2024. április 19., péntek

A legnagyobb közösségi ünnepre készülődve

Sajtótájékoztató Zentagunarason a XIV. Újkenyér ünnep apropóján

Az ünnepi programsorról szóló sajtótájékoztatót tegnap az esemény fő szervezője, a zentagunarasi helyi közösség hívta össze. Az augusztus 22-én és 23-án szervezendő kétnapos ünnepség fő helyszínéül a zentagunarasi sportpályákat jelölték meg.

Sajtótájékoztató a zentagunarasi helyi közösségben

Sajtótájékoztató a zentagunarasi helyi közösségben

Mint azt Sípos Hajnalka, a helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke kifejtette: a szervezők ezúttal is törekednek színes, megújuló programsor kivitelezésére, de a közösség legjelentősebb ünnepét hagyományos tartalmak 2015-ben is jellemezni fogják. A szombati napon az ifjúság képviselői kapnak főszerepet. A hangsúlyt a sportra és újszerű szabadidős tevékenységekre fektetik, a vasárnapi programokat inkább a korábbi évekből ismert tartalmak jellemzik. Augusztus 23-án azonban újítások is lesznek. A 16.30-kor zajló kenyérszentelés eseménye ezúttal nem templomi környezetben, hanem a rendezvény fő helyszínén felállított színpadon zajlik majd. Sípos Hajnalka emlékeztetett: a XIV. Újkenyér ünnepen is többek között megvalósul a főzőverseny, kocsikázás, ún. játszóutca kialakítása, lángoskóstolás, művelődési műsor, vendégelőadók fellépése. 2015-ben az ünnep apropóján Magyarországról Zentagunarasra látogat és ott koncertezik augusztus 23-án, 20.30 órai kezdettel a By The Way, 21.30-kor pedig Dér Heni. A rendezvény 22.30-kor utcabállal fejeződik, amelynek jó hangulatához a Tornyosi zsiványok biztosít énekes-zenei alapot.

Jövő szombaton Zentagunarason a futballnak, a kosárlabdának és a röplabdának jut a főszerep. A focitornán való szereplésre, mely aznap 9 órakor veszi kezdetét, és az idei évben első ízben szervezendő röplabda-megmérettetésre, mely utóbbira négyfős, vegyes összetételű csapatok jelentkezését várják, Nagy Norbertnél, a helyi ifjúsági klub és sportszervezet képviselőjénél jelentkezhetnek az érdekeltek a 064/33-799-63-as mobiltelefonszámon. A sajtótájékoztatón Norbert jelezte: ugyanezen az elérhetőségen várják olyan 5-től 8 fős csapatok jelentkezését is, akik az egykori Zentai Ifjúsági Játékok mintájára 2015-ben újításként szervezendő, 18 órától 23 óráig zajló ún. Újkenyeres játékok határok nélkül elnevezésű versenyben szeretnének bizonyítani. A játék részeként, úgynevezett portyajáték során zentagunarasi helyszínek feltérképezésére is sor kerül. A tegnapi nap folyamán a Mag Hagyományápoló Egyesület képviselőjétől, Pásztor Zoltántól az általuk koordinált, 23-án, 12 órakor kezdődő birkapörköltfőző verseny részleteiről hallhattunk. Erre a versenyre augusztus 20-áig várják a jelentkezéseket a 024/723-088-as és a 064/23-24-283-as telefonszámokon. Az érdeklődő kézművesek még jelezhetik részvételi szándékukat a 024/723-051-es telefonszámon az ünnep alkalmából vasárnap délután szervezendő kézimunkakiállításra és -vásárra. E történésről, melynek hivatalos megnyitója 16 órakor lesz, a sajtótájékoztatón Baranyi Valéria, a Csipkerózsa kézimunkacsoport elnöke számolt be, jelezve: a kiállítás szerves része lesz a pacséri amatőr festőknek a színház előcsarnokában nyíló kiállítása. A kézimunkacsoport 2013-as kezdeményezésére, helyi pedagógusok közreműködésével az ún. Játszóutcában megvalósuló gyermekprogramok ezúttal sem maradnak el. Triznya Lídia osztálytanító részletezte a sajtónak a szórakoztató és ügyességi feladatokon keresztül augusztus 23-án, 14 és 16 óra között megvalósuló, garasgyűjtési és beváltási lehetőséggel bíró programpontot. Az összejövetelen Bús Irén, a Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület elnöke részletezte a vasárnap 17 órakor kezdődő kulturális műsor programját.