Kispest

Kispest említésekor az emberek többségének Budapest XIX. kerülete jut az eszébe, és csak nagyon kevesen gondolnak a Szvetityevó melletti kis falucskára, amely Topolya községben, a pobedai helyi közösségben található. Szvetityevótól másfél kilométerre található ez a két utcából álló kis település. A Mező és a Harcos utcában összesen 18 ház áll, és 42-en laknak itt. Létezését 1937-től datálják, amikor állítólag letelepedett itt egy Pesti nevű vagy Pestről érkezett ember.

Feltételezik, hogy az ő tanyája körül alakult ki a település. A helyiek is körülbelül ennyit tudnak falujuk eredetéről, de a történet vegyül a második világháborús és azt követő zavaros idők történeteivel. Odaérkezésem után körbejártam a falut, majd elmentem a temetőbe, amely Kispesttől egy kilométerre található. Ez a hely külön említést is érdemel, már csak azért is, mert Kispestnek és Szvetityevónak közös a temetője. Az elrendezése is különleges, a kaputól nézve a jobb oldalon fekszenek a magyar sírok, a bal oldalon pedig a szvetityevói szerbek, montenegróiak sírjai. A két rész a sírok stílusában is elkülönül, a szerb sírok nagy többsége fekete márványból készült, a magyaroké viszont sokkal visszafogottabbak. Mindkét rész szép és rendezett. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy nem kell fizetni a sírhelyekért, mint más helységekben.

Varga László és Keresztes Ferenc első unokatestvérek, Kispesten születtek, s a mai napig itt élnek. Ferenc a falu kialakulása kapcsán azt mesélte, hogy korábban vidékükön számos szállás volt, s ezekből egy helyre szerették volna telepíteni az embereket, hogy létrejöjjön egy nagy falu. Mindez Bácska Magyarországhoz való visszacsatolása után történt, vagyis 1941 és 1945 között, ám a háború vége áthúzta a számításokat. Arról már László beszélt, hogy a háború után nagyon sokan elmentek innen Adára és Kavillóra. Létezett egy sor ház a temető mellett, de a háború után ez teljesen elnéptelenedett, ma már semmi sem jelzi nyomát. László szerint szüleik sohasem úgy mesélték a falu történetét, hogy jött egy pesti ember, és falut akart létrehozni, de hozzáfűzi, hogy az interneten viszont ez áll. Igaz, az internet Szvetityevót is kiegyenlíti Buránysorral (így szerepel a GoogleMaps-on is), viszont László és Ferenc szerint Buránysor 5 kilométerrel távolabb van, és épp a másik irányban, mint Szvetityevó. De tegyük félre ezeket földrajzi anomáliákat, László és Ferenc szülei nem született kispestiek, korábban Szvetityevón éltek. A háború után szerb telepesek érkeztek, akik fegyverrel zavarták el őket. Egy ideig egy szerb ember, Bakun Pero tanyáján húzták meg magukat, csak később kaptak portát Kispesten, és itt építettek házat. A ’60-as években, amint gazdaságilag egy kicsit helyre rázódtak az emberek, bővítették volna tovább a falut, de erre nem volt lehetőség. A fél holdnál nem nagyobb portákon 22 ház állt, a környező földeket viszont a betelepített szerbek kapták meg, így nem volt hova építkezni.

