2024. március 28., csütörtök

Iskolafelújítás Tornyoson

Péntek délelőtt a zentai önkormányzatból Ceglédi Rudolf polgármester és Kormányos Katona Gyöngyi oktatási és művelődési tanácstag a zentai Stevan Sremac Általános Iskola tornyosi kihelyezett tagozatát, a Tömörkény István részleget látogatta meg, ahol Sárosi Gabriella igazgató és Perpauer Attila igazgatóhelyettes fogadta őket. Több másikhoz hasonlóan ebben az iskolában is felújításokat végeztek a közelmúltban.

Kormányos K. Gyöngyi, Sárosi Gabriella, Ceglédi Rudolf és Perpauer Attila a tornyosi iskolában (Szögi Csaba felvétele)

Kormányos K. Gyöngyi, Sárosi Gabriella, Ceglédi Rudolf és Perpauer Attila a tornyosi iskolában (Szögi Csaba felvétele)

Ceglédi Rudolf elmondta, megint történt egy kis lépés az oktatási intézmények felújításának sorozatában, hogy jobb feltételeket teremtsenek a tanulóknak és az itt oktató tanároknak, ami ahhoz is hozzájárul, hogy jobb eredményeket érhessenek el. Az év elején már átadták a helyi iskolában és óvodában az új fűtésrendszert. Ezúttal a tornatermi öltözőket korszerűsítették. Ezáltal felszabadult két terem, az egyikben ezentúl a speciális oktatást igénylőket tudják majd elhelyezni, a másikban pedig az iskolai könyvtárt rendezték be. Ezekkel a kis lépésekkel, amelyek már egy ideje folynak, végül majd elérhetjük, hogy az oktatási intézmények sokkal jobb állapotokat mutassanak az eddigieknél. A beruházás eddigi összege körülbelül félmillió dinár, szükség lesz még nagyjából 200 ezer dinárra a további munkálatokhoz, amit elő is tud teremteni az önkormányzat és az általános iskola, mint ahogyan az eddigieket is.

Sárosi Gabriella hozzátette, mivel folyamatosan csökken a tanulók létszáma, így az épületek lassan ürülnek is. A startnál még az tervezték, hogy hozzáépítenek termeket az iskolához, de végül ehelyett több kisebb termet alakítottak ki és korszerűsítettek. Az oktatási minisztérium új szabályzata miatt csak három könyvtárosa maradt a Stevan Sremac iskolaközpontnak, ezért Tornyoson sajnos csak heti egy alkalommal tudják biztosítani a könyvtárhasználatot. A munkálatokból hátravan még a tornaterem meszelése, valamint a folyosók fognak még új linóleumborítást kapni. További megoldandó feladat a gyermekvécék felújítása, ahol jelenleg korhadnak a vízvezeték falban lévő részei.

Perpauer Attila az iskolával kapcsolatban elmesélte, hogy jelenleg 273 tanulóval dolgoznak Tornyoson a Tömörkény három épületében, a tizenkilenc tagozaton. Kiemelte, hogy bár falusi iskoláról van szó, igyekeznek integrálódni a világ oktatási folyamataiba, például a gyerekeket sokféle versenyre készítik föl, jelenleg is 50 tanulójuk vesz részt a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Templeton programjában, amely folyó hó huszadikán zárul, és már izgatottan várják az eredményeket. A Tehetség útján 2. programban is részt vesznek alsósok és felsősök egyaránt, tehát a tehetségekkel kiemelten foglalkoznak. A közeljövőben Bácsra mennek kirándulni a tanulók, ami egy, az MNT-nél nyert pályázatnak köszönhető.