2024. április 24., szerda

Megtorlás nélkül nem megy(?)

A közúti szállítmányozók egyre gyakoribb panasza nyomán az illetékes minisztérium kénytelen volt lépni, s a közelmúltban külön munkacsoportot alakított, amelynek kizárólag az lesz a feladata, hogy feltárja mindazokat a visszaéléseket, amelyek ebben a tevékenységben előfordulnak. Közérthetőbben fogalmazva: útját állja az engedély nélküli áru- és személyforgalmazásnak.

Ezúttal nehéz lenne bizonyítani, hogy a kormány újból kitalált valamit, amivel meg akarja nyomorítani az emberek mindennapjait. Tény ugyanis, hogy Szerbiában (is) sokan azzal keresik meg nem csak a kenyérrevalót, hanem a napi kalácsukat is, hogy feketén, vagyis hivatalos engedély nélkül embereket és árut utaztatnak. Egyébként ennek az a furcsa fintora, hogy nem sokkal olcsóbbak, mint a hivatalos vállalkozások, viszont mindent és mindenkit háztól házig visznek és/vagy éppen ezért a menetrendet is a megrendelők alakítják.

Lehet, hogy senkinek sem jutott volna eszébe komolyabb intézkedés szükségességét emlegetni, ha az adófizető szállítmányozók munkájukkal jól keresnének. Egy kimutatás szerint azonban tavalyelőtt 1,5 milliárd eurónyi forgalmat bonyolítottak le, veszteségük pedig elérte a 250 millió eurót.

Folyamatosan azt hangoztatják, hogy a tisztességtelen konkurencia lökte őket veszteségbe. Ennek ellenkezőjét pedig, legalábbis eddig, senki sem bizonyította.

Nem kétséges, hogy nagy pénzekről van szó. A minisztériumban ugyanis „kiszámították”, hogy egyetlen év alatt legalább 100 millió euró értékű dinárösszegre rúg az így elsíbolt forgalmi adó. Vagyis, ha mindenki becsületesen befizetné az államnak a bevétele után járó összeget, minden évben két hidat lehetne belőle építeni. Ebből azonban csak az látszik, hogy a feketén fuvarozók év(tized)ek óta folyamatosan megrövidítik az államkasszát. Arról nem is beszélve, hogy amikor eljön a nyugdíjba vonulásuk ideje, verni fogják az asztalt és szidják majd az államot, amiért róluk „nem visel gondot”. Ugyanakkor teljesen szem elől tévesztik a paraszti logikát, miszerint csak annyit illik elvenni az asztalról, amennyit rá is teszünk. Különben is mindenki tudja, hogy könnyebb az asztalt verni, mint megteríteni.

Nos, a minisztérium ezután megpróbál a körmükre nézni a témában érintetteknek. A gond csupán abban van, hogy egy-egy ilyen akcióban szinte kizárólag az úgynevezett kisemberek kerülnek a kalapács és az ülő közé. Ugyanez a kormány például évek óta szemet huny az olykor milliárdos nagyságrendű adó- és járuléktartozások felett. Napjainkban is vannak olyan állami és magáncégek, amelyek talán évek óta nem fizették be az államkasszát megillető összeget, s őket nem fenyegetik felügyelőséggel, végrehajtással.

Nem ártana tehát példát statuálni ezen a téren, tekintet nélkül arra, hogy az érintettek melyik pártnak a tagjai vagy tisztségviselői.

Másrészt, talán eredményesebb lenne a feketegazdaság elleni harc, ha a gazdálkodás feltételein javítanának, s nem akarná az állam vezetése egyik napról a másikra feltölteni a büdzsét, hanem kisebb megterhelésekkel élni hagyná azokat, akik szívesebben tevékenykednének jogkövetően, mintsem állandóan rettegve a lebukástól.

Állítólag szép szóval az ördögöt is meg lehet győzni, az erőszak pedig erőszakot szül. Ha ugyanis a kormány mindenkire rászabadítja a felügyelőit, az utóbbiak létszámát kénytelen lesz megsokszorozni, s akkor is kérdéses a siker, hiszen az érintettek sem ma jöttek le a falvédőről, és pillanatok alatt újabb trükköket találnak ki az adók és járulékok alól való mentességükre.

A közúti forgalmazókra vonatkozóan kedvező hírnek számít, hogy esetleg már a közeljövőben (?) 10 százalékra csökkentik az áfát, s ezen a téren a fejlett országokban ki tudja mióta érvényben levő gyakorlatot alkalmazzák.

Lehet, hogy ha ezzel és más könnyítésekkel tíz vagy húsz évvel ezelőtt rukkoltak volna elő, ma nem kellene jogi erőszakot alkalmazniuk.