2024. április 19., péntek

Nem lesznek iskola-összevonások Óbecsén

Óbecsére látogatott Nyilas Mihály oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár

Az önkormányzat meghívására hétfőn munkalátogatást tett Óbecsén Nyilas Mihály oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár a munkatársaival. A találkozó témája elsősorban az általános iskolák hálózatának a kialakítása volt.

Vuk Radojević polgármester elmondta: az elfogadott munkalátogatással az illetékes tartományi titkárság tanúbizonyságát adta annak, hogy megértéssel viseltetik a község problémái iránt. Emlékeztetett arra is, hogy nemrégiben a község általános és középiskolái ötmillió dináros tartományi támogatást kaptak eszközbeszerzésekre, amire évek óta nem volt példa. Nyilas Mihály ehhez azt is hozzátette: tavaly és az idei év első felében 13,5 millió dinár tartományi támogatás érkezett az óbecsei oktatás fejlesztésére. Azt is elmondta, hogy a község iskolahálózata racionális, és Vajdaságban kevés olyan kiválóan szervezett oktatási hálózat működik, mint amilyen az óbecsei.

Az önkormányzatnak három hónap áll a rendelkezésére, hogy az általános iskolai hálózatra vonatkozó elaborátumot kidolgozza és megküldje a titkárságnak. Kinka Erzsébet alpolgármester határozottan kijelentette: a község összes iskolája megmarad, így az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola és a Sever Đurkić Általános Iskola rebesgetett összevonása sem történt meg.