2024. április 19., péntek

Végre rend lesz az építésügyben?

A gazdaságélénkítés egyik fontos mozzanata az illegálisan felépített épületek fennmaradási engedélyeztetése

Az új, illegálisan épített létesítmények fennmaradási engedélyeztetéséről szóló törvényjavaslat sokkal előnyösebb, mint a korábban és a jelenleg alkalmazott jogszabályok, már csak azért is, mert a családi házak bejegyzésének engedélyeztetését sokkal olcsóbban oldja meg – nyilatkozta az éppen közvitán lévő javaslattal kapcsolatban a sajtónak Viktor Kobjerski, a Szerbiai Gazdasági Kamara (SZGK) Építőanyag-ipari és Építőipari Egyesületének elnöke.

– A gazdaságélénkítés egyik fontos mozzanata az előzőleg, illegálisan felépített épületek fennmaradási engedélyeztetése, vagyis mindazoknak a létesítményeknek a bejegyzése, amelyeket a hatályban levő urbanisztikai törvényeknek, előírások mellőzésével építettek fel. Számuk csaknem másfél millióra tehető az országban. Mint ismeretes, a mindenkori államvezetés már többször is próbálkozott az illegális építkezés felszámolásával, de valahányszor sikertelenül. Egyes esetekben komoly büntetéseket is kiszabtak, mégis, úgy gondolom, hogy a mostani javaslattal végérvényesen felszámolható a törvénytelen építkezés – nyilatkozta Kobjerski.

Az SZGK szakembere arról is beszámolt, hogy az eddig megtartott közviták során a szakma és a polgárok több hasznos észrevételt és javaslatot is intéztek az építésügyi tárca irányába, amelyeket a kamara összegyűjt, majd pedig elküldi a minisztériumi illetékeseknek.

Kobjerksi kifejtette, nem lát semmi akadályt abban, hogy olcsón engedélyeztethetik házukat azok, akik illegálisan építették fel.

– A probléma inkább a földhasználati kártérítés esetében üti fel a fejét, azoknál a kereskedelmi célokra felépített építményeknél, amelyek ugyan az építkezési engedélyt megkapták, viszont a létesítmény későbbi bővítése, vagyis méreteinek megnövelése, emeletek felépítése, valamint más melléképületek felépítése már törvénytelenül zajlott. Ilyen esetekben lenne ildomos a szankció – magyarázta a szakember.

Az egyesület elnöke abbéli reményének is hangot adott, hogy a szóban forgó intézkedések elfogadásával javul a helyzet az építőiparban, hogy sikerül felszámolni a „feketézést”, azt, hogy a befektetők a törvényt nem tisztelve játsszák ki az államot és az építkezésen dolgozókat is. Továbbá bízik abban is, hogy az építőipari anyagok terén is sikerül rendet tenni, az utóbbi időben ugyanis többször is előfordult, hogy nem az előírásoknak megfelelő építőanyagot használtak.

Az október végén hatályba lépő törvényjavaslat értelmében egy fővárosi, 100 négyzetméteres ház esetében az engedélyeztetés nem kerülne 100 eurónál többe.

Zorana Mihajlović építésügyi miniszter ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az engedélyeztetési költségek csaknem 238-szor lesznek alacsonyabbak mint ahogy a jelenlegi jogszabály rendelkezik, valamint háromszor kevesebb dokumentumra lesz szükségük az érintetteknek.