2024. március 29., péntek
Kulturális körséta Zentán

Kultúrvarázslat a Tisza mentén

A városháza a szökőkúttal estefelé

A városháza a szökőkúttal estefelé

Zentai kultúrkörsétáim mindenkori origója a saját kuckóm a kertvárosban – magamba szívom az eleven kultúrát mindenütt, aztán itthon kilélegzem, papírra, gitárhúrokra etc., de jut belőle jócskán a falakba is –, de mivel ugye csupán a „kiválasztottaknak” adatik meg a lehetőség, hogy szintén innen rugaszkodjanak el, a szűkebb otthonom ismertetésétől ezúttal eltekintenék (amúgy is túlságosan terjedelmessé tenné írásomat). Vegyünk inkább egy ideális, jó negyvennyolc vagy akár hetvenkét óra terjedelmű napot egy kiadós sétára, és startoljunk a Zentai Alkotóházból – ami szintén nagyon otthonos, családias kis helyszín.

Az udvart, ahol a Zentai Alkotóház a 2000-es években felépült, már korábban is kedveltem, elsősorban az itt szervezett rockfesztiválok okán. Azóta pedig egyenesen rajongok érte: Elég csak leosonnom a Tiszavidék szerkesztőségéből a lépcsőn, és a közös hátsó udvaron keresztül máris odaérek a csodák birodalmába. Talán fel sem lehet sorolni, hány filmes, tudományos, ezoterikus, irodalmi, képzőművészeti stb. stb. eseménynek adott és ad otthont az Alkotóház (vagy a mellette található VMMI oszlopcsarnoka, szintén szeretem, csodás az akusztikája!), de közülük mindenképp kiemelném – ez egy nagyon szubjektív cikk – a helyi zEtna online folyóirat és kiadó irodalmi fesztiválját, melynek szintén ez a fő bázisa már hosszú évek óta. És miután a „hivatalos” programok lezajlottak, akkor következik a java, immár kötetlenül: az irodalmi témák továbbgondolása, barátkozás és nem utolsósorban a kulináris élvezetek, hiszen ott van mindjárt a diákmenza is, ahol Mózes barátunk bármikor kész megragadni a fakanalat – vagy akár a gitárt is –, hogy elkápráztasson bennünket valami remekművel.

A Művelődési Ház a valamikori Eugen Herczeg Szálloda épületében kapott helyet

A Művelődési Ház a valamikori Eugen Herczeg Szálloda épületében kapott helyet

Ha jóllaktunk, sétáljunk tovább. A szomszédban ott is van a Városi Könyvtár. Nékem a szerelem. Nincs sok időnk, de azért töltsünk el itt is néhány percet, kukkantsuk meg, milyen újdonságok sorakoznak az első polcokon, a régiekre pedig csak vessünk egy szeretetteli pillantást, esetleg lélegezzük be ódon illatukat. (Magam egy egész életet eltöltenék itt szívesen, lennék életfogytig a hely „éjjelnappaliőre”.) Elköszönünk a kedves könyvtáros hölgyektől és uraktól, aztán felnézhetünk a fent említett szerkesztőségbe, bizonyára lesz ott egy kolléga, aki szívesen főz nekünk egy teát, és akivel el lehet aztán kicsit beszélgetni az aktuális sporteseményekről vagy akár a kultúra jelenlegi helyzetéről a városban és a világban. (Nekem természetesen ez a hely is állandó bázisom, úgy értem, a munkán túl is, kultúrséták alkalmával jó ide betérni kicsit megpihenni, meditálni.) Ha lelifteztünk a negyedikről, az utcán balra fordulunk, és a sarkon túl már ott is a piac – ami szintén fontos kultúrhelyszín a maga nemében, de most térjünk be inkább egy hűs fröccsre a Rin Tin Tinbe, ami a piac szívcsakrájában található.

A Városi Múzeum homlokzata (Gergely József felvétele)

A Városi Múzeum homlokzata (Gergely József felvétele)

Gazdasági válság van – ezért nem jut pénz a kultúrára. Egyre gyakrabban hallani. Akik ezért felelősek, akik azt mondják, ez így van rendjén, hogy először a „fontosabb” dolgokra kell pénzt és figyelmet fordítani, gondoltak-e már arra vajon, minden válság gyökere a kultúra semmibevétele és hanyatlása? Ez a punkkocsma szolgált már művészeti csoportok tárlatmegnyitójának helyszínéül, itt zajlottak a helyi kocsmakvízek bemelegítői is a közelmúltban, koncerteket is szerveznek időnként… és minifesztiválokat. Egy közülük a Drunkenstein underground fesztivál, amit Mića Krnjac barátom szervez meg időnként a társaival – szinte a semmiből. Ha nincs támogatás, akkor csináld magad, D.I.Y., jól érzik ezt a punkok, hajrá!! A fröccs közben elfogyott, lepacsizol a pincérrel – vagy puszit dobsz a pincérlánynak, ha a vőlegénye nem néz oda –, és indulsz tovább. Ha most zajlik a városnap, akkor a városháza előtt a Fő téren is találsz kultúrprogramokat, zene, népművészet, mazsorett… Szeretjük a központi parkot is – bár én jobban szerettem, amikor picit „vadregényesebb” volt, de hát de gustibus… Szétnézünk a forgatagban, lánypajtást meghívjuk egy vattacukorra – vagy pljeskavicára, ha Mózes főztjéből nem törülköztünk be istenesen –, aztán, ha már a szabadabban burjánzó természetet hiányoltuk az imént, leballaghatunk, nincs messze, a Népkertbe is.

