2024. április 19., péntek
TOPOLYA

Jelentés a tópartról

Továbbra is vízi mentők nélkül

Az időjárási viszonyok a korábbi lehűlést, esőzést követően ismét ideálisak a fürdőzéshez, és az előrejelzések szerint még a hétvégén is marad a kánikula. Ennek köszönhetően az eddigiekhez hasonlóan ismét hatalmas tömeg várható a Topolyai-tónál. A DTD Krivaja szakemberei szerint a víz jelenleg 29 ⁰C-os, a szintje pedig az intenzív öntözés miatt a maximálisnál harmincöt centiméterrel alacsonyabb. Korábban írtunk arról, hogy a topolyai helyi közösség a fürdőzés biztonságosabbá tételéért két vízi mentőt alkalmazna az idény teljes idejére, tehát mintegy két hónapra. A jelentkezőknek egy kötelező tanfolyamot kellett volna elvégezniük, hisz a megfelelő szintű úszni tudás mellett ismerniük kell az elsősegélynyújtás módjait, valamint a terepviszonyokkal is tisztában kell lenniük. Vidékünkön ilyen tanfolyamot a vajdasági Vöröskereszt szervez. A topolyai szervezet vállalta volna a közvetítő szerepét, hogy olajozottabban menjen a dolog. A feltételes mód nem véletlen: senki sem jelentkezett ugyanis, aminek minden bizonnyal több oka van. Információért a Telekrendezési Közvállalatba is ellátogattunk, az idény kezdetekor ugyanis ez a szervezet végezte a mólók, csúszdák javítását, és mint megtudtuk, ők is érdekeltek a tó körül történő dolgokban. A közvállalat igazgatója, Ivanics Zoltán elmondta, nem sok esélyt lát arra, hogy vízi mentőket tudjanak alkalmazni, amíg ugyanis a tulajdonviszonyok nincsenek teljesen tisztázva, és nincs kijelölve a fürdőzésre alkalmas terület, addig nem várható el senkitől, hogy felelősséget vállaljon a fürdőzőkért, akik a tó szinte egész területén előfordulnak, így lehetetlenné téve a folyamatos felügyeletet. Éppen ezért lehetetlen a szerződéskötés valamely vízi mentő céggel. Mondhatnánk, hogy eddig is megvoltunk vízi mentők nélkül, fürdőzés közben történt vízbe fulladásról sem hallottunk még, de figyelemfelkeltő, hogy korábban azt olvashattuk a világhálón, hogy a Velencei-tavon több szabad strandot bezárattak, mivel nem feleltek meg a közegészségügyi feltételeknek, és nem voltak sem vízi mentők, sem elsősegélynyújtó helyek. Nálunk szerencsére ez még nem következett be, de a törvények, előírások, szabályok változásával előbb vagy utóbb ez is megtörténhet, és akkor mindenkit felkészületlenül ér majd a dolog.

Éhes hattyú stranddal álmodik

Éhes hattyú stranddal álmodik

Megélhetési hattyúk

 Az elmúlt hétvégén kismillió fürdőzővel telt meg a tópart, szinte már a fákról is parkoló kocsik lógtak. Bevallom, a barátaimmal én is csatlakoztam a hűsölni vágyókhoz, s ha nem teszem, akkor egy különleges élménnyel maradtam volna szegényebb. Sétálgattunk, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb tömeg vesz körbe egy hattyúcsaládot. Papa, mama és két kis hattyú. A körülöttük állók fényképezték őket, miközben ők rikácsolva nyújtogatták a nyakukat. Egy idő után ráuntak erre, és lazán továbbúsztak. Azt hittem, hogy ennyi volt, de később megdöbbenve láttam, hogy a fürdőzők között a part egy másik pontja felé tartanak. Gyorsan kiúsztam a telefonomért, hogy én is lefényképezzem őket. Amikor odaértem hozzájuk, rögtön megértettem a partraszállás okát: egy nénike etette a hattyúcsaládot. Ezek a madarak rájöttek, hogy ha a fiókáikkal kimennek a strandolók közé, könnyen összejöhet nekik egy kis kaja. Szinte emberi magatartás ez: már a hattyúk is a könnyebb utat választják. Attól félek, a következő lépcsőfok az lesz, hogy belépnek valamelyik pártba.