2024. április 20., szombat

Eleshet az állami támogatástól Gyurcsány Ferenc pártja?

Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz az Altus EU-s megbízása ügyében

Kormányzati vizsgálatot kér a Fidesz az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében: a kormánypárt egyebek mellett az összeférhetetlenségi előírások esetleges változtatásának, valamint az Altus és az Európai Bizottság között kötendő szerződés jogszerűségének áttekintését javasolja a kabinetnek.

A pártdöntést Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy pártelnök tulajdonában álló gazdasági társaság hatáskört kapjon EU-s pénzek, projektumok ellenőrzésére. Ez a hatáskör az Európai Bizottságot illeti meg – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus EU-s szerződésének megbízási díja mintegy 1,5 milliárd forint. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy Gyurcsány Ferenc csak tavaly több mint 16 millió forinttal támogatta vagyonából pártját, a DK-t, vagyonnyilatkozata szerint pedig ilyen nagyságrendű jövedelme kizárólag az Altusból származik. Ezért ebben az ügyben nemcsak hatáskörkérdésről van szó, hanem burkolt pártfinanszírozásról is – értékelte a politikus, aki szerint mindez súlyosan rombolja az Európai Bizottság elismertségét, az EU tekintélyét Magyarországon.

Az összeférhetetlenségi előírásokat érintő lehetséges változtatásokról azt mondta: ez vonatkozhatna arra, hogy milyen mértékben támogathatnak magánszemélyek pártokat, valamint arra is, hogy egy parlamenti képviselő tulajdonában álló gazdasági társaság milyen állami vagy uniós megrendelést kaphat.

Megkérdezték Gulyás Gergelyt arról, amiről a Napi Gazdaság kedden a honlapján cikkezett, miszerint a Fidesz országgyűlési frakciója a DK-nak nyújtott költségvetési támogatások felfüggesztését kezdeményezi. A nagyobbik kormánypárt azt követően döntött így, hogy a DK-elnök tulajdonában lévő Altus Zrt. uniós megbízást kapott. Ezt a Fidesz-frakcióban egyértelműen bújtatott párttámogatásként értékelik – írják. A cikk emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már a múlt heti strasbourgi meghallgatás után kijelentette: nem kétséges, hogy miről van szó.

– Arról beszélünk, hogy üzleti megbízatásnak álcázott formában európai uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat. Ezt még a vak is látja – fogalmazott a kormányfő.

A Napi Gazdaságban emlékeztetnek, az Európai Bizottságtól 1,5 milliárd forintnyi összeget nyert el az Altus Zrt. arra, hogy az uniós fejlesztési pénzek felhasználását vizsgálja Magyarországon. A Demokratikus Koalíció 2014-es mérlege szerint mintegy 170 milliós állami támogatást kapott a párt.

Gulyás Gergely a Napi Gazdaságban megjelent cikkre azt válaszolta: a Fidesz jogszerű, alkotmányos és európai megoldást keres annak ellenére, hogy az Európai Bizottság eddigi eljárásának jogszerűsége kétséges. Jelezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi jogszabályi keretek nem teszik lehetővé a pártfinanszírozás felfüggesztését. Természetesen jogszabály-módosításban is gondolkodhatnak, de ő – mondta – inkább az összeférhetetlenség kérdésével kapcsolatos módosítást javasolná. (Forrás: MTI)

 „A miniszterelnök meg akarja ölni a DK-t”

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikai értelemben meg akarja ölni a Demokratikus Koalíciót (DK), de „ez nem fog neki sikerülni”. A DK elnöke erről kedden Brüsszelben az Altus cég uniós megbízási ügye kapcsán tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

A volt kormányfő szerint teljes abszurditás mindaz, amit a miniszterelnök, a kormánya, a frakciója és a pártja állít. Elmondta, hogy az elmúlt években 1-2 millió forinttal, tavaly pedig 16 millió forinttal támogatta a DK működését.

„Hogy én a törvényesen megkeresett és leadózott pénzemet törvényesen hogyan költöm el, ahhoz a miniszterelnöknek meg a pártjának semmi köze nincsen” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. (MTI)