2024. április 20., szombat

A CINK ötszáz euróba sem kerül

Megszűnés előtt a törökkanizsai tájékoztatási központ (is)
Csejtei Dezső, a CINK igazgatója munka közben

Csejtei Dezső, a CINK igazgatója munka közben

A helyi médiumok privatizációjának előkészítése már hosszabb ideje tart, az államnak, beleértve a községeket is, ki kell vonulnia a tájékoztatásból. A privatizációs ügynökség a kis községi tájékoztatási eszközöket már-már bagóért vesztegeti, még sincs a láthatáron vevő. Kirívó példája ennek a törökkanizsai CINK (Centar za informisanje Novi Kneževac), azaz a helyi tájékoztatási központ, amelyet a Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS) által közzétett adatok szerint potom 470 euróért vesztegetnek, de egyelőre nincs rá jelentkező.

A községi képviselő-testület által alapított, a helyi tájékoztatás szolgálatában álló CINK keretében korábban havonta két alkalommal jelent meg két nyelven a Törökkanizsai Újság. Az idén már csak havi egyszer nyomtatták ki a helyi újságot, amelyet a privatizációval ugyancsak a megszűnés veszélye fenyeget, csakúgy mint a CINK helyi kábeltelevíziós csatornáját is.

A CINK jelenlegi igazgatója, Csejtei Dezső kérésünkre nem hivatalosan csak annyit közölt a készülő privatizációról, hogy sem ő, sem pedig a helyi tájékoztatásban dolgozó munkatársai nem fűznek optimista reményeket a CINK privatizációjához, hiszen még épületük, ingatlanjuk sincs. A felszerelésük meglehetősen elavult, nem képez jelentősebb értéket, tehát vagyonuk nincs, mint ahogyan értékelhető bevételük sem, hiszen az önkormányzat tartotta őket életben eddig is.

Jelentősebb adóssága ugyan nincs a tájékoztatási központnak, minimális fizetés mellett tartották fönn magukat. A hét alkalmazott által használt régi számítástechnikai eszközöknek valós értékük már nincs, bár van néhány újabb számítógépük is. Az általuk használt két videokamera sem ér együttvéve többet ezer eurónál. Ilyen körülmények között nem kell azon csodálkozni, hogy a privatizációs ügynökség kevesebb mint ötszáz euróra értékelte a CINK-et.

Ha netán meg is venné valaki, aligha tudná nyereséggel működtetni. Egy havonta ezer példányban 38 dináros áron megjelenő kis újság nem életképes, keveset adnak el belőle, és nem elég időszerű. Az önkormányzat évi 6 millió dinárból működtette a CINK közvállalatot, de erre októbertől már nem lesz lehetőség. Hogy mi lesz a helyi tájékoztatás sorsa, egyelőre nyitott kérdés.

Amennyiben nem veszi meg senki a törökkanizsai tájékoztatási központot, és az ott dolgozók sem tartanak rá igényt, menthetetlenül meg fog szűnni. A hét munkatárs a jelenlegi állás szerint csak abban reménykedhet, hogy az állam kifizeti nekik a cégben eltöltött szolgálati évek után járó 200 eurós végkielégítést.