Itt sokadszorra is elsiratjuk a hőn szeretett Nyári Ifjúsági Játékokat – béke poraira; bár talán még feltámasztható –, vagy, ha van hozzá elég fantáziánk, elképzelhetjük, hogy most is zajlik épp, és megforgatunk egy-két menyecskét a skakoncerten, mielőtt beülünk a sörsátorba, vagy a Majom-szigeten egy filmre. Zajlanak itt azóta is rendezvények – csak sajnálatosan kevés… Jobban ki kellene használnia a városnak ezt a helyet, szinte mágikus ereje van, egyik akusztikus formációmmal éveken keresztül itt próbáltunk, szűk társaságban is kellemes a Népkertben elidőzni.

Közelítsük meg most a várost a gáton keresztül a Tisza irányából. Óh, a Tisza… szerelem. Szerelem ő is. Hozza-viszi a pozitív energiákat, el nem tudnám képzelni az életemet folyó közelsége nélkül. Nem hiába szervezi itt a helyi turisztikai egyesület a rendezvényeit, a Tiszavirág fesztivált vagy az I Love Zentát. Ha most zajlik épp valamelyik, akkor ismét forgatagban találjuk magunkat, lehet máris degusztálni a Bor utca nedűit, majd meghallgatni egy érdekes előadást, vagy táncolni újfent, megmártózni ebben a hangulatban is. Megcsodálni a bronzba öntött révészt, aztán visszakanyarodni a központ felé. Mielőtt elérnénk a múzeumig, sóhajtva vethetünk egy nosztalgikus pillantást a régi mozi épületére, nyugtázva, hogy valószínűleg az már a végleges múlt részét képezi. Ha eddigre beesteledett, és most zajlik a Múzeumok Éjszakája, akkor szerencsénk van, én legalábbis ilyenkor szeretem legjobban ezt a helyszínt, ilyenkor igazán egyedi a hangulata – bár itt is folyamatosan vannak érdekes előadások és izgalmas tárlatmegnyitók. Ha pedig Múzeumok Éjszakája: ugyanilyenkor tartják az Énekelt Versek Zentai Fesztiválját, elég csak átkocognunk a parkon, és ott is vagyunk a színházban. Színház… régi szerelem ez is számomra. Most pedig, hogy a Zentai Magyar Kamaraszínház önálló társulattal rendelkezik, gyakrabban van alkalmunk megtekinteni egy-egy színdarabot – annak idején a 90-es években bizony mi szintén D.I.Y. módra csináltunk itt amatőr színházat –, emellett számos egyéb programmal is várják a nagyérdeműt, például a kiállításteremben. (Ha pedig a „nagyfőnök”, Iván régóta dédelgetett álma, a pince kamarateremmé és társalkodóhellyé való átalakítása megvalósul, akár ki sem kell innen tennem a lábamat kora estétől hajnalig…)

Ám itt van megint az ideje egy jó fröccsnek – avagy inkább egy frissen csapolt barna sörnek, mert most a blues európai színvonalú fellegvárába, a közeli Mojo Clubba invitálom önöket, ott pedig az az ital az igazi! Szombat este mindenképp, de pénteken is jó eséllyel elcsípünk egy remek koncertet – a blueson túl elképzelhető a rock, a folk, a metál, a punk… széles a skála –, de tartottam már itt én is kötetbemutatót, Viktor, a tulaj nem zárkózik el semmilyen kulturális eseménytől, sőt! (Egyszer megsúgta, hogy az eredeti álma egy hasonló blueskocsma volt – csak könyvesbolttal kombinálva…)

Mostanáig bizonyára ismét erősen megéheztünk: nagyon jó választás helyben a Mojo kiváló konyhája is – a cserépben sült babtól kezdve a harmincféle pizzán keresztül a köcsögös sajtig –, de ha valami háziasabb kosztra vágyunk, újra a Tisza felé kanyarodva irány a Zen kávézó, ahol Tamás barátunk lassan tálalja az udvaron bográcsban főtt vagy parázson sült ételkölteményét – amely után megnyaljuk a tíz ujjunkat, ezt garantálom! –, talán még egy irodalmi est vagy nyílt színi vitaműsor végét is elcsíphetjük, a vacsora után pedig lassan előkerülnek a hangszerek, hogy a szakács és barátai jammelésbe kezdjenek, mely zene mindenki – muzsikus és hallgató – számára öröm lészen! Még egy fröccs a jó emésztés és szép álom biztosítására, aztán lassan, és a mai nappal elégedetten, elindulhatunk hazafelé, a pihe-puha ágyikó felé.

Számos hely akad még Zentán, ahol egy-egy kultúrséta alkalmával testi és szellemi éhségünket csillapítani tudjuk – hiszen a zeneiskolát, a helyi közösségeket vagy a templomainkat például nem is említettem, ahol szintén gyakran zajlanak kulturális események –, én csak kapásból, különösebb utánagondolás nélkül tettem egy improvizált kört a központban, kis népkerti és Tisza-parti kitérővel. De hát ez egy ilyen különleges város: nyugodt és csendes, ám ha az ember társasági életre, kultúrprogramokra vágyik, hát ebben sem szűkölködünk! Mindenkinek szívből ajánlanám, hogy költözzön ide – ha nem félnék, hogy a község túlnépesedik…

(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)