2024. április 24., szerda

Liberland, az új szomszéd

Mint minden gyerek, szülőfalumat tartottam sokáig a világ legszebb helyének. Bezdán. Egy Duna melletti, pontosabban közeli falucska, nem messze a magyar határtól, a történelem egy fintora után pedig a horvát határtól is. Nyugat-Bácska csücskében, a szomorúfűzfák ágait lengedező szellő hazája. Hiába nem vagyok lakosa már egy jó ideje szülőfalumnak, a magyar–horvát–szerb hármashatár adta identitástudat életem során mindenhova elkísért. A történelem viszont néha igen vicces tud lenni, ezáltal pedig egy új identitástudattal kell majd megbarátkoznom. Nincs többet hármashatár, hanem helyette jön a négyeshatár.

Liberland. A mintegy hét négyzetkilométernyi terület Horvátország és Szerbia között terül el a Duna nyugati partján, a magyar–szerb határtól mintegy 20 kilométerre, a szülőfalum alatti Monostorszeg és a horvátországi Vörösmart között. Miután a több éves szerb–horvát határvitában ezt a területet egyik ország sem igényelte, így az senki földjének minősül, állítja Vít Jedlička cseh aktivista, a Szabad Polgárok Pártjának (SSO) tagja és államalapító, aki április 13-án jelentette be, hogy ezen a területen megalapította a Liberland Szabad Köztársaságot.

Az ember azt gondolná, hogy ez egy megkésett áprilisi tréfa, de Liberlandnak saját alkotmánya, zászlaja, címere és honlapja is van. Sőt a beszámolók szerint több mint tíz országból jelzett vissza olyan ember, akinek van valamilyen diplomatamúltja, hogy képviselné az országot, az alkotmányukat pedig alkotmányjogász írta. Az államnak a Facebookon százharmincezer követője van, a Google-ben 1,5 millió találat van a névre, és az állampolgárságot igénylők száma meghaladta a háromszázezret.

A cseh aktivista szerint bárki igényelhet liberlandi állampolgárságot, ha nincs kommunista, náci vagy egyéb szélsőséges ideológiához köthető múltja, illetve büntetlen előéletű. A liberlandi polgárokkal szemben követelmény, hogy tiszteljék embertársaikat és azok véleményét bőrszínre, nemzetiségre, vallási meggyőződésre való tekintet nélkül, illetve tartsák tiszteletben a magántulajdon sérthetetlenségét is. Liberlandban az önkéntes alapú adózást honosítanák meg, ami világszerte meglehetősen vonzó az állami terhektől szorongatott emberek számára. Az államapparátus 20 tagú lenne, rendőrséget is alapítanának, de hadsereget nem. Jedlička azt szeretné, hogy országa Svájchoz hasonlóan szabadkereskedelmi egyezséget kössön az Európai Unióval, de ezenkívül nem lenne más szövetség tagja. Jedlička elmondása alapján azt a jeffersoni elvet képviseli, hogy „szabad kereskedelem minden nemzettel, politikai kapcsolat egyikkel sem”.

Az új állam elnöke Vít Jedlička néhány hét múlva meghívná a környező országok elnökeit egy grillpartira Liberland Duna-partjára. Ez utóbbi számomra annyira szürreális, hogy szinte vágyom is arra, hogy megtörténjen. Tomislav Nikolić, Kolinda Grabar-Kitarović, Áder János és Vít Jedlička grillezik a fák árnyékában. Elképzelhetetlen.

Az államalapító abban reménykedik, hogy először a kisebb államok fogadják el Liberland létezését. A mikroállam nemzetközi elismerése érdekében 15 személy lobbizik világszerte, a többi között Washingtonban is. Mint megjegyezte, jó ideje keresett egy olyan területet, amely megfelelt céljainak, és mielőtt megalapította Liberlandot, alaposan utánanézett, hogy valóban senki földje-e a jövendő országa. Mindettől függetlenül Horvátország nem veszi az országalapítás tényét komolyan, csupán virtuális komolytalankodásnak tartja. Nem tudom, hogy mi lesz az új szomszédos állam és hamarosan betelepülni kívánó lakóinak sorsa, hogy a horvát határőrök elküldik-e őket melegebb éghajlatokra, vagy netalán mégis sikerül ottmaradniuk, de félő, hogy Liberland egyike lesz azon – sokszor vicces – mikroállamok sorának, amelyekből bár 400 van a világon, létezésüket nem nagyon ismeri el egyetlen ország sem.

Liberland megalakulása a volt Jugoszlávia szétesésével vált lehetővé, hiszen azóta Szerbia és Horvátország 138 kilométeres közös határán elszórva 9 olyan területet is találhatunk, amelyeket mindkét állam a magáénak vall. 1918 után a Baranya és a Vajdaság még egy közigazgatási egységet képezett, nem tartozott sem Szerbiához, sem Horvátországhoz. 1945 után a horvát állam keleti határként megörökölte az egykori Baranya és Bács-Bodrog vármegye közötti határvonalat. Ez egyfelől tükrözte a folyó korábbi középvonalát, másrészt pedig az ezen alapuló kataszteri vagy más néven települési közigazgatási határt. A folyamszabályozás óta azonban a Duna jelentősen megváltoztatta a folyását, medre nem volt tekintettel a közigazgatási határokra, és ez különleges helyzetet teremtett, Szerbia ugyanis a jelenlegi középfolyamot ismeri el határnak. A vitatott terület körülbelül 100 négyzetkilométert tesz ki, ennek 90 százaléka Duna bal partjára, vagyis Szerbiára esik. Ilyen hely például Bezdánnál a Karapanđa és Kenđija (a baracskai víkendtelep) is, amelyet Horvátország a magáénak vall. A határvitában eddig egyik ország sem engedett, sokan Szerbia európai uniós csatlakozásától várták a vita újbóli felvetését, de úgy néz ki, hogy egy szemfüles cseh aktivistának köszönhetően, aki olyanra lelt, amire senki sem számított, korábban napirendre kerülhet a kérdés.