg lehet számolni a napjait.

TÖRTÉNELMET ÍRHAT AZ UNESCO?

A képviselőház ülésén is felmerült Koszovó UNESCO-tagságának témája. A hatalmi koalíció pártjainak képviselői arról beszéltek, hogy még semmi sem ért véget, s hogy nagy esélyekkel néz hazánk a novemberi csúcs elé. Az ellenzék azonban nem volt ennyire optimista, az Új Párt vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy még soha sem fordult elő az UNESCO történetében, hogy ne fogadja el a főközgyűlés a tanács ajánlását, Zoran Živković szerint ez most sem fog megtörténni. Janko Veselinović, a Fordulat Mozgalmának vezetője pedig azt tartotta aggasztónak, hogy az olyan barátinak tartott államok is támogatták a javaslatot, mint az Egyesült Arab Emírségek.