2024. március 29., péntek

Versenypályázat a Fruška gora-i közúti folyosó ötlettervére

Tegnap tették közzé a versenytpályázatot a Fruška gora közúti folyosó és az Újvidék–Ruma útszakasz ötlettervének kidolgozására, és ha minden igaz, akkor az említett szakaszokon az építkezési munkálatok jövő év júniusáig megkezdődnek – jelentette be tegnap Zorana Mihajlović építés- és közelkedésügyi miniszter.

– Vajdaság vezetőségével megszületett a megegyezés, az ötlettervre és más dokumentációkra megvannak a szükséges anyagiak, és reményeim szerint szeptemberben már az első szerződések is aláírásra kerülhetnek. Jövő év márciusáig valamennyi szükséges engedély és tervdokumentáció is meglesz – mondta a miniszter asszony.

Ha a dolgok a tervezett ütemben haladnak, 2016 júniusáig megkezdődnek a munkálatok az Újvidék és Ruma közötti szakaszon, vagyis megvalósul az a projektum, melyről már hosszú évek óta csak beszél mindenki, de eddig még előrelépés nem történt.

A miniszter asszony nem mulasztott el emlékeztetni arra, hogy az elmúlt másfél hónapban a minisztérium nyilvános felhívást tett közzé a Ljubovija–Bratunac útszakasz megépítésére, valamint a 10-es közúti folyosó hiányzó szakaszának pótlására. A szerződéseket a nyár folyamán írják alá.