2024. március 28., csütörtök
Mekkai tragédia

Hamenei gyászt hirdetett

Százharmincegyre nőtt a mekkai zarándoklaton történt tülekedés iráni halálos áldozatainak a száma, és 150-en iráni sérült meg – közölte Szaíd Ohadi, a zarándoklattal foglalkozó teheráni hivatal vezetője pénteken.

A mekkai zarándoklat alatt előző nap történt tülekedésben 717 embert tapostak halálra. A muszlim szent várostól, Mekkától néhány kilométerre keletre fekvő Minában történt balesetnek 863 sérültje van.

Ohadi elmondta, a szaúdi kórházaknak nehézségeket okoz a sok sérült ellátása, sokan – túlélők és holtak egyaránt – még mindig az utcán hevernek. A szaúdi kórházak azonban nem engedik az iráni orvosokat az Iránból érkezett sérült zarándokokhoz.

Haszan Róháni iráni elnök pénteken elrendelte egy különleges csoport létrehozását, amely a baleset körülményeinek kivizsgálásáról tájékoztatja az iráni lakosságot, mentőalakulatokat vezényel az arab monarchiába, illetve repülőjáratokat küld a sérültek és a halottak hazavitele céljából. Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője háromnapos gyászt rendelt el a tragédia nyomán.

Eközben India jelezte, hogy 14 polgára halt meg a tragédiában, és 13-at ápolnak a kórházakban. Pranab Mukherdzsi indiai köztársasági elnök részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak.

A szaúdi belügyminisztérium szerint a tragédia azért következett be, mert a zarándokok két nagy csoportja összetalálkozott egy kereszteződésben. Az egyik túlélő szerint a zarándokok két hulláma egymással szemben haladt, és amikor ezt érzékelték, felfordulás tört ki.