1984-ben volt kommasszáció, és csak ekkor lehetett építési telket igényelni, de azt is csak Szvetityevón. László és Ferenc emlékezete szerint akkortájt több magyar család élt a lehetőséggel, és bement Szvetityevóra. Viszont a hely hiánya miatt többen elköltöztek, néhányan a közeli Kavillóra, a többiek pedig nagyobb településekre. Az infrastruktúra hiánya is gondot jelentett, a Kispestre vezető út ugyanis csak a ’80-as évek elején kapott aszfaltburkolatot. Neves vajdasági fényképészünk, Dormán László a ’70-es években megörökítette a sáros, latyakos kispesti Mező utcát, amelyet mély keréknyomok szabdaltak. Az áramot a ’60-as években vezették be a faluba, vízvezeték-hálózatot pedig 1975-ben kapott a település, tudtuk meg Lászlótól, aki arról is szólt, hogy négy-öt évvel ezelőtt még 15-16 gyerek volt Kispesten. A születési arányokat nézve ez elég szép szám, de ma már csak 4 van. A gyerekek korábban a közeli Pobedára jártak óvodába, de az néhány évvel ezelőtt bezárt. Ésszerűsítés, gyermekhiány stb. László és Ferenc a négy elemit még Pobedán végezte el, de ötödiktől már Gunarasra kellett járniuk. A ’70-es években a pobedai és kavillói iskolát is a bezárták, azóta a gyerekek autóbusszal járnak óvodába és iskolába is, Gunarasra. Lászlóék még Pobedáig gyalogoltak az iskolába, a mostani gyerekeknek már csak Szvetityevóig kell, mivel ott várják a buszt. Napi 3 járat van Topolyára, Gunarason keresztül. Korábban napi 13 is volt, emlékezett vissza László.

Kispesten bolt és kocsma sosem volt, ezek Szvetityevón találhatók, egészségház pedig Pobedán. Sajnos, ez is csak minden másnap működik, nem túl hosszú nyitvatartási idővel. A mentő Topolyáról jön ki, de elég körülményes kihívni, és volt olyan eset is, hogy egy óra hosszába tellett, míg kiért. Ez nagyon nem jó, véli László, mert sok az idős a faluban. Szükség lenne tanyagondnoki szolgálatra is, hogy rendszeresen körbejárja az idős embereket. Most a szomszédok, rokonok oldják meg ezt, úgy, ahogy tudják. Az időseknek különösen télen nehéz Kispesten, mert megesik, hogy 2-3 napig el vannak zárva a külvilágtól. Ritkán jár erre a hókotró, a szél pedig hamar befújja az utat.

Kispesten jelenleg nincs munkalehetőség. Korábban sokan dolgoztak a pobedai birtokon, de amióta privatizálták, alig maradtak páran, és az ő is fizetésük is minimális. A legtöbben földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoznak, de szerényen élnek belőle. Senkinek sincs sok földje vagy rengeteg jószága, a jelenlegi helyzet pedig csak a nagytermelőknek kedvez. Ahogyan nincs munka, úgy szórakozási lehetőség sincs a faluban. A fiataloknak Oromhegyesre kell elutazni, ha bulizni akarnak.

László szerint Kispest idáig jól tartja magát a népesség szempontjából. A ’80-as években még 85 magyar volt Kispesten, Szvetityevón pedig néhány. Most viszont 42 magyar él Kispesten és 33 Szvetityevón, ami László szerint azt jelenti, hogy még mindig nem csökkent jelentősen az itt élő magyarság száma. Viszont lakodalom már elég régen nem volt, s ezt László és Ferenc is nagyon hiányolja. Korábban az esküvők mindig megmozgatták az egész falut: egy héten át készültek rá, az egész falu segédkezett, és utána két napig mulattak. Jelenleg viszont fiatal házaspár sincs Kispesten. Vannak házasság előtti korban lévő huszonéves fiatalok, és négy, a 30-as éveit taposó férfi, aki egyedülálló. Az ő gyerekeik hiányoznak a faluból, de sok fiatal megházasodott és elment, mondta Ferenc. Szerinte sokan a helyhiány miatt költöztek el, ami már a második világháború óta kísérti a falut.

És hogy mit hoz a jövő Kispest számára? Sajnos, a jövőt illetőleg sem László, sem Ferenc nem túl bizakodóak.

– Azt látom, hogy az idősek kihalnak, a fiatalok pedig elmennek. Négy házban idős, magányos ember él. Ha meghalnak, akkor az ő házukba nem megy már senki sem, mert a családjaik elköltöztek, és nem jönnek vissza. Ott üres tér lesz. Ha lenne munkalehetőség, akkor lehet, hogy vissza is jönnének, de nincs – fogalmazta meg szomorú valóságot László.