2024. április 16., kedd

Kishegyes díszpolgára

Egy tartalmas és változatos életpálya elismerése – Egész életemet társadalmilag hasznos dolgoknak szenteltem – mondta Fodor Pál

A kishegyesi helyi közösség tanácsa idén Fodor Pált választotta a falu díszpolgárává. A tanács döntése értelmében ezt a címet azok kaphatják meg, akik „tevékenységükkel kiemelkedően hozzájárultak településünk fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez, magatartásukkal eredményesen elősegítették a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítását, illetve a politikai, gazdasági, kulturális élet területén a település rangjának emelése, hírnevének növelése érdekében jelentős tevékenységet fejtettek ki.”

Fodor Pál (Fotó: Lakatos János)

Fodor Pál (Fotó: Lakatos János)

A 86 esztendős Pali bácsi szinte az összes feltételnek megfelel. Hosszú és eredményes pályafutása alatt mindig a közösséget szolgálata, bármerre is vetette a sors. Egy népes, földműves család 9. gyerekeként született 1929-ben. Az általános iskolát Kishegyesen fejezte be, polgári iskolába Topolyán járt, végül Szabadkán szerezte meg a tanítói oklevelet. Míg Kishegyesen élt, addig aktívan részt vett a falu kulturális- és sportéletének szervezésében. A tanítóképző után a Magyar Szóhoz kerül, majd kinevezték a Pionírújság főszerkesztőjének. Ez időtájt Újvidéken él, ahol munkája mellett részt vesz a sportélet szervezésében is. Beválasztják a városi képviselő-testületbe és egészen az alpolgármesteri posztig jut. A Forum Könyvkiadó megbízott igazgatója ként vonul nyugdíjba, ezt követően ismét hazaköltözik szülőfalujába. Nyugdíjasként is a kishegyesi közélet aktív szerepelője, többek között tagja a művelődési egyesületnek, a Csépe Imre Emlékbizottságnak és egy ideig a nyugdíjas egyesület elnöke is volt. A falu szempontjából ifjúkori és nyugdíjas évei a meghatározóak, hiszen életének ebben a két korszakában teszi a legtöbbet Kishegyesért, noha szülőfalujáról soha sem feledkezett meg.

A társadalmi munka iránti igényét, folytonos tenni vágyást Pali bácsi a családjából hozta magával.

- A díszpolgári kitüntetésnek mindenféleképp örülök, de ha jól végiggondolom, akkor felelevenedik, hogy valóban egész életemet társadalmilag hasznos dolgoknak szenteltem. A munkaidő utáni időm leginkább azzal telt, itt Kishegyesen és Újvidéken is, hogy sportegyesületben vagy -szövetségben voltam önkéntes tag. Ezzel kapcsolatban számtalan elismerést kaptam már, amit mind megőriztem. Azt hiszem, azért volt számomra mindig is fontos a társadalmi munka, mert nagy családból származom, amelyben mindenki mindig foglalkozott valamivel. Már kisgyerek koromban rászoktam, hogy valamivel folyamatosan foglalkozzam. Innen ered a közös dolgok intézése iránti szeretetem – emlékezett vissza Pali bácsi, majd arról is mesélt, hogy már ősei is közszereplők voltak, sőt, a falu családjának köszönheti a nyugati temetőt.

Fodor Pál átveszi Szűgyi Istvántól az díszpolgári elismerést (Fotó: Lakatos János)

Fodor Pál átveszi Szűgyi Istvántól az díszpolgári elismerést (Fotó: Lakatos János)

- A családom arról ismert, hogy három ősöm az első kishegyesi telepesekkel telepedett le itt. Az ősök közül három bíró volt a faluban, és mind hármat Fodor Mihálynak hívták. Egyikük az által vált ismerté, hogy az ún. kálvária vagy nyugati temetőt földjét ő ajándékozta falunak 1832-ben, amikor bíró volt – számolt be.

Pali bácsi.

A falu díszpolgára munka mellett aktívan asztaliteniszezett, hazajárt Kishegyesre edzeni és csapatával a 60-as években vajdasági szinten másodikok lettek. Pali bácsi nem csak sportolt, hanem aktív sportszervezői tevékenységet is végzett. Amikor Újvidékre költözött bekerült az ottani Egység sportegyesület vezetőségébe. Később tagja lett a városi sportvezetőségnek, majd a Vajdasági Sportszövetség elnökségének is.

Kishegyes is sokat köszönhet Pali bácsi sportvezetőségekben betöltött szerepének. Komoly része volt abban, hogy az egykori Testnevelési Érdekközösség egy jelentős összeggel támogatta a kishegyesi egészségház építését. Eredetileg sporttelep építésére szánták az összeget, de Pali bácsi a lehetőségeihez mérten közbenjárt annak érdekében, hogy az egészségház építésének befejezésre fordítsák. Ezért a falu a mai napig hálás lehet neki, hiszen nagyban hozzájárult, hogy Kishegyesnek egy modern egészségháza legyen.

Pali bácsi 1984-ben költözött haza, s amint már említettük, ezt követően is még egy jó darabig aktív szerepet vállalat a falu közéletében. Többek között elvitathatatlan érdeme, hogy 3 helytörténeti jellegű könyvet jelentette meg Kishegyesről és egy válogatást kishegyesi történetekből.

Szűgyi István, a kishegyesi helyi közösség tanácsának elnöke március 21-én, a falu újratelepítésének napján adta át Kishegyes díszpolgára elismerést Fodor Pálnak.