2024. április 18., csütörtök

Szent István-napi ünnepség Törökkanizsán

Égiháború szakította félbe az esti programot, elmaradt a tűzijáték
Sóti János plébános megáldotta az új kenyeret

Sóti János plébános megáldotta az új kenyeret

Vasárnap késő délután felvonulással és kézműves vásárral kezdődött Törökkanizsán, a községháza előtti téren az immár nyolcadik alkalommal megtartott Szent István-napi ünnepség. A helybeli Tiszagyöngye Művelődési Egyesület szervezésében a műsor részvevői, fiákerek és lovasok vonultak a Tisza-parton felállított színpadhoz. A Szent György-templomban Sóti János plébános szentmise keretében megáldotta az idei búzatermésből sütött új kenyeret. Az ünnepség részvevőit Újhelyi Nándor, a községi képviselő-testület és a VMSZ községi szervezetének elnöke köszöntötte, majd megszegte az új kenyeret.

Az ünnepi műsorban felléptek a zentai fúvószenekar, a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület asszonykórusa, a Tiszácska leánykar, a Tiszafa és a Tiszavirág néptánccsoport, valamint az egyesület szavalói. A talpalávalót az oromhegyesi Ászok zenekar húzta. A műsor esti programját megzavarta az eső: több hullámban heves égzengéssel kísért zivatar vonult át Törökkanizsán is, emiatt elmaradt a tervezett tűzijáték.

A rendezvényt támogatta a tartományi gazdasági titkárság, a törökkanizsai önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács, a törökkanizsai helyi közösség és a média.