2024. március 28., csütörtök

A szabadkai zsinagóga, a nemzetiségek feletti építészeti identitás állandósága

Klein Rudolf: A szabadkai zsinagóga. A zsidó közösség, az építés, a város és kultúrtörténeti jelentőség, Scribarum, Szabadka, 2015

Merészség lenne az állandóság kontextusában beszélni a zsinagógák építészetéről, hiszen az idő, a paradigmaváltások, a hanyatlás és felemelkedés, a konkrét példától, a szabadkai zsinagógától elvonatkoztatva mindig is meghatározták a zsidó létet. Az „idő volt a zsidó lét vezérfonala”1, ahogy a folytonos vándorlás, a hagyományok tisztelete, a multikulturális közeg, a részleges asszimiláció ellenére vagy éppen hatására egy innovatív építményben állandósul. A szabadkai zsinagóga nemcsak Szabadka egyik legjellegzetesebb „landmark2”-ja, de egy korszaknak, a modernizálódó város felemelkedésének első képviselője is.

Klein Rudolf építészettörténész, az MTA doktora, a Szabadkai Építőmérnöki Kar és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara professzora A szabadkai zsinagóga. A zsidó közösség, az építés, a város és kultúrtörténeti jelentőség című monográfiájájának második, bővített kiadása 2015 nyarán jelent meg. A zsinagóga egyik építész tervezőjének, a mártírhalált halt Komor Marcell emlékének ajánlott könyv nem egy, a hagyományos kontextusban értelmezhető, építészet-, város- és társadalomtörténeti elemzés, hanem komplexebb ennél, hiszen a vizsgálat messze túlmutat a város határain, egy összetett kutatás eredményének rögzítése, amely a kor Szabadkájának kulturális-társadalmi rétegződésére, a zsidóság hatására és helyzetére, az építés körülményeire, a megvalósítás kiskapuira és az épület utóéletére, a városszövetben elfoglalt helyzetére, az adott kor szellemi áramlataira és azok stiláris és filozófiai összefüggésbe helyezésére egyaránt kiterjed. A szabadkai zsinagóga egyediségére a régió zsinagógáival való összehasonlítás is rámutat, teljes képet adva a területről.

A személyes kötődés, ami a városhoz, a szabadkai zsidó közösséghez és a zsinagógához kapcsolja Klein Rudolfot, nem változtat a kozmopolita tudományos objektivitáson, ami eddigi megjelent műveinek közös jellemzője. A Klein család története mintegy száz évének rövid bemutatása, az ügyvéd nagyapa, Dr. Klein Mátyás megidézése az 1979-ig még a zsinagóga egyik padján díszelgő réztábla kapcsán mégis megnyugtatóan személyes, már az első néhány oldalon kibontakozó családtörténet, amelynek delelőjén kezdődött a zsinagóga építése, s ünnepélyes felszentelésén 1903-ban az író nagyanyja, a koloratúrszoprán Klein Regina utoljára lépett fel nyilvánosság előtt, orgonakísérettel Bruch Kol Nidréját énekelve.

Klein egy könnyed mondattal indítja útjára a megelevenedő múltat: „Szabadka több évszázados történetiségének rövid és sikeres időszakát jelképezi a matyómintás, „mézeskalács-stílusú” zsinagóga, melynek kupolája már a vonatból is feltűnik, a városháza tornya, illetve a katolikus templomok és a pravoszláv templom tornyai között. E könyv erről a kupolás, mézeskalács álomról szól” (Klein 2015: 011).

Az író az épületet egy sajátságos, szokatlanul széleskörű összefüggésrendszerbe helyezi, hiszen kitér a zsinagóga térkoncepciójára, stílusára, funkcionális és szimbólumrendszerének történeti vonatkozásaira. Nemcsak a zsidók szakrális terével foglalkozik, hanem rámutat a zsinagóga városképi szerepére, a morfológiára és a zsidóság városban elfoglalt topográfiai helyzetére és szerepére is. Az építést megelőző és az azzal összefüggő történelmi események közül kiemeli a legfontosabbakat, amelyek meghatározták a kor hangulatát, azokat a törekvéseket, melyek alakították, s némiképpen befolyásolták az építészek szándékát is. A monográfia újszerűsége abban is rejlik, hogy olyan nem várt részletek, tudati finomhangolások bukkannak elő, mint a zsinagógával kapcsolatos kritikák, cikkek szemléje, azok elemzése, valamint a szabadkai zsinagóga kultúrtörténeti jelentőségének fejezetrészei. A zsinagóga nemcsak lokalitásában, de nemzetközi szinten is az első, egyben legjelentősebb középület, amely, a városhoz hasonlóan, kulturális olvasztótégelykén funkcionál, egy egység, amelyben a zsidó vallás, a felekezeti-nemzetiségi identitás és a magyar(os) szecesszió találkozik. Komplex filozófiai-építészeti-művészeti (zenei) eszmefuttatásában a szerző többek közt Adolf Loost (is) idézi, aki a szecessziót új kaftánnak tekintette, amelyre a zsidók az emancipáció előtti (fekete kaftán) zsinagógák orientális stílusát cserélik le. „(...) az „új kaftán3 a magyaros szecessziós zsinagóga építészettörténeti jelentősége” (Klein 2015: 136).

A zsinagóga egyik érdekessége, hogy építészei, Komor Marcell és Jakab Dezső az épület terveit három változatban készítették el. Az eredeti a szegedi zsinagóga tervezésére kiírt pályázat második díjas műve, amelyet később Szabadkára hoztak, s a helyi adottságokhoz igazítottak, de gyakorlatilag a kivitelezett változat nagyban eltér az „eredeti” elképzeléstől. A változtatások megismerése nemcsak az épület evolúciója, hanem az építészek elképzeléseinek megértése szempontjából is jelentős. „Az átdolgozott változat megegyezik a kivitelezettel, de az építészeti nyelv tekintetében eltér attól” (Klein 2015: 091), hiszen a harmadik változat a magyar népies stílus szellemében készült, míg a második terv egyesítette a késő eklektika formanyelvét egyes lechneri elemekkel. „A szabadkai zsinagóga építészei nagy súlyt helyeztek művük „magyarságára”, aminek különleges tétet adott a nemzetiségek által is lakott város, melyben a szláv környezetbe is ékelt zsidók kulturálisan a magyarság exponenseivé váltak a zsinagóga építését megelőző évtizedekben” (Klein 2015: 024).

Klein Rudolf nem először mutatkozik be mint fotós, monokróm fényképei az utóbbi harminc év változásait követik. A képek jól exponáltak, részletgazdagok és minőségiek, olyan nézőpontokból mutatják az épületet, amelyek eddig talán hiányoztak. A fekete-fehér monotonitása ellenére mégsem veszít vizuális értékéből a színpompás zsinagóga. A képeket kiegészítő szövegek nem csak magát a épületrészletet, hanem az író által feltárt összetett társadalmi-építészeti-stilisztikai folyamatokat is magyarázzák. A monográfiában olyan, eddig még nem publikált tervlapok, képeslapok, épület-vizualizációk találhatók, amelyek dokumentálják a zsinagóga alakváltozatait az ötlettől a megvalósításáig. A történeti térképeken a felekezetek és nemzetiségek eloszlása is megjelenik, így a soknemzetiségű város kialakulását, fejlődését is nyomon követhetjük. Klein rámutat arra, hogy a zsinagóga nemcsak építészeti szempontból egyedülálló: különleges helyzetét mutatja, hogy egy sajátos szövetű, soknemzetiségű és felekezetű fejlődő városban épült, s elhelyezkedése szorosan összefügg Szabadka településtörténeti és településmorfológiai adottságaival.

A könyv utóiratában a zsinagóga és a szabadkai zsidóság utóéletét követhetjük nyomon 1920-tól napjainkig. Mindez csendes krónikája az izraelita templom elpusztításáért és megmentéséért tett törekvéseknek. A monográfiát fogalomtár egészíti ki, ami a zsidó történelemben és kultúrában kevésbé járatos olvasót segíti az eligazodásban, hozzájárulva így a monográfia tudományosan népszerűsítő jellegéhez.

Